Arzén a rizsben?!

Tényleg van benne? Kell-e aggódnunk miatta? Milyen módon csökkenthető leginkább a mérgezés kockázata?

Az utóbbi időben alapvető élelmiszerekben – köztük az egyik legáltalánosabban fogyasztottban, a rizsben – kimutatott arzénról szóló hírek okoznak itt-ott riadalmat. Az arzént a rákkal hozzák összefüggésbe, egyelőre azonban a legtöbb szakember óvatosságra int az ilyen aggodalmakat illetően.

Mindenekelőtt: az élelmiszerekből származó arzén nem azonnal okoz bajt, csak hosszú évek során a szervezetben felhalmozódva jelent veszélyt. Arzén természetes körülmények között is előfordul Földünkön, ezért a tápláléknövényekben éppúgy kimutatható, mint sok más elem. A növényvédő szerek, a környezetszennyezés, a takarmánykiegészítők nyomai és így a bennük levő arzén azonban még jó néhány esztendővel a szóban forgó vegyi anyagok betiltása után is megmaradhatnak a talajban és a táplálékláncban.

Egy múlt év végén közzétett jelentés különösen nagy port vert fel. A Consumer Reports nevű egyesült államokbeli fogyasztóvédelmi szervezet több mint 200 rizstartalmú termékmintát vizsgált meg, és szinte mindegyikben arzénra bukkant. Kockázatértékelést is végeztek, hogy megállapítsák, a rák mekkora kockázatával jár az általuk fellelt koncentrációjú arzén rendszeres fogyasztása. Megfigyeléseik alapján azt javasolták, hogy a veszély mérséklése céljából a hatóságok szabják meg a forgalomba hozható élelmiszerek arzéntartalmának felső határát. Más országokban hamarabb is aggódni kezdtek – az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) 2010-es közleményében jelezte, hogy a rizs és a rizskészítmények a legmagasabb arzéntartalmú élelmiszerek közé tartoznak.

A kockázat csökkenthető. Gyermekek például mértékkel fogyasszanak rizst és rizskészítményeket: az EFSA közleménye megjegyezte, hogy a gyermekeknél az étrenddel a szervezetet érő arzénterhelés 2-3-szor nagyobb, mint a felnőttek esetében. Nagy-Britanniában öt év alatti gyermekeknek az arzénveszély miatt egyáltalán nem javallják rizsből készült italok fogyasztását.

A Consumer Reports egyik vezetője mégis óv a pániktól. – Nem kell aggódnia még akkor sem, ha jelenleg rendszeresen ad gyermekének rizstartalmú gabonaterméket – mondja dr. Michael Crupain, a szervezet Élelmiszer-biztonsági és Fenntarthatósági Központjának igazgatója. – Csak azt szeretnénk, ha a jövőben tudatában lenne ennek a kérdésnek.

Megoldást jelenthet, ha a rizs egy részét másfajta gabonával, például quinoával helyettesítik.

Vote it up
206
Tetszett?Szavazzon rá!