Amikor a gyerek Istenről kérdez

Ezekkel a fontos és nehéz kérdésekkel minden szülő szembekerülhet

Egyik este, amikor Kim Flodin négyéves kislányával, Yasmine-nal beszélgetett, a kislány megkérdezte, miért sötétebb a dadája bőre, mint az övé. Innen aztán eljutottak az emberek fizikai különbségeihez. – Isten mindannyiunkat szeret, akármilyen színű is a bőrünk – mondta a New York-i édesanya.

– Milyen színű Isten szeme? – kérdezte Yasmine.

Flodinnak elakadt a szava. – Hm, nem tudom.

– Isten itt van velünk? – kérdezett tovább a kislány.

Újabb szünet. – Persze.

– Akkor hol van?

– Yasmine, erről nagyon nehéz beszélni.

Bizony nehéz, úgyhogy Flodin ki is kérte az egyházközségi óvoda igazgatónőjének tanácsát. – Azt akarom, hogy Yasmine megtanuljon imádkozni, és különbséget tudjon tenni jó és rossz között – mondja Flodin. – De hogyan segítsek neki, amikor ezek a dolgok a hiten alapulnak, nem pedig tudományos bizonyítékokon?

Sok szülő osztja Flodin aggályait. Lehet, hogy az óvodáról-iskoláról vagy más témákról oldottan tudnak beszélgetni gyerekeikkel, de egy olyan absztrakciónál, mint Isten, már tanácstalanok. Pedig a gyerekeknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy beszéljenek nekik Istenről.

Kushner rabbi, az Amikor a gyerekek Istenről kérdeznek című könyv szerzője szerint: – A világ dolgait magyarázva fontos, hogy szóljunk Istenről, akár a természet szépsége, akár egy csecsemő születése vagy éppen egy barát halála kapcsán. Magyarázatunkkal áhítatot keltünk a gyerekekben. A gyermeki lélek csodára és rejtélyre szomjazik – teszi hozzá Kushner.

Istenről beszélve növelhetjük a gyerekek biztonságérzetét is. – Mivel Isten állandó és minden változásnak fölötte áll, biztos fogódzót, erkölcsi iránytűt adhat a gyerekeknek egy olyan világban, ahol minden változó és átmeneti – magyarázza Anne Weatherholt tiszteletes asszony a marylandi Boonsboróból.

Sok gyerekkel az a gond, hogy szüleik a zeneóráktól a számítógépes ismeretekig mindenbe ölnek energiát, csak éppen a hit kérdését hanyagolják el. Az ilyen szülők elfelejtik, hogy amit mondanak és tesznek – illetve nem mondanak és nem tesznek – az maradandó nyomot hagy a gyerekeikben.

A gyerek lelki életének fejlesztésére a legjobb módszer az, ha nyíltan és feszélyezettség nélkül beszélünk Istenről. Számos szakértő szerint az az általános szabály, hogy hagyni kell, hadd irányítsa a gyermek a beszélgetést – aztán jöhetünk mi a magunk kérdéseivel, meglátásaival és elképzeléseivel. Kim Flodin, miután a lánya ilyen kérdéseket vetett fel neki, elgondolkodott, hogyan is kellene reagálnia. Legközelebb a kislánya azt tudakolta, miért nem láthatja Istent. – Azért – felelte a most már felkészült Flodin –, mert Isten olyan, mint a szél. Nem látjuk, de érezzük. Isten a szívünkben van, amikor szeretjük egymást.

Ha a szülő tudja, mikor milyen fogalma van a gyermekének Istenről, könnyebb magabiztosan beszélnie a témáról. Íme, a gyermek szellemi fejlődésének állomásai – és néhány tanács, hogy ennek megfelelően miként beszéljünk Istenről:
 

Egytől hároméves korig
Bár az ilyen korú gyerek nyilván túlságosan kicsi ahhoz, hogy elvont fogalmakat felfogjon, képes elsajátítani az eszközöket a későbbi, Istenről szóló beszélgetésekhez. – Az a lényeg, hogy elkezdjük használni a megfelelő szavakat – magyarázza David Wolpe rabbi. Hitünktől függően tanítsuk meg az olyan kifejezéseket, mint „Biblia”, „tóra”, „Isten”, „Jézus”, „szent”. Donna Lindsay, egy kaliforniai közösségi imaház vezetője szerint: – Ha a gyerekek nem használják otthonosan ezeket a szavakat, akkor nincs meg az alap, amire később építeni lehet.

Meg kell teremteni az isteni szeretet és gondviselés gondolatának alapját. Anne Weatherholt szerint ez „a legfontosabb, amit Istenről tudni kell” az ilyen korú gyerekeknek. Amikor az ő két fia kicsi volt, Weatherholt mutatott nekik a templomban egy festett üvegablakot, rajta a karjában bárányt tartó Jézussal. – Isten ugyanúgy szeret benneteket, ahogy ő szereti azt a bárányt – mondta a gyerekeinek, remélve, hogy ezen az egyszerű szinten az ablak megjeleníti számukra Isten közelségét és törődését.

Háromtól ötéves korig
Az iskoláskor küszöbére érve (és tovább, míg a gyerekek fel nem nőnek) Kushner szerint helytelen a kérdést így feltenni: „Hogyan győzzem meg a gyerekeimet, hogy higgyenek Istenben?” A helyes kérdés: „Hogyan mutassam meg nekik, hogy Isten az életük része?” Ez úgy érhető el, hogy olyankor beszél a gyereknek Istenről, amikor a legfogékonyabb: amikor hirtelen öröm éri, önfeledten rácsodálkozik valamire, vagy aggódik valami miatt.

Nem sokkal azután, hogy a nagyapja meghalt, egy ötéves kislány a vasárnapi istentisztelet után odament Weatherholthoz, és a nagypapájáról kérdezte. – A mennyországban is vezet autót? Gondoskodik Fluffyról? – (A nagypapa kutyája egy évvel korábban pusztult el.) Felismerve, hogy a gyermek leginkább megerősítést vár, Weatherholt megkérdezte: – Te hogyan gondolod? – A kislány úgy képzelte, hogy a nagyapja kapott Istentől egy kocsit, és Fluffyval az oldalán abban a pillanatban is a felhők közt furikázik. Weatherholt helyeselt.

Három- és ötéves kor között a gyerekek antropomorfizálják Istent. Olyannak képzelik, aki autókat osztogat, állatokat tart, zongorázik, és mindent szemmel tart – valahol a mennybéli szülő és a Télapó között helyezik el. Ebből a szemléletből adódnak az olyan kérdések, mint: „Alszik Isten? Hová megy vakációzni? Milyen biciklije van?” Ennek kezelésére – és az iskoláskorba érő gyerekek kíváncsiságának és képzelőerejének serkentésére – adjunk egyenes választ, például „Nem tudom”, aztán visszakérdezve bátorítsuk őket a párbeszédre.

Az iskoláskorba érő gyerekek biciklin képzelik el Istent, és ugyanígy szó szerint veszik, amit Istenről mondunk nekik. Ha azt hallják, Isten megharagszik rájuk, ha rosszul viselkednek, elképzelnek maguknak egy dühös szülőt, aki a legkisebb vétségért kész megbüntetni őket. – A kisgyerekek nem tudnak kritikusan gondolkodni, nem képesek mérlegelni a szavainkat – mondja John Moreall, a Dél-Floridai Egyetem vallástudományi tanszékének professzora. Amikor iskoláskorba lépő gyerekekkel beszélgetünk Istenről, mi vagyunk a szaktekintélyek. Úgyhogy vigyázzon, nehogy olyat mondjon, amit később megbánhat!

Hattól tízéves korig
Az iskolás gyerekek már kezdenek logikusan gondolkodni Istenről, és ilyesmiket feszegetnek: „Isten okozza a halált? Isten mindenről tud, amit csinálok?” Christine Herlinger, aki vasárnapi iskolát vezet Bostonban, arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor választ próbál adni ezekre a kérdésekre, meg kell győznie gyermekét: Istenhez bizalommal fordulhat.

Ez volt a célja Jane Anne Fergusonnak, egy egyházi iskola volt igazgatónőjének is, amikor megpróbált segíteni hatéves fiának, Colinnak, hogy legyőzze az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmeit. A harmadik tanítási nap után Ferguson érte ment a játszótérre, és hazasétált vele. – Egyedül voltam és féltem – mondta a fia.

– Isten veled volt az iskolában – mutatott rá az édesanyja. – Beszéltél vele? – Colin nemmel válaszolt. De aznap este beszélt az édesapjával, aki azt javasolta neki, hogy adja át a félelmeit Istennek, „hadd dobja Isten a kukájába”.

Colin számára ez a két beszélgetés fordulópontot jelentett: úgy tűnt, megértette, hogy félelmeit azzal enyhítheti, ha egyszerűen maga teremt kapcsolatot Istennel. Másnap azt mondta édesanyjának, hogy az iskolában megfogadta apja tanácsát: – Odaadtam a félelmeimet Istennek, hogy dobja ki őket.

Kisiskolásokkal úgy is beszélgethetünk Istenhez fűződő személyes kapcsolatukról, hogy bibliai történeteket olvasunk nekik. A gyerekek képesek ezeket a történeteket saját életükre vonatkoztatni, különösen, ha beszélgetünk velük és bátorítjuk őket, hogy kérdezzenek.

– Válasszunk olyan bibliai történeteket, amelyek azt sugallják, hogy Isten egész életünkben velünk van – javasolja Ferguson. – Tudják meg a gyerekek, hogy Isten mindig, minden keresésben vagy küzdelemben ott van. – Jónás és a cethal történetének például ez az üzenete.

A hat és tíz év közötti gyerekkel beszélhet Istenhez fűződő kapcsolatáról úgy is, hogy elviszi a templomba vagy a zsinagógába, amikor senki más nincs ott. Az ablakok, a pulpitus vagy az oltár felkeltheti a gyerekben az áhítat és a szentség érzését, és tápot adhat a beszélgetésekhez.

Tíz-tizenhárom évesek
A korai gyerekkorból kilépő 10-13 évesek mind testileg, mind szellemileg alapvető változásokon mennek keresztül – és függetlenebbé válnak. Istenről beszélgetve ebben a korban azt kell elősegíteni, hogy a gyerekek, akiknek önálló gondolkodásmódja már kialakulóban van, maguk értsék meg Istent. Amikor már fogékonyak a szimbólumokra – a keresztre, a Dávid-csillagra –, beszéljen velük e jelképek igazi, mély jelentéséről! Ha tíz-tizenhárom éves gyermeke bérmálkozásra, konfirmációra vagy bár micvóra készül, annak a gyülekezetnek a hite szerint beszéljünk neki Istenről, amelyhez csatlakozni készül.

Ahogy a tíz-tizenhárom évesek kezdik érteni Istent, magyarázza Kushner, benne látják a világegyetem rendjének forrását. Ugyanakkor tudni akarják, hogy a jón kívül van-e köze Istennek a szenvedéshez és az igazságtalansághoz is, amit maguk körül látnak.

Tíz-tizenhárom éveseknek mondhatjuk azt, amit Kushner: – A tragédiát nem Isten méri ránk. Ő erőt ad nekünk, hogy leküzdhessük a csapásokat, és felébreszti az emberekben a segítőkészséget. – Akármi legyen is a magyarázatunk, a gyerekek figyelni fogják, hogy tényleg hiszünk-e abban, amit mondunk. – Úgyhogy mindenképpen beszéljünk nekik magunkról és saját hitbéli vívódásainkról – javasolja Weatherholt. Az a fő, hogy képmutatás nélkül eléjük tárjuk a magunk Istennel kapcsolatos érzéseit.

Tinédzserek
Ebben az életszakaszban a gyerekek átgondolják, mit hallottak eddig Istenről, és időnként fellázadnak a nekik tanított vallási doktrínák ellen. Amikor ez történik, mondja Weatherholt, a szülő ne oktassa ki a gyereket. Jusson eszébe, hogy „a kételkedés és a lázadás egészséges és rendjén való”.

A párbeszéd fenntartása érdekében a szülő néha kénytelen kompromisszumot kötni gyermekével. Egy zsidó fiú például édesanyja nagy rémületére jógával és zen meditációval kezdett foglalkozni, sőt megtagadta, hogy zsidó iskolába járjon. Az anya alkut ajánlott neki: autón elviszi a város másik végén tartott jóga- és meditációs foglalkozásra, ha ő cserébe hetente egyszer felkeresi a rabbit. A kompromisszum bevált. Anya és fia útközben a kocsiban sokat beszélgetett Istenről. És a rabbi szeretete Isten iránt olyan hatással volt a tinédzserre, hogy beszüntette a zsidó hit elleni lázadást.

Beszéljünk a tinédzserekkel Istenről úgy, hogy annak köze legyen a saját problémáikhoz! Amikor esetlennek, értéktelennek vagy bizonytalannak érzik magukat, mondja Kushner, „éreztessük velük, hogy minden ember Isten képmása, és Isten szemében minden ember felbecsülhetetlenül értékes”. Más szóval, Isten ugyanúgy szereti a dundi kislányt, mint a szépségkirálynőt.

Amikor a kábítószerezés, a házasság előtti nemi élet, az alkohol és más, káros következményekkel fenyegető szokások tekintetében a tinédzserekre nagy hatással van korosztályuk többi tagja, úgy is beszélhetünk nekik Istenről, mint az abszolút mércéről, amellyel az emberek mérlegelik cselekedeteiket. – Istennek vannak szabályai a jóra és a rosszra, amelyek éppoly állandóak, mint a gravitáció törvénye – mondja Kushner. Ezeket a szabályokat megbeszélve a tinédzsereknek olyan magabiztosságot adhatunk, hogy annak segítségével ellenállhatnak a rossz hatásoknak, és helyes erkölcsi döntésekre juthatnak.
 

Istenről beszélni a gyereknek olyan, mint megtanítani biciklizni, mondja Lawrence Cunningham, a Notre Dame Egyetem teológiaprofesszora. – Felszereljük a segédkerekeket. Aztán fogjuk a gyereket a biciklin, miközben pedálozni kezd. Végül elengedjük, és hagyjuk, hogy magától menjen. – A legtöbb, amit megtehetünk, hogy korán kezdjük, hangsúlyozzuk a magunk hitét, példát mutatunk, és bízunk benne, hogy a gyereknek szükséglete megismerni és megérteni Istent. Így végül is életre szóló erkölcsi és lelki iránytűt adunk neki.