Anyu, hová lett a humorérzéked?

Sokszor kérdezik ezt tőlem a csemetéim. Nos, elmondom, mi az, ami mostanában kihoz a béketűrésből

Sokszor elveszítem a humorérzékemet. Például ha éhes vagyok, mert diétázom, és kaját kell csinálnom a gyerekeknek, azonnal felkapom a vizet, főleg amikor a kölykök olyasféle megjegyzéseket tesznek, mint „Nem elég a sült krumpli!”, „Remélem, azt a cukkinit magadnak főzted!” vagy „Kaphatok egy darab kenyeret, amíg kész lesz az ebéd?”

Ilyenkor felcsattanok: – Terítsetek meg! Anyátok diétázik. Anyunak nincs jó kedve.

Mivel a gyerekekben szemernyi belátás sincs a szüleik gyöngeségei iránt, még ki is csúfolnak. – Jujuj! Anyucinak rossz kedve van!

A kisebbik vihogva dug egy szelet vajas kenyeret az orrom alá. A nagyobbik meg így dudorászik. – Tiszta ideg! Tiszta ideg!

Miért van az, hogy negyven fölött az embernek minden falatra oda kell figyelnie, ha nem akar úgy kinézni, mint egy hordó? Néha csak azért szeretnék megint gyerek lenni, hogy nyugodtan megehessek egy vastag karéj mézes-vajas kenyeret egy bögre kakaóval kalóriaszámlálás nélkül.

Mialatt a családom sült krumplit zabál és én már a harmadik 0% zsírtartalmú joghurtomat nyammogom el, a férjem bedugja a fejét a konyhaajtón, és megkérdi: – Hány tonnát fogytál, amióta megismertelek?

Fölnyársalom a tekintetemmel, és benyomok egy negyedik joghurtot.

Igazuk van a gyerekeimnek – nincs humorom, amikor diétázom.

Vote it up
134
Tetszett?Szavazzon rá!