Amire Brenda megtanított

Némasága ékesszólóbb volt bármely beszédnél

Kapcsolódó cikkek

Féléves iker unokatestvéreim heveny gerinccsatorna-gyulladást kaptak: Glenda meghalt, Brendát pedig megnyomorította a betegség. Jómagam két hónappal a történtek után születtem, így csupán elképzelni tudom, milyen súlyos tragédia árnya vetült a családra. Az ikrek születése utáni örömöt hamarosan felváltotta a fájdalom.

Brenda nem tudott mászni vagy járni, sőt rendesen beszélni se. Furcsa torokhangokkal hívta fel magára a figyelmet. Kezét mindig görcsösen ökölbe szorította, ujjai begörbültek még akkor is, amikor teste egyébként laza volt. Hurkapálcákat idéző végtagjai ijesztően összegabalyodtak.

A szeme azonban kék volt, mint a vihar utáni égbolté. A haja szalmasárga, puha, akár a gyermekláncfű pihéje és vékony szálú, mint a selyem. A bőre szinte áttetsző, bársonyos simasága érintésre csábító és üde, mint az újszülötteké általában. Brendát különös illat lengte körül, a babahintőpor szaga egy olyan testével keveredett, mely mentes maradt a mindennapi élet szennyeződéseitől. S amikor mosolygott, arcáról – szinte csak ezen izmai fölött volt uralma – a tiszta ártatlanság kifejezése sugárzott. Ha az ember egyik ujját óvatosan befúrta a görcsbe rándult kis ökölbe, a parányi ujjak szorosan köréje fonódtak, mintha soha nem akarnák elengedni.

Brenda unokahúgom körül sürgött-forgott az egész család. Nővérei megtanulták, hogyan hordozzák őt a hátukon, és késő délután rendszerint fürgén masíroztak át vele a házainkat elválasztó réten. Minden látogatásért, noha rendszeres és előre kiszámítható volt, különleges üdvözlés járt. Édesanyám és nagymamám „cukrot” kértek tőle – családi nyelvünkön ez puszit jelentett. Maszatos képű bátyáim futólag csókot nyomtak arcocskájára. Brenda, kozmoszunk uralkodó égitesteként, az adományokért cserébe kegyes mosolyt küldött felénk.

Mi, lányok hintaszékbe telepedtünk az elülső tornácon, Brenda egyik nővére ölében ült, miközben körülötte folyt a csevegés. Csak nagy ritkán szóltunk hozzá, de bizonyára tudta, sőt érezte, hogy ő is részese délutáni beszélgetéseinknek.

Jelenlétében nyugodtan feltárhattuk egymásnak titkainkat. Néha eltűnődtünk azon, mi mindenbe avathatna be ő is bennünket, ha módja volna rá. Valahányszor róla beszéltünk, boldogan elmosolyodott. Amolyan Mona Lisa-szerű mosoly volt ez: sokat sejtető, de semmit fel nem fedő.

Noha egyetlen szót sem tudott kiejteni, egész lénye ékesszólóan beszélt helyette. Amikor a nagybátyám hazaért a munkából, a nappaliban álló ágyacskából magával vitte Brendát kedvenc foteljébe. Elmesélte, mi történt vele aznap, Brenda pedig figyelmesen hallgatta. Nem tudott kérdéseket intézni hozzá vagy megosztani vele saját gondolatait, de szeme állhatatosan függött édesapja arcán. Minden porcikájával feszülten figyelt rá.

Brenda tekintete még hónapokkal édesapja halála után is kitartóan tapadt a fotelre, valahányszor közeledett szokásos hazaérkezésének ideje. S amikor nem jelent meg, a kis teremtés torokhangon nyöszörögve adta mindenki tudtára mélységes bánatát.

Minthogy beszélni nem tudott, lehetetlen volt megítélni, milyen sokat vagy keveset értett Brenda a környezetéből. Tudta-e vajon, hogy kettő meg kettő az négy? Talán. Hogy egy Föld nevű bolygón él, mely a tengelye körül forog, és kiszabott pályán kering egy Napnak nevezett sugárzó csillag körül? Talán. Hogy szülők, nővérek, nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek féltő és óvó szeretetének melegében él? Biztosan.

Brenda alapvető dolgokra tanított meg bennünket. Őt ismerni egyet jelentett azzal a bizonyossággal, hogy a megértés és az iránta való igény sokkal mélyebb a beszéd képességénél, s hogy a születés vagy baleset okozta korlátok nem határolják be szükségképp egy ember létét.

Az orvosok többször hangsúlyozták: Brenda nem éri meg a serdülőkort. Alighanem elképzelhetetlennek tartották, hogy létezik olyan erős szeretet, mely veszélyes világunkban biztonsággal vezérelhet egy ilyen gyermeket. Brenda harmincas éveinek derekán hagyott itt bennünket. Míg köztünk élt, minden egyes évvel tovább erősítette a bizonyosságot, hogy az embernek égető szüksége van szeretetre és az elfogadottság érzésére – s ha ezt megkapja, életereje megsokszorozódik.

Vote it up
6
Tetszett?Szavazzon rá!