Asszony, elefántokkal

Gondolkozott már azon, hogy mi változtathatná meg az életét örökre? Katherine Connor számára egy elefántbébi volt az

Kapcsolódó cikkek

Szerda este hét óra, pezseg az éjszakai hetipiac a Nan folyó partján, Uttarardit városában, Thaiföld északi részén. A 30 éves londoni Katherine Connor – karjában másfél éves fia, Noah, mellettük hároméves lánya, Hope – séta közben aggódó pillantásokat vált thai férjével, Anonnal.

A lemenő nap fényében a zaj és a füst egyre erősödik, amint Katherine és családja megpillant két ázsiai elefántbébit, akiket tulajdonosaik koldulásra használnak. Ormányaik hegyén apró zacskókat tartanak, bennük cukornád, 200 forint körüli összeg az ára. A vásárlónak azt is felajánlják, hogy megetetheti az állatokat a minden tápértéket nélkülöző náddal.

– Az ott egyéves, a másik háromnak látszik. Mind a kettő ki van száradva. Nézd csak, sebes a nyakuk, és friss szúrt sebeik is vannak! – mondja Katherine thai nyelven Anonnak. Mindkét fiatal elefántnak még az anyja mellett lenne a helye.
 

Katherine 2002-ben otthagyta sikeres állását – a Gap divatcég kiskereskedelmi részlegében –, eladta londoni házát, és útnak indult – egy éven át, a világ körül.

– Szerettem a londoni életemet, szerettem a West Enden dolgozni, de tudtam, hogy azon túl is lehet valami – tekint vissza Katherine. Hongkong, Szingapúr és Malajzia bejárása után érkezett Thaiföldre, hat héttel később pedig már egy elefántközpont önkénteseként dolgozott. Korábban soha nem látott igazi, élő elefántot, de különleges élmény részese lett, amikor megismert egy három hónapos, Boon Lott (thai nyelven: Túlélő) nevű elefántbébit, és beleszeretett.

– Egyetlen élőlény sem vonzott még ilyen hihetetlenül, mint amikor megpillantottam Boon Lottot – emlékszik Katherine. A kis elefánt az anyjával együtt volt a központban, mert koraszülöttként jött világra. Tulajdonosa a sorsára akarta hagyni, az anyaállatot pedig visszavinni a jól jövedelmező illegális fakitermelésre. Katherine azonban tudta, hogy az anyatej és az anyjához való természetes kötődés nélkül Boon Lott nagy valószínűséggel elpusztulna. (Az elefántborjaknak legalább az életük első három évében anyatejre van szükségük.) Katherine döntött: meg kell mentenie Boon Lottot, ezért közzétett egy felhívást. Sikerült is összeszednie a megvásárlásához szükséges 3500 fontot (1,23 millió forint), sőt azt is elintézte, hogy anyja, Pang Tong (thai nyelven: Arany Asszony) mellette maradhasson, amíg teljesen el nem választódik.

Katherine ápolta Boon Lott sebeit, mellette aludt, sőt egy tolószéket is tervezett, hogy a bébielefánt továbbra is szopni tudjon

Boon Lott sorsa azonban nem fordult jobbra. Egy esés során a hátsó lábai megbénultak – az ilyen sérülést a legtöbb állatorvos halálosnak mondaná. De Katherine nem adta fel. Újabb pénzeket kalapozott össze, a centrum pedig megvásárolt egy hidroterápiás medencét, hogy kezelhessék az elefánt lábát. Később – a világon elsőként – Katherine és a közeli Chiang Mai Egyetem műszaki tanszékének szakemberei egy elefánt-„tolószéket” készítettek számára.
 

A kemény munka lassan kezdte meghozni gyümölcsét, és Boon Lott rövid időszakokra már segítség nélkül is fel tudott állni. Sajnos azonban ismét elesett. Súlyos sérülése nyomán 2004. június 26-án kiszenvedett. Katherine az utolsó pillanatig átölelve tartotta.

Ebben az időszakban Katherine összebarátkozott Anonnal, akinek az elefántját szintén a központban gondozták. De a Boon Lott elpusztulása utáni napon Anonnak vissza kellett térnie a falujába.

A Boon Lott Elefántmenhely– Indulása előtt Anon megadta nekem a falujában található egyetlen telefon számát – mondja Katherine. – Ő teljesen más volt, mint az otthoni férfiak. Életében nem látott egyetlen filmet sem. Az elefántok iránti szeretet volt a barátságunk alapja.

Miután Boon Lott kiadta a lelkét, Anon pedig hazautazott, Katherine úgy érezte, már semmi sem maradt számára Thaiföldön, így hát érzelmileg-fizikailag kimerülve visszatért Londonba. – Remek érzés volt újra látni a családomat. Ők és a régi barátaim is arra számítottak, hogy a gyászidő elmúltával folytatom majd a régi életemet. De belül ürességet éreztem. Mindaz, ami egykor fontosnak tűnt, többé már nem volt az.

Néhány hét múlva Katherine megtalálta Anon telefonszámát. A férfi régi álmára emlékeztette Katherine-t. – Ha tudsz pénzt szerezni – mondta –, én találok területet, és akkor együtt megnyithatjuk az elefántmenhelyet.

– Belevetettem magam az adománygyűjtésbe – meséli Katherine. – 2005 júniusában Anon azt mondta, talált egy helyet. – Katherine, aki akkor mindössze 24 éves volt, létrehozta a Boon Lott Elefántmenhelyet (BLES). A legtöbben úgy vélték, a lehetetlenre vállalkoznak.

– Biztonságos otthont akartunk teremteni az általunk megmentett elefántoknak, hogy ne utazzanak rajtuk, ne kelljen megalázó mutatványokat bemutatniuk. A jó példa erejével akartunk hatni – hozzáértéssel gondoskodni az elefántok jólétéről – meséli.

– Boon Lott anyja, Pang Tong volt az első megmentett elefántunk. Egész életében rosszul bántak vele. Amikor Anonnal már a megvásárlásáról tárgyaltunk, a tulajdonosa még mindig azzal kérkedett, hogy verte, éheztette, és szélsőséges körülmények között dolgoztatta.

– Jó ütemben haladtak a menhely felállításának a munkálatai. Közben rájöttem, hogy beleszerettem Anonba, de sem a barátságunkat, sem a menhely ügyét nem akartam kockára tenni. Egy este azonban kiderült, hogy Anon pont ugyanígy érez, és minden szépen a helyére került: akkor hát házasokként építjük fel a menhelyet.
 

Hope, Katherine és Anon hároméves kislányaA BLES jelenleg tizenhárom elefántnak ad otthont, 170 hektár természetes erdős területet kínálva az élelem után kutató állatoknak. Mindegyikre jut egy mahout – elefántgondozó/vezető –, aki a gondjukat viseli, és visszaszerzi a bizalmukat.

– Két fontos pillanata van az elefántok megmentésének – magyarázza Katherine. – Az első, amikor ráébredsz, hogy nincs több bántalmazás, a második, amikor az elefánt is ráébred ugyanerre.

A menhely egyszerre legfeljebb hat látogatót tud fogadni. Szállást kínálnak, továbbá az interaktív tanulás lehetőségét: együtt az elefántokkal és a mahoutokkal – elefántháton utazás és műsoros bemutató nélkül. Katherine továbbra is járja az országot, elmegy mindenhová, ahova segíteni hívják, és figyelemmel kíséri a Thaiföldön élő elefántok helyzetét – számukat 3500-ra teszik, ennyire csökkent arról a százezer példányról, amelyek a 20. század elején szabadon vagy munkára fogva éltek itt.

– Megpróbáljuk nem elidegeníteni magunktól az elefánttulajdonosokat, de meg akarjuk mutatni nekik, milyen eredményeket lehet elérni kampó vagy lánc használata nélkül. A kevés beengedett látogatónktól eredő bevétel elegendő a sikeres üzletmenethez. Ez a siker a thai emberek számára is jelent valamit – és reményeink szerint a kiképzési módszereik megváltoztatására ösztönzi a túraközpontokat. A turistáknak az is elég, ha elefántként látják az elefántokat.

Egy utcai elefánt cukornádat kínál a piaci vásárlóknak

Sötétség burkolja be Uttarardit éjszakai piacát, de a két kiselefánt továbbra is koldul, hogy meglegyen az a rendkívül magas, 70 ezer forintnak megfelelő napi bevétel, amelyet a tulajdonosaik elvárnak tőlük. – Magamban imát mondtam értük, és bocsánatot kértem a bánásmódért, amelyben részesülnek – mondja Katherine szomorúan. – Ha a turisták nem látogatnák ezeket a helyeket, biztos vagyok benne, hogy a tulajdonosaik emberségesebben bánnának az elefántokkal. A legnagyobb szárazföldi emlősállatról van szó – tartozunk annyival magunknak, hogy méltósággal és tisztelettel bánjunk velük. De a mi menhelyünk területe véges, nem tudunk többet befogadni. A szívem szakad meg, ha azt látom, hogy rosszul bánnak egy elefánttal. Legszívesebben mindet megmenteném.

Vote it up
209
Tetszett?Szavazzon rá!