Angyal a szomszédból

Iana Matei a romániai szexrabszolgaság gyermekáldozatainak megmentésén fáradozik

Megjelent: 2010. március

Kapcsolódó cikkek

Iana Matei a romániai Piteşti-en a szexrabszolgaság gyermekáldozatainak megmentésén fáradozik. Lakcíme titkos, de munkájával így is az életét kockáztatja. E visszataszító rabszolga-kereskedelem elleni fáradhatatlan harcáért a Reader’s Digest 2010-ben Ianát választotta Az év emberének Európában. Ismerkedjenek meg vele!

Egy taxi fékez a Fekete-tenger melletti lepusztult román város postahivatala előtt. A hátsó ajtón farmeros, pólós, tornacipős, ügyetlenül lenyírt fekete hajú, vékony és sápadt kamasz lány csusszan ki. Iana Matei beindítja a kocsi mögött álló viharvert, ezüstszínű Audit.

Az ötvenéves asszony már négy órája idegeskedett, mert nem tudta, miért nem bukkant föl a tizenöt éves lány, akit csak Mihaela néven ismer. Az emberkereskedők, akik az elmúlt két évben szexrabszolgaságra kényszerítették a lányt, azzal fenyegetődztek, hogy ha szökni próbál, az autójukhoz kötve vonszolják, amíg bele nem hal. Talán rájöttek, mire készül a lány, és végeztek vele?

Most viszont Iana kalapáló szívvel más miatt aggódik. Vajon megragadja-e Mihaela ezt az alkalmat, hogy kereket oldjon?

Mihaela előbb a posta felé siet, majd hirtelen irányt vált. Megfordul, az Audihoz rohan, hasmánt beveti magát a hátsó ülésre. Sivítanak a gumik, ahogy Iana gázt ad. Az Audi az utcasarkokon éktelen fékcsikorgással kanyarodva robog ki a városból.

Iana a visszapillantó tükörben látja, hogy a taxi üldözőbe veszi. Az elöl ülő nő az öklét rázza. A taxi lemarad, de Iana tovább nyomja a gázt, hátha a sofőr rádión a nyakukra küldi a társait, hogy torlaszolják el az útját.

Mihaela mobilja megcsörren. – Add a szőke ribit! – recsegi egy érdes hang.

Iana átveszi a telefont. – Hozza vissza a lányt, vagy kicsináljuk magukat – mordul rá egy férfi.

Az asszony a padlóra dobja a készüléket. A városon kívül egy országúti kávézónál tér le. – Rendben, leráztuk őket – mondja a rémült lánynak. – Most már biztonságban vagy, gondoskodunk rólad.

Iana Matei a Bukaresttől északnyugatra fekvő, barátságtalan iparvárosban, az autógyáráról ismert Piteşti-en lakik, azonban csak a beavatottak tudják a lakcímét. Onnan vette föl a harcot a rabszolga-kereskedőkkel, akik Kelet-Európa-szerte kislányokat és fiatal nőket zsákmányolnak ki.

Az ártatlan kék szemű, pufók, szőkésbarna frufrus, vállig érő hajú, alacsony Iana ránézésre csupa ölelő, simogató szívélyesség, de ha arra kerül sor, hogy európai gyermekeket mentsen meg a rabszolgaság legsötétebb válfajától, valósággal tüzet okád.

Egyszer éjjel egy órakor négy férfi próbált betörni a menhelyre, amelyet a leánykereskedelem áldozatai számára működtet, de Iana a kocsijával elállta az autójuk útját, visszarugdosta az ajtókat, amikor megpróbáltak kiszállni, és olyan szitokáradatot zúdított rájuk, hogy meghátráltak. – Nem a kis szőke nőt látták az úton – meséli –, csak a nagy számat a szélvédőjükön át.

Mi sem szítja föl jobban Iana haragját, mint a rendőrök, akik azt mondják, ezek a lányok közönséges prostituáltak, és kereshetnének maguknak más foglalkozást. – Mindig egyszerűbb az áldozatokat hibáztatni. Ezek a lányok visszataszító bűncselekmények szenvedő alanyai. Nem saját jószántukból váltak prostituáltakká, csapdába estek, és nem találnak kiutat. És még gyerekek.

Az UNICEF adatai szerint világszerte mintegy kétmillió gyermek vergődik a szexkereskedelem hálójában. A francia Terre des Hommes emberi jogi szervezet úgy becsüli, hogy évenként hatezer 12–16 éves gyermeket bocsátanak áruba Kelet-Európából. A zömüket délkeletről. – Tudjuk, hogy Kelet-Európa volt kommunista országaiból, például Romániából hiszékeny lányok százait kényszerítették prostitúcióra, miután a gazdagabb nyugati országokba csalták őket olyan állásígéretekkel, amelyek később hamisnak bizonyultak – magyarázza Iana. – Bezárják, bántalmazzák, szexre kényszerítik őket, vagyis rabszolgák, nincs erre más szó.

Tizenegy év alatt Iana nem kevesebb, mint 420 áldozatot mentett meg és segített vissza a normális életbe. A legtöbben azóta is tartják vele a kapcsolatot – tanulnak, dolgoznak, jó néhányan maguk is gyermeket nevelnek.

A lányok különféle utakon jutnak el hozzá. Egyeseket a rendőrség bíz rá Románia minden vidékéről. Másokat olyan szervezetek küldenek, amelyek külföldről telepítenek haza lányokat, például a brit üdvhadsereg. Iana a repülőtéren fogadja az érkezőket, azután segít nekik, hogy talpra álljanak. – Némelyiket pedig el kell rabolnom – vallja be.

A bukaresti Mihaela* (*A neveket és más részleteket az érintettek védelmében megváltoztattunk) története jellemző. Tizenhárom évesen megszökött hazulról, miután összeveszett a szüleivel. Egy középkorú nő talált rá az utcán, hazavitte, megteáztatta, együttérzőn bánt vele, és otthont adott neki. Néhány hónap múlva azonban közölte, hogy elérkezett a fizetés ideje, és azt is megmondta, mit kell tennie.

Az asszony lánya Törökországba kísérte a rémült csitrit, ahol belekényszerítették a szexiparba. Hónapok múlva letartóztatták és hazatoloncolták. Csakhogy az asszony nem hagyta békén, ezúttal a fiával Spanyolországba vitette. Egy ottani ügyfél elszörnyedt, amikor rádöbbent, hogy egy mindössze tizenöt éves lánnyal hált – a hamis útlevélben ugyanis 21-nek tüntették föl. Buszjegyet váltott neki Romániába, és havonta pénzt küldött a nevére egy postahivatalba.

A lány megpróbáltatásai azonban ezzel nem értek véget. Kenyérvásárlás közben ismét elrabolták. Éjjel-nappal egy raktárba zárva tartották, ott kellett ügyfeleket fogadnia, és csak azért engedték ki, hogy fölvehesse a pénzt a postán. Miután végre sikerült telefonálnia a jólelkű spanyolországi ügyfélnek, a férfi az ügyvédje útján eljuttatta Mihaela mobiltelefon-számát Ianának. Azután fundálták ki a szöktetési tervet.

– Fuss, ahogy a lábad bírja, és ugorj be a kocsimba! – mondta neki a telefonba Iana. – A többit bízd rám.

A szökés után Iana szállást kínált Mihaelának a „Segítő Kéz” menhelyen, egy külvárosi domboldalon épült, kétszintes, hat hálószobás házban. A lány egy évig élt Iana főhivatású szociális munkásokból álló csapatának gondozása alatt. Rajta kívül időnként akár tizenhét lányt tanítottak háztartást vezetni és a pénzt beosztani; némelyikük iskolába járt, a többiek elhelyezkedtek valahol.

Iana egyszerre három lányt ölel át, miközben a kutyája és annak hat kölyke futkározik körülöttük. Natashát öt éven át molesztálta az apja, majd amikor Bukarestben eladta egy emberkereskedőnek, a lány beszaladt egy rendőrőrsre.

Biancát Olaszországba hurcolták, összeverték, egy műanyag palackkal megerőszakolták, végül egy ügyfél mentette meg.

Az egyedülálló anya Ana-Mariát vonzó állásígérettel csábították Dániába, de Koppenhágában prostitúcióra kényszerítették, és ő is a rendőrségen keresett menedéket. – Az ember azt hinné, már mindent hallott, amire azok a szörnyetegek képesek, azután megint történik valami, amitől újra majd meghasad a szíve – mondja Iana.

Egy lány például a barátnőjével átment Szerbiába, hogy étteremben dolgozzanak. Amikor közölték velük, hogy a testükkel fognak pénzt keresni, a lányok csak nevettek, hogy ez bizonyára valami félreértés. A főnök pisztolyt rántott, az egyik lányt nyomban agyonlőtte, majd fegyverrel a kézben a másikhoz fordult: – Mondani akarsz valamit?

Iana édesapja Erdélyben volt labdarúgóedző. A lány ott nőtt fel, műtárgy-restaurátori oklevelet szerzett, majd fiatal műemlékvédő brigáddal járta az országot, régi templomokban dolgoztak. Miután férjhez ment, és kisfia született, tervezőirodában kapott állást.

Nicolae Ceauşescu diktátor 1989-es kivégzése után azonban részt vett az antidemokratikus hatalomátvétel elleni tüntetésen, és amikor a tudomására jutott, hogy ezért a rendőrség keresi, Jugoszláviába szökött. Mivel viharos válóperbe bonyolódott, akár egyetlen nap a rács mögött kedvezőtlenül hatott volna az akkor kétéves Ştefan fölötti felügyeleti jogára.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tolmácsként alkalmazta, ezután sikerült kicsempésztetnie a kicsit Romániából, majd az ausztráliai Perthben telepedtek le. Odaadó édesanyaként nappali tagozaton pszichológiát hallgatott, és főállásban egy autóbusz-vállalat könyvelésén dolgozott – derekasan viselte az emberfeletti terheket.

Valahogy mégis mindig szakított időt, hogy a vasútállomáson csellengő utcakölyköknek főzzön, és barátnőivel megalapította a Segítő Kéz nevű szervezetet.

1998-ban egy hónapig Romániában üdült Ştefannal, és egyre azokon a szerencsétlen csatornalakó gyerekeken törte a fejét, akiket Bukarestben látott. – Segítenünk kell ezeken a srácokon – mondta akkor tízesztendős fiának. – Haza kell költöznünk.

Bukarestbe visszatérve, majd Piteşti-en utcagyerekeknek létesített menhelyeken dolgozott, ahol megtudta, hogy a zömük árvaházakból szökött el. Nem véletlenül. Egész télen bezárva tartották őket, „nehogy megfázzanak”. Nem kaptak szülői szeretetet, nem tanították őket önbecsülésre, nem tudtak mit kezdeni magukkal.

Iana önkéntesekből közösséget szervezett, hogy barátkozzanak a gyermekekkel, szeretetet és figyelmet vigyenek az életükbe. – Megöleltük a kicsiket, és ezerszer is elismételtük nekik, milyen szépek, milyen okosak – mondja.

Munkájával idővel egyre komolyabb hírnevet szerzett magának, és 1999 januárjában a rendőrségről hívták telefonon. Az a hívás végképp megváltoztatta az életét. – Most tartóztattunk le három lotyót, de úgy bűzlenek, hogy nem akarjuk beültetni őket a kocsiba – közölte vele az egyik intézkedő rendőr. – Mondja, nem tudna véletlenül valami tiszta ruhát hozni?

Kiderült, hogy a „lotyók” egy 14, egy 15, valamint egy 16 éves, halálra rémült kislány. – Hogy jutottatok idáig? – kérdezte Iana.

– Eladtak bennünket – felelte az egyikük.

Az asszony először hitetlenkedve azt kérdezte, ez miként volt lehetséges. A legkisebb lány elmesélte a történetét. Az apja meg akarta erőszakolni, ezért elszökött a barátnőjéhez, aki egy bárban dolgozott, és ismert egy családot, ahová házvezetőnőt kerestek. Egyetlen éjszakát töltött náluk, majd kocsival egy út menti vendéglőbe vitték, amely mellett nagy kamionparkoló működött, és húszezer forintnak megfelelő összegért eladták a tulajdonosnak.

A lányt bezárták, csak azért nyitották ki az ajtót, hogy sofőröket engedjenek be hozzá, akik a kedvüket töltötték rajta. Megszökött, elvergődött a rendőrségre. Ott azt mondták neki, menjen vissza, mielőtt bajba kerül. Két sorstársával együtt néhány nap elteltével egy rendőrségi razzia során vették őrizetbe.

Iana dühbe gurult. – Hát nem látják, maguk vademberek?! – förmedt a rendőrökre. – Ezek nem prostituáltak, csak iszonyú kelepcébe esett gyerekek!

Az amerikai USAID jótékonysági szervezet révén megtudta, hogy egyáltalán nincs olyan intézmény, amely az ilyen gyermekeken segítene. – Jó, akkor létrehozunk egyet – jelentette ki.

Napokon belül megalapította a Segítő Kéz társadalmi szervezetet. Háromszáz dollárnyi adományból három hónapra lakást bérelt, és elsőként a három lányt költöztette oda. Ők azóta boldogan visszatértek a normális életbe, maguk is édesanyák.

A szexrabszolgaság Iana Matei szerint a családok széthullásában gyökeredzik. Románok ezrei szednek például földiepret Spanyolországban, ezért gyermekeiket a nagyszülőkre vagy barátokra hagyják. Nyomás nehezedik a fiatalokra, hogy maradjanak ki az iskolából, keressenek pénzt. Ezzel kezdődnek a gondok.

Iana 2001-ben rejtett kamerával keresett föl egy macedóniai kamionos csárdát. Nem csekély veszélyt vállalva videózott le fiatal lányokat, akik a vendégeknek táncoltak. A megszerkesztett filmet iskoláknak küldte el, és szórólapot mellékelt hozzá, amelyben felajánlotta, hogy maga ellenőrzi a külföldön kínált állásokat, mielőtt a lányok útnak indulnának. Kevesen éltek a lehetőséggel.

– Az emberek mindenre képesek, csak hogy állást kapjanak, és azt hiszik, hogy nekik nem eshet bajuk – mondja.

A Segítő Kéz 5,1 millió forintnak megfelelő éves költségeit jelenleg az emberkereskedelem ellen küzdő, egyesült államokbeli székhelyű Make Way Partners keresztény segélyszervezet fedezi.

A hívő, templomba járó Iana azonban azt állítja, nem Isten kedvéért végzi a munkáját, hanem Isten jóvoltából. – Emberi lények vagyunk – hangoztatja. – Isten azért teremtett bennünket erre a földre, hogy törődjünk egymással, és engem is ez hajt.

Miközben az emberkereskedelem elleni harc frontvonalában dolgozik, a színfalak mögött nemzetközi hatóságokkal is szoros együttműködést alakított ki.

Amerikai kormányszerveknél tanúskodott a romániai helyzetről, olyan intézményeknél dolgozott, mint az ENSZ drog és szervezett bűnözés elleni hivatala (UNODC), és részt vett egy szakértő testületben, amely a NATO-nak adott tanácsokat az emberkereskedelem kivédésére.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma 2006-ban „Az év hősé”-nek nevezte az emberkereskedelem áldozatainak megmentéséért és az illetékesek felvilágosításáért kifejtett „hallatlan erőfeszítései” elismeréséül; a következő évben pedig a londoni parlament felsőházától kapta meg a rabszolgaság megszüntetéséért küzdőknek járó kitüntetést.

Iana most egy magaslati üdülőhelyen épít harminchárom ágyas szállodát, amelyből – reményei szerint – majd a munkáját pénzeli. Egyúttal felvevőpiacot is teremt a helybeli gazdálkodók terményeinek, hogy ne kelljen külföldön dolgozniuk, de mint Romániában oly sok mást, az efféle vállalkozásokat is korrupt tisztviselők akadályozzák.

Közben egyre újabb áldozatok válnak ismertté. 2006-ban megmentett egy tizenhat éves lányt, aki ikreket várt. A két kislány két hónappal idő előtt jött világra, és az anyjuk eltűnt. A kicsik szerető gondoskodásra szorultak, hogy életben maradhassanak, ezért Iana örökbe fogadta őket. A nehézségek után a babák most szépen fejlődnek. – Meglágyították a szívemet – mosolyog az asszony.

A szexipar gyermekáldozatainak harcias védőangyala számára sosem ér véget a munka. – Úgy tervezem, hogy százéves koromig dolgozom, azután pihenek – mondogatja a lányoknak. – Akkor majd bőr miniszoknyában Harley Davidsonnal furikázom, és rettegésben tartom a férjeteket, úgyhogy jó lesz, ha vigyáztok.

– Amilyen őrült, tényleg képes rá – válaszolják nevetve a lányok.

Vote it up
247
Tetszett?Szavazzon rá!