Az állattartás kínjai

Saját tapasztalatból mondom: az átlagos családapa egész sor állatról meg tudja mondani, milyenek döglötten

A szakállas agáma ijesztően csinos, tüskés fejű, őslényszerű gyík, pályafutása csúcsán olyan gyorsan végez a menekülő tücsökkel, mint újságíró az ingyenkaviárral, de ha megdöglik, meglepően lapos lesz. Ezt nem egy gyors, felületes pillantás alapján mondom, a hulla egy hete itt van kívülről az ablakba téve, mert a gyerekek el akarják temetni.

Kétféle családapa van: az egyik az, akinek azért van tele állatokkal a lakása, mert a gyerekekre mutogatva végre megvalósíthatja kiskori álmát, az ifjú Gerald Durrell korfui szobájának pontos rekonstruálását mind a tucatnyi ott élő állatfajjal. Ilyen vagyok például én is. A másik egyszerűen nem tudta puszta kézzel megállítani a varsói gyorsot.

A gyerekes állattartás nagy morális kérdése, hogy alávethetünk-e guantánamói kínzásoknak egy érző lényt a gyerekek kedvéért?

A buddhista hatás alatt álló fundamentalisták mereven elutasítják a dolgot, és tömeggyilkosnak kijáró pillantásokkal figyelik, amint Borisz (6,5) puszta kézzel elkap egy-egy siklót a Balatonon. A pillantgatásnál tovább szerencsére még nem merészkedtek, mert a megfogott sikló ijesztően hangosan sziszeg, és pusztító szagot áraszt.

Könnyű persze csuklóból lehülyézni a fanatikus állatvédőket, hogy aztán elhűlve figyelhessük, amint porontyaink a hátsó csülkeinél fogva vonszolják szegény Kifli kutyát, akinek a feje micimackósan kopog a padlón.

A problémát eleve két részre érdemes bontani. Az egyik terep, ahol a kisdedek állatokkal találkozhatnak, az a lakásunkon kívüli világ. A lelkiismeretes családapában fogcsikorgatva birkózik a politikailag korrekt férfi („Engedd el szegény szöcskét!”) azokkal a csodálatos gyerekkori emlékekkel, amikor órákat töltött azzal, hogy legyeket, szöcskéket, krumplibogarakat és fülbemászókat dobott a bolyba, és figyelte, hogy a gladiátorok hogyan küzdenek az életükért a százszámra támadó hangyákkal.

A realista kérdés csupán annyi, melyik állat bírja a legjobban a gyerek szekatúráját

Mit tesz ilyenkor a korszerű apa? Hazudik vagy meghunyászkodik? Én mindenesetre százszor elmagyaráztam nekik, hogy az ember, főleg, ha nagykorában környezetvédő akar lenni, mint ők, sosem piszkálja az állatokat. Ezt persze tényleg így gondolom, de közben utólag sem érzem ovis nácinak magam, amiért annak idején annyi bodobács pusztult el a nekik épített moha-faág-levél-gubacs palotáimban. Sok-sok órát töltöttünk el a legjobb barátommal meg a húgommal dumálással és palotaépítéssel, amitől biztos, hogy rengeteget barázdálódott az agyunk, és ezért, kövezzenek meg, nem tartom aránytalan árnak pár tucat bogár életét. Nyilván másképp gondolnék az egészre, ha kovbojozás közben teheneket vagy bennszülötteket lődöztünk volna halomra.

Ha nem tiltjuk meg a gyereknek, hogy tanulmányozás céljából el-elkapjon egy-egy vadállatot, viszont megpróbáljuk rávenni, hogy némi vizsgálódás után gyorsan engedje szabadon a szegény áldozatokat, az egész jó kompromisszumnak tűnik. Mindaddig, amíg hetekkel később meg nem találjuk az akváriumból misztikus módon eltűnt tarajos gőték mumifikálódott tetemeit a kedvenc brit focimagazinunk lapjai, illetve a családanya fehérneműi között. A kompromisszum minősítése innentől „elfogadható”-ra változik. Egy tapasztalt családapa emiatt egész sor állatról meg tudja mondani, milyenek döglötten.

A gyerek–állat csaták másik fő terepe a saját lakásunk. (Normális ember az élete árán is megvédi a lakhelyét a nem emberi betolakodóktól. A fiatal apa ennek megfelelően hamarosan úgyis a Rágcsálóházban érezheti magát.) A realista kérdés csupán annyi, melyik állat bírja a legjobban a gyerekek szekatúráját? A halak fegyvertelen ellenfelek, a kezdő gongszó után akár percekkel bedobják a törülközőt, ráadásul bosszúból órák alatt megbüdösödnek. Előnyük, hogy a haláltusájuk közben nem adnak hangot. Aki boldog szülő szeretne lenni, kerüljön el minden vízben élő állatot, esetleg az ékszerteknős kivételével, amely unalmas és könnyen büdösödő vízű állatka, de legalább néma és meglepően sokáig húzza.

A hüllők mind marha kényesek, kivéve az egész állatmezőny szempontunkból legrokonszenvesebb tagjait, a szárazföldi teknősöket. Ők azt is kibírják, hogy rájuk lépjen egy teljes ellenzéki frakció, sőt még jó képet is vágnak hozzá.

A madarak közül csak az agresszívak tudnak talpon maradni, a bátor apa választása valamelyik nagyobb testű keselyűféle lehet.

Az emlősök közül a rágcsálók a gyerekes háztartások Havas Henrikjei, amennyiben egy-két harapással gyorsan megtanítják a kicsiknek, merre lakik az Úristen. A macska is meg tudja védeni magát, a kutyára viszont vigyázni kell, mert túl rendes az ebadtákkal.

Mindezt elolvasva úgy tűnhet, hogy a fiatal apa élete meghökkentően hasonlít a hetvenes–nyolcvanas évek ír miniszterelnökeiéhez, akik a nyilvánosság előtt mindig tagadták, hogy bármi közük lenne az IRA terrorszervezet rémtetteihez, ezért ráncos lett az egész fejük, és korán megőszültek. Ez a dolgok teljes félreértése! De bocsánat, most be kell fejeznem, mert indulok kozmetikushoz és hajfestésre.

Vote it up
171
Tetszett?Szavazzon rá!