Anya egyszerű születésnapi kívánsága

A jeles dátum előtt megkérdeztem, minek örülne. Elképedtem a válaszán

Anya múlt ősszel töltötte be a hetvenötöt. Pár hónappal a jeles dátum előtt, egy este megkérdeztem tőle, minek örülne igazán.

– Mit szólnál valami nagyobb ajándékhoz, amit hármunktól kapnál? – bátorítottam, mert tudtam, hogy a fivéreimmel bármennyit hajlandók vagyunk összedobni erre a célra. Közben azért gyanítottam, hogy anya kívánsága alighanem korábbi születésnapokat idéz majd, legyen az fürdősó, ránctalanító krém, amelyre félretette a kedvezménykupont, vagy valami rejtélyes, mégis megfizethető, mint a 2001-es paraffinviaszos fürdő („a puhább, fiatalosabb kézfejért”).

– Pontosan tudom, mit szeretnék tőletek, gyerekek – közölte, mintha már egy hónapja készült volna rá.

– Tényleg? – Az iménti lelkesedésem aggodalomba csapott át. Mi van, ha kinézett magának egy hawaii utat? És ha át akarja alakítani a fürdőszobát? Vagy szeretne egy új autót? Lehet, hogy az önzetlen javaslatommal nehéz helyzetbe hoztam magunkat? (Hogy lehetek máris ilyen tuskó?)

– Tényleg. – Akkor szokott így bólintani, amikor holtbiztos a dolgában (és ez nála gyakran előfordul).

Úgy tűnt, csak arra vár, hogy ismét kérdezzek, így aztán tovább faggattam. – Szóval?

– Ha neked vagy a fivéreidnek bármilyen gondja lenne, amiben segíthetek, akkor arról tudni szeretnék.

Bámulatos. Micsoda nő! Lételeme a szolgálat. Ó, bárcsak bennem is meglenne az ő katonás odaadása!

– Istenem, anya, ne tedd ezt velem! – válaszoltam. A karomat is kinyújtottam, hogy lássa a felálló szőrszálakat.

Bámulatos. Micsoda nő! Bárcsak én is ilyen józan és őszinte volnék

Feltartott mutatóujjával jelezte, hogy nem fejezte be a mondandóját. – Arról viszont nem szeretnék tudni, ha olyan gondotok lenne, amelyben már egyáltalán nem segíthetek – közölte, az „e-gyál-ta-lán”-nál megnyomva minden szótagot.

Bámulatos. Micsoda nő! Bárcsak én is ilyen józanul és őszintén beszélnék a saját igényeimről!

– Csodálatos vagy.

– Idefigyelj, Kelly! – Úgy beszélt hozzám, mintha a szülőként eltöltött szerény tizenhárom évem nem lett volna elég, hogy ösztönösen értsem őt. – 1964 óta vagyok anya, és… – Kinézett az ablakon, a szavakat kereste, amelyekkel kifejezhetné az élményt, de nehezen találta őket. – És, hogy is mondjam, nem szeretnék többé aggódni, és szívesen kipihenném magam.

Ó, anya, most már értelek. Ezentúl megkíméllek attól, hogy hosszabb beszámoló keretében meséljek derékfájásról, új cisztáról, munkahelyi vitáról, részvénypiacon elbukott pénzről, pincét elárasztó szennyvízről, partiról, ahová nem hívták meg a lányokat. Maradok az átfogó képnél, vagyis a lányoknál (akik tulajdonképpen remekül érzik magukat), Edward mindennapjainál az új cégnél (amely lehet, hogy tényleg sikeres lesz) és az egészségemnél, amely (lekopogom) egyelőre kiváló.

Elég ideig gondoskodtál rólunk. A 75. születésnapodon bőven kiérdemelted a nyugalmazott édesanyának járó „matrem emeritus” címet. Vedd csak le a szemüvegedet, a szoros cipődet, az átkozott melltartódat. Tölts magadnak egy pohár bort, némítsd le a telefonodat, és üss fel egy könyvet. Ha elálmosodnál, feküdj le nyugodtan. Igazán nagyszerű munkát végeztél, anya. Senki sem adhatott volna többet. Boldog születésnapot!

Vote it up
177
Tetszett?Szavazzon rá!