Apák és lányok

Bekövetkezett, amitől minden apa retteg: magamra maradtam vele. Végül a Monopoly segítségével egészen közel kerültünk egymáshoz

Négyszázötven dolcsit kapok, apu – közli nyolcéves lányom, Eleanor, és már tartja is a markát. Monopolyzunk, és épp az ő területére léptem, amelyen ráadásul szálloda áll. A gyerek repes a boldogságtól. Ahogy én is.

Bár engem halálra untat a Monopoly, Ellie imádja. A mindennapi élet általában annyira zaklatott, hogy nem jut időnk a játékra, de ezen a héten más a helyzet: most kettesben vagyunk itthon, mert a feleségem és tizenegy éves Benjamin fiam elutaztak.

Sok apát – jómagamat is beleértve – megrémít a gondolat, hogy egy egész hétre magára marad a lányával. A lányok szörnyen kiismerhetetlenek tudnak lenni. A fiam jó és rossz tulajdonságaiben egyaránt saját magamra emlékeztet, mintha a fiatalabb kiadásomat látnám. Ellie azonban nem. Vajon mi az oka például, hogy időnként annyira visszautasítóan reagál, ha megdicsérem a rajzait? Nehéz kiigazodnom rajta.

Nem vagyok egyedül ezzel a gondommal: a Reader’s Digest családi felmérése szerint a férfiak 60 százaléka úgy véli, a fiúkkal könnyebb bánni, csupán a megkérdezettek 23 százaléka találta kevésbé zavarbaejtőnek a lányokat.

Mégsem hagyhatom a feleségemre a gyermeknevelés minden terhét. A Wall Street Journal nemrégiben arról számolt be, hogy azok a lányok, akik közel állnak az apjukhoz, „kevésbé hajlamosak a szexuális partnerváltogatásra, a táplálkozási rendellenességekre, az iskolai lemorzsolódásra és az öngyilkosságra.”

Miként erősíthetem a kapcsolatunkat? Mindenféle segédlet kínálkozik erre – tanfolyamok, önsegítő csoportok és weboldalak. A szakértők azt mondják, kulcsfontosságú, hogy az ember ki is mutassa, mennyire törődik a másikkal, ezért kipróbálok egy ötletet, amelyet mostanában olvastam: „Szeretlek” cédulát csúsztatok Ellie uzsonnás táskájába. Észre sem veszi.

A kettesben töltött hét során úgy döntök, hagyom, hogy Ellie kezdeményezzen. Előveszi a Monopolyt. Leülök, és vállalom, hogy én leszek a bankos. Játék közben eszembe jut, hogy az igazi kötődést a tényleges időráfordítás erősíti, nem holmi odacsúsztatott cédulák és dicsérő megjegyzések.

Lefekvésig körülbelül 15 ezer dollárt veszítek. – Ideje mára befejezni – mondom. Ellie-nek csillog a szeme.

Miután ágyba bújik, megölelem. Lehet, hogy csak képzelem, de mintha a szokottnál szorosabban simulna hozzám.

Vote it up
217
Tetszett?Szavazzon rá!