Az Úr tenyerén

Hogyan lett sikeres az élet különböző területein a néhány éven belül az anyját és az apját is elvesztő tizenegy Gallai gyerek?

Megjelent: 2017. január

Kapcsolódó cikkek

A 29 éves Máté és fiatal felesége, Bori négy serdülőt nevel. Igen, ez nem tévedés! A fiatal férfi szülei halála után elvállalta kiskorú testvéreinek gyámságát. Persze a kisebbek „terelgetéséből” az idősebb testvérek, Gergő, Balázs, Kristóf, Aletta, Tamás és Jóska is kiveszik a részüket. A „kicsik” – Judit 20, Zsófi 18, Márton 16, Kata 15 éves – pedig nem szorulnak nevelésre. Hogy őszinte legyek, én még soha nem találkoztam náluk jobban nevelt fiatalokkal.

Pedig az életük nehéz volt. Amikor 11 éve meghalt az édesanyjuk, egy háromszobás lakótelepi lakásban maradt egyedül az özvegy édesapa tizenegy gyerekével. Amikor hét évvel később ő is elment, hatszáz ember kísérte utolsó útjára.

A Gallai gyerekeket azóta is valamiképpen tenyerén hordja az Úr. Amikor elkényeztetett egykéket látok, akik jó dolgukban azt sem tudják, mit csináljanak, Katát szoktam emlegetni, aki négyéves sem volt, amikor meghalt az édesanyja, mégis boldog és kiegyensúlyozott, ráadásul kitűnő tanuló lett, Mártont, akinek a szeme örökké nevet, az egyetemre, főiskolára készülő és végzett lányokat, és a nagyfiúkat.

Az egymást támogató, segítő, és az élet különböző területein sikeres Gallai gyerekeket szüleik igaz hitben nevelték, mindannyian ministráltak. Számukra a karácsony elsősorban Jézus születésének ünnepe.
 

Szentestén, hagyománytiszteletből, abban a békásmegyeri, lakótelepi lakásban gyűlik össze a család, ahol a tizenegy gyerek felnőtt, és ahol ma már „csak” hárman laknak.

– Az úgy szokott lenni – meséli Judit –, hogy 24-én délelőtt a lányok feldíszítik a fát. Ezután elkezdődik a vacsorafőzés. Legtöbbször sült csirke van, meg krumplipüré. Gergő, a legidősebb bátyánk nagy szakács, úgyhogy mostanában mindenféle érdekes étel, töltött kenyér, finom húsok, saláták is az asztalra kerülnek.

Délután négykor az egész család elmegy a templomba megnézni a betlehemest, amelyet óvodások, hittanosok, cserkészek adnak elő. Amikor hazamennek, a nagyszobában áll a karácsonyfa, de oda akkor már senki se léphet be, egészen addig, míg meg nem szólal a csengettyű.

– Akkor bemegyünk, karácsonyi énekeket énekelünk, imádkozunk szeretteinkért, szüleinkért, akik lélekben most is velünk vannak. És minden gyerek, ha kedve van, előad valamit. Fuvolázik, klarinétozik, verset mond. Az egészen kicsikék is. S csak azután kapjuk meg az ajándékot.

– Nálunk hagyomány – mondja Máté –, hogy senki sem kap fölösleges dolgot. A nagyok összeírják, hogy ki mit szeretne, szétosztjuk a rendelkezésre álló pénzt, és megvesszük, amit lehet. Én ezt a bevásárolós részét a karácsonynak nagyon nem szeretem. Szerencsére a feleségek és Aletta húgom átvállalják a dolgot. Ezenkívül persze minden kicsi kap valami apró meglepetést is – fűzi hozzá. – Mostanában már csak ezeket csomagoljuk be, hogy ne kerüljön a szemétbe az a sok fölösleges csomagolóanyag.

– Na és, amikor mindenki megkapta az ajándékot – folytatja Kata –, kivonulunk a vacsorához, és egészen az éjféli miséig beszélgetünk. Persze Balázs bátyánk kisgyerekei még nem tudnak ébren maradni éjfélig, ezért ők a reggeli misére mennek.