Az Úr tenyerén

Hogyan lett sikeres az élet különböző területein a néhány éven belül az anyját és az apját is elvesztő tizenegy Gallai gyerek?

Megjelent: 2017. január

Kapcsolódó cikkek

A ma még gimnáziumba járó két „kicsi”, Kata és Márton számára is természetes, hogy a nyár részben munkával telik. Megszokták, hogy az embernek vannak kötelességei. Amikor még otthon laktak, a lakótelepen, a reggeli bevásárlást felváltva végezték, miként a főzést, mosogatást és a többi házimunkát is. A gyerekek pontosan emlékeznek erre az időre.

– Amikor a szüleink még éltek, volt egy füzet, amelybe bele volt írva – mondja Judit –, hogy ki a „napos”, aki a legkorábban megy a fürdőszobába. Az ő feladata volt, hogy tízpercenként keltse föl a többieket. Így kerültük el a fürdőszoba előtti tumultust. A vécéhasználattal azért akadtak néha gondok. Ha kirándulni mentünk, hazafelé a HÉV-en valaki mindig feltette a kezét, hogy először én megyek vécére, és utána sorban a többiek.

– Nem tudom elképzelni, hogyan képes valaki egyedül élni, én csendben nem tudok se aludni, se tanulni – mondja Kata. – Egyszer a barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy nálunk mindenki hadar. Szerinte ez természetes, mert mi olyan sokan vagyunk, hogy egységnyi idő alatt a lehető leggyorsabban kell elmondanunk a legtöbbet.
 

Mátéék 2006-ban újították föl azt az apósáéktól kapott házrészt, amelynek tetőterében kialakították a testvérei szobáit. A legtöbb Gallai gyereknek már saját családja, gyerekei és lakása, háza van. De a gyerekkori otthont, a mindössze 72 négyzetméteres lakást megtartották fecskelakásnak. Máté nevezte el így, azért, mert mindig ide költözik be az, aki az önálló élet küszöbén áll: még nem keres annyit, hogy saját lakást vegyen, de már nem szorul a nagyobbak felügyeletére.

Ebben a lakásban jön össze kéthetente-havonta közös ebédre, születésnapokat ünnepelni, húsvétkor, karácsonykor az egész család. Amikor az ebédlőben felállított hosszú asztal mellett együtt vannak, nem könnyű megszámolni őket.

– Szóval – veszi elő Kata a számoláshoz a kezét – ott vagyunk ugye mi tizenegyen, az öt bátyám öt felesége, Balázs és Kristóf gyerekei, a nagymamánk, anyukám testvére meg a lánya, aztán Zsuzsa, anyukánk egyedül élő barátnője, akitől talán a legtöbb segítséget és szeretetet kaptuk az elmúlt években. Huszonöten. Mindenki azt szokta kérdezni, hogyan férünk el. Hát szűkösen, de elférünk.

– Igaz, néhány legbelül ülőnek az asztal alatt kell bemásznia – vág közbe Márton –, de az senkit sem zavar.

– Kiszámoltuk – folytatja Kata –, hogy tizenöt év múlva már százan leszünk. Csak az a baj – vakarja meg a kobakját –, hogy mire én férjhez megyek, és gyerekeim lesznek, elfogynak mind a nevek a naptárból.

Ülünk a hosszú asztal mellett. Hallgatom a történeteket, a beszámolókat a külföldi utakról, ahová vagy az egyház, vagy az iskola segítségével jutottak el. Próbálom leírni, hogy ki milyen hangszeren játszik, milyen nyelvet tanul, hová készül egyetemre, mi a kedvenc étele, hobbija. Aztán feladom. Már csak nézem a jókedvű arcokat, az egész vidám, egészséges, nyílt és boldog társaságot.
 

Utóirat: A cikk 2009 decemberében jelent meg először. Azóta Gergő a magyarországi német nemzetiség parlamenti szószólójának munkáját segíti szakértőként, Zsófival egy gyermekük van, és kutyájuk, Szotyi is boldogan él. Balázs tűzoltó szolgálatparancsnok Szentendrén, Vikivel ötödik gyermekük született tavasszal. Kristóf szerparancsnok szintén a szentendrei tűzoltóságon, három gyermekük van feleségével, Orsival. Máté grafikai stúdiót vezet Óbudán, Borival három gyermekük van; Alettának két gyermeke született, és Szentendrén tanít. Tamás is itt, az evangélikus óvodában dolgozik, Orsival három gyermekük született. Jóska Göteborgban él és dolgozik menyasszonyával, Verával. Judit védőnőként dolgozik, és tavasszal esküvőre készül a vőlegényével, Gáborral. Zsófi az alap- és mesterfokú diploma megszerzése után az állami természetvédelemben helyezkedett el, a „legkisebbek”, Márton és Kata pedig még tanulnak. Mindenki boldog, a családi kapcsolatok élők és erősek, így a havonta esedékes – mindig más testvér által szervezett – családi ebéden és karácsonykor már nem férnek el a „fecskefészekben”, hisz több mint negyvenen jönnek össze ilyenkor…

­

Vote it up
759
Tetszett?Szavazzon rá!