Anyaság: vajon miért költik rossz hírét?

Nemcsak piszkos pelenkákat és álmatlan éjszakákat jelent

Anna barátnőm szereti Maxot, három éve együtt élnek, közösen vállaltak lakáshitelt, együtt töltik a karácsonyokat a rokonokkal, és így tovább. Anna elmondta nekem, hogy ugyan szóba került már köztük a gyerekvállalás, de a szerintük ezzel járó terhekre gondolva úgy döntöttek, egyelőre nem vágnak bele. Ezt ők úgy élik meg, hogy egy kicsit elhalasztják a „rettegett pillanatot”.

Mindig szerettem a gyerekeket, most is imádom békés szuszogásukat és hurkás lábacskájukat. Miután szerelmes lettem, a világ legtermészetesebb dolgának tűnt négy év alatt három babát vállalni. Mindig erre vágytam. Örömömet leltem a munkámban, és általában véve elégedett voltam a sorsommal, de mindennek a betetőzését jelentette, hogy gyerekeim lettek. Szerencsére életem párja ugyanígy gondolkodik. Anna félelmei ezért elszomorítottak és töprengésre késztettek. Mi történt? Miért van az, hogy a szülők ilyen rossz hírét keltik a gyerekvállalásnak?

Legyünk tárgyilagosak: a gyerekvállalás felelősség. Ha az embernek gyereke van, többé nem issza le magát a sárga földig, nem mulatja át az éjszakát, nem ugrik el ötletszerűen Stonehenge-be, hogy ott lássa a napfelkeltét. Sőt, egyáltalán nem lehetnek hirtelen ötletei, hiszen mindig minden tevékenységet jól meg kell szervezni.

Nem tagadom, időnként nagyon is szeretnék minden felelősségtől megszabadulni, egy ideig kizárólag a saját igényeimmel törődni, s nem a másokéval. Mit kezdtünk azelőtt a vasárnapokkal? – kérdezzük néha egymástól, miközben Jacobbal rohanunk a krikettedzésre, Chloe haját bogarásszuk, hogy nem tetves-e, vagy Raphaelt igyekszünk meggyőzni arról, hogy noha a spenót nagyon zöld, de azért meg kell enni.

Anna viszont a jelek szerint azt nem tudja – talán elfelejtettük neki elmondani –, hogy mégis érdemes.

Emlékszem egy esetre, amikor hét hónapos terhesen küzdöttem egy szófogadatlan háromévessel és egy örökmozgó egyévessel. Fájt a hátam, és nem találtam a Batman köpenyének kiszínezésére alkalmas zsírkrétát – Jacob azt mondta, hogy a ceruza nem jó. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Összeomlottam. A konyhai linóleumon fekve bőgtem.

Jacobot megdöbbentették a könnyeim. Hát aztán! Rájött, hogy a szülők is sebezhetők. No, és? Az életkori szintjének megfelelő módon elmagyaráztam neki, miért borultam ki, és ő úgy paskolta meg a fenekemet, ahogy csak egy hároméves tudja.

Nem azt érzem,
hogy a gyerekeim tönkretesznek, hanem hogy gazdagítanak

Nem azt érzem, hogy a gyerekeim tönkretesznek, hanem hogy gazdagítanak. Nem elvesznek az életemből, hanem hozzáadnak. Vajon miért csak a dolog rossz oldalát propagáljuk? Anna tud mindent, amit tudni kell az álmatlan éjszakákról, a többé nem zavartalan nemi életről, a nyűgösködésekről és raplikról, a hányásokról. Hallott az emlőgyulladásról meg a stressz kiváltotta inkontinenciáról. De vajon mesélt-e neki valaki az ötévesek vállának hihetetlenül finom ívéről? Vagy a kilencévesek agyából egy vers megbeszélése közben kipattanó meglátásokról?
 

Az első időszakra visszatekintve ma már nem tudom, hogyan vészeltük át. A munkahelyi problémákhoz a mostaninál lényegesen rosszabb anyagi helyzet társult. Bébicsőszt nem tudtunk megfizetni, így nemigen mehettünk el otthonról esténként. Én krónikus hátfájással küszködtem (a három terhesség enyhe gerincferdülést okozott), és vagy várandós voltam, vagy feküdtem. A kizárólag a gyerekeimnek szentelhető idő java részét hanyatt fekve töltöttem. A szeretet és az odafigyelés azonban bármely testhelyzetből megadható.

Voltak esték, amikor épp senki nem tudott nekem segíteni. Ilyenkor az ágyon majszoltuk el a szendvicset, és elblicceltük a fürdést. Nem volt lelkifurdalásom. Egyetlen gyerek se halt bele abba, hogy maszatos maradt az arca. Amire egy kisgyereknek valóban szüksége van, az a meleg pillantás, a gyöngéd érintés, a nyitott fül.

Fantasztikus időszak volt ez. Igen, sokat aggódtunk (főleg az anyagiak miatt), igen, fáradtak voltunk, de én még nem találkoztam olyan szülővel, aki ne gondolta volna úgy, hogy a gyerekvállalás volt élete legfontosabb, legtöbb örömöt hozó tette.

Valóban minden megváltozik. De még a nemi életről sem kell lemondani. Felemelő és erotikus élmény megszülni annak a gyermekét, akit szeretünk. A szoptatás egy életre erogén zónává alakíthatja át a mellbimbót és tájékát. Ami pedig az időhiányt illeti, ugyan mire jó a videó? Walt Disney a szülői szex védőszentje. Rengeteg idő jut az örömre addig, míg a Bambi végén le nem pereg a stáblista.
 

Ami mindennél fontosabb: a kezdeti káosz átmeneti. A családi élet sok mókával, szép és felemelő pillanattal jár. Semmi nem kamatozik olyan busásan, mint a gyerekeink iránt érzett szeretet: minden nap minden percében melenget.

Cserélnék-e Annával? Persze, hogy nem. A romantikus vagy a testi szerelem borzongató bizonytalanságaival szemben a kisbaba szeretete határtalan, bársonyos, forró és feltétel nélküli. Erőt ad és elviselhetővé teszi az olyan unalmas, nehéz feladatokat, mint a pelenkamosás, takarítás és a történelem házi feladat megírásában való közreműködés. Higgyék el nekem. Ez az igazság.

Vote it up
51
Tetszett?Szavazzon rá!