Aludj el, kicsim!

Türelem, kedves anyukák és apukák, a csecsemősírás csak átmeneti jelenség. Orvos szakértőnk elárulja, náluk mi segített

Alig tudtuk kinyitni a szemünket, amikor kora hajnalban a két hónapos Andris sokadszorra üvöltött fel. Alighanem a szokásos hasfájás gyötri. Hogy fogjuk a mai napot átvészelni? – néztünk egymásra a feleségemmel.

Nem csak mi kecmergünk ki kábán az ágyból. Felmérések szerint legalább minden harmadik felnőtt fáradtan ébred. Magánügy, gondolhatják sokan. Pedig évenként több száz balesetet okoznak azok az autósok, akik vezetés közben elalszanak. Ha valaki tartósan nem alszik eleget, akkor az a szervezetet is megviseli: többszörösére emeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Az alvászavarok egyik oka az alvási szokások drasztikus megváltozása, amiért egy egyszerű eszköz, a villanyégő a legfőbb felelős, mert lehetővé tette, hogy éjszaka ne kelljen aludni. Edisonon kívül persze sokan tettek még sokat azért, hogy megjelenjenek azok az elektronikus eszközök, amelyek miatt az embernek a szó szoros értelmében egy perc nyugta sincs.

A nem kielégítő alvás hátterében azonban csak az esetek egy részében áll az éjszakázás. Van, aki idejében lefekszik, mégsem tud elszunnyadni. Hiába próbálkozik a báránykák számolásával. („Számoltam háromig. Mármint hajnali háromig, aztán felkeltem.”) Vagy elalszik ugyan, de éjszaka többször felriad, és végül sokkal fáradtabban kel fel. Lehet, hogy ennek oka valamilyen lelki, ritkábban szervi probléma.

A stressz, az aggódás például egyértelműen áloműző. A depresszió egyik első tünete is lehet az alvászavar. Az utóbbi évtizedben egyre nagyobb figyelmet kap az éjszaka során légzéskimaradásokkal és felriadásokkal járó alvási apnoé – óvatos becslések szerint is százezreket érint ez a köznyelvben csak horkolásnak nevezett probléma. Nem is szólva azokról a szervi betegségekről (például koszorúér-betegség, légszomj, éjszakai vizelési inger) és gyógyszerekről (ilyenek egyes vérnyomáscsökkentők), amelyek szintén álmatlanságot okoznak.

Mit kell és lehet tenni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás érdekében? Először is, érdemes mindenkinek az eszébe vésnie: nem felesleges időpocsékolás az alvás! Függetlenül attól, hogy mi az aktuális divat. Sok ember ugyanis leragadó szemmel bár, de önelégülten azzal büszkélkedik, hogy még pár óra szundikálás mellett is bírja az iramot, miközben tudja: azzal, hogy a munka javára órákat csíp le az alvásra szánt időből, teljesítménye érezhetően romlik.

A szemléletváltás után változtatni kell az életmódon is. A józan ész és a tapasztalat ebben segít – no meg a tanácsadás. Kérjen segítséget szakembertől, aki egyénre szabott módon egyrészt a kiváltó okot kezeli, másrészt felírhat alvást segítő gyógyszereket. A mai készítmények biztonságosabbak a korábbi altatóknál, kevesebb a mellékhatásuk is, viszont idővel egyre kevésbé hatnak. Ezért csak átmenetileg segítenek. Ritkábban egyéb eszközök, például alvási apnoé esetén a CPAP alvássegítő alkalmazására is sor kerül. (A CPAP folyamatos pozitív légúti nyomást biztosít, és így alvás közben nyitva tartja a légutakat.)

Nálunk egyértelmű, hogy Andris miatt nem tudjuk kialudni magunkat. Saját korábbi tapasztalatainkat felidézve biztosak vagyunk benne, hogy a csecsemősírás átmeneti, és csak türelemre van szükségünk ahhoz, hogy újra békések legyenek az éjszakáink. Hallottam viszont egy remek ötletet: a porszívó hangjától állítólag elhallgat a gyerek. Így hajnali kettőkor a leghangosabb fokozatra állítva be is kapcsoltuk a szerkentyűt. Az eredmény egyértelmű volt: a bőgőmasina néhány pillanat múlva nyugodtan aludt. Egyetlen apró probléma merült csak fel: nyolc testvére közül három felébredt és riadtan kérdezte, mi történt.

Vote it up
297
Tetszett?Szavazzon rá!