Aranyos álom

Sokak szerint balszerencsét hoz a jegygyűrű elvesztése. Velünk megtörtént…

 

Some 30 years ago, when my husband, Wije, and I were newlyweds, we moved to a village in Sri Lanka’s beautiful hill country. With the joy of exchanging vows and golden rings fresh in our hearts, Wije and I began to set up our first home together. Our love was strong, but we had no way of knowing that we would soon discover its true power.

At the time the village had neither piped-in water nor electricity, so wells supplied fresh water, while kerosene lamps and candles provided light. Every day I walked across the small emerald paddy field that separated our house from the well and filled a basin with water so my husband could wash off the dust of the day’s labors.

One warm evening, as Wije vigorously shook the water from his hands, his wedding band slipped from his finger and flew toward the paddy field and well. We stared into the darkening night, feeling utterly helpless. “We’ll look for it in the morning,” Wije comforted me.

Many people say it is bad luck to lose a wedding ring, and although I’m not superstitious, I retired that night with a troubled heart. Wije fell asleep after we said our evening prayers, but it wasn’t until midnight that I finally blew out the candle.

The clock struck three as I opened my eyes, still in that hazy state between a dream and reality. “Get up Manel... Don’t delay....,” urged a silent voice. I closed my eyes and saw a glint of gold through water. My eyes flew open, and I knew we couldn’t lose even a moment. Leaping out of bed and grabbing a torch, my words tumbled out. “Wije, the ring is in the well! We must go now.”

Perhaps he was still asleep, but Wije lurched out of bed and followed as I flew down the steps. We crossed the paddy field, and I trained the light down the well. There, balanced on a little ledge just beneath the water’s surface, my husband’s wedding ring glinted. A tiny toad rested nearby. My heart in my throat lest the toad knock the ring off the ledge, I lost no time picking up a stick and carefully lifting that cherished symbol to safety. Under the moonlight I joyfully slipped the ring onto Wije’s finger.

“How clever you are!” he exclaimed. “We could have lost it forever if we’d delayed another second.” Overwhelmed, he gathered me into his arms, and we wondered at what we’d just experienced.

I’ll never know from where the dream came that night. But I can say that, in all the intervening years, love’s power has kept my family snug and safe within its magic circle, as symbolized by that precious ring.

Úgy harminc évvel ezelőtt, amikor a férjem, Wije meg én friss házasok voltunk, Sri Lanka gyönyörű dombvidékén egy faluba költöztünk. A fogadalom- és gyűrűváltás nemrég átélt örömével a szívünkben Wije meg én együtt láttunk hozzá első otthonunk megteremtéséhez. Nagyon szerettük egymást, de még nem tudhattuk, hogy hamarosan felfedezzük a szeretet valódi erejét.

Akkoriban a faluban nem volt vezetékes víz, sem áram, így kutak adták a friss vizet, világítani pedig petróleumlámpával és gyertyával lehetett. Én mindennap átsétáltam a házunk és a kút közötti kis smaragdzöld színű rizsföldön, megtöltöttem egy mosdótálat vízzel, hogy a férjem lemoshassa a napi munka porát.

Egy meleg estén, amikor Wije lendületesen rázta le kezéről a vizet, a jegygyűrű lecsúszott az ujjáról, és a rizsföld és a kút irányába repült. Teljesen tanácstalanul bámultunk az alkonyati sötétben. – Reggel majd megkeressük – vigasztalt Wije.

Sokak szerint balszerencsét hoz a jegygyűrű elvesztése, és bár én nem vagyok babonás, aznap este szorongó szívvel feküdtem le. Wije elaludt, miután elmondtuk esti imánkat, de majdnem éjfél volt, amikor végül elfújtam a gyertyát.

Hármat ütött az óra, amikor az álom és valóság közötti állapotában kábultan kinyitottam a szemem. – Kelj fel, Manel... Ne késlekedj... – figyelmeztetett egy hang. Behunytam a szemem, és arany csillogását láttam a víz alatt. A szemem hirtelen tágra nyílt, és tudtam, egy percet sem veszíthetünk. Kiugrottam az ágyból, felkaptam egy elemlámpát, és önkéntelenül így szóltam: – Wije, a gyűrű a kútban van. Most oda kell mennünk.

Wije talán még aludt, de kikászálódott az ágyból, és követett, ahogy futottam le a lépcsőn. Átvágtunk a rizsföldön, és bevilágítottam a kútba. Közvetlenül a vízfelszín alatt egy kis peremen megcsillant férjem jegygyűrűje. Apró varangyos béka üldögélt mellette. Szívem a torkomban dobogott a gondolatra, hogy a béka lelökheti a gyűrűt, ezért nyomban felkaptam egy botot és óvatosan kiemeltem a becses jelképet. A holdfényben boldogan húztam föl a gyűrűt Wije ujjára.

– Milyen okos vagy! – kiáltott fel. – Örökre elveszthettük volna, ha még egy másodpercet várunk. – Meghatottan ölelt át, és azon csodálkoztunk, amit átéltünk.

Örök rejtély marad, honnan jött az álom azon az éjszakán. De annyit mondhatok, hogy az eltelt évek során a szeretet ereje úgy fogta össze családomat bensőséges és biztonságot nyújtó varázskörével, ahogy azt a becses gyűrű is jelképezi.

Vote it up
1
Tetszett?Szavazzon rá!