Az élet hangja

Életeket ment és érzelmi sebeket gyógyít Brandisz Éva, a lelkielsősegély-telefonszolgálat egykori önkéntese, aki elárulja, milyen nehéz is ez

Kapcsolódó cikkek

Már az öngyilkosság is megfordult a fejemben – jó néhányszor hallotta ezt a mondatot Brandisz Éva. Ha megcsörrent a telefon, ő egy pillanat alatt belépett egy másik ember életébe. Tudnia kellett meghallgatni, miért hívja valaki a lelkielsősegély-telefonszolgálatot, és meg kellett találnia a szavakat, amelyek akár életet is menthetnek.

Persze hogy fontos az öngyilkosság-megelőzés (ezért kapta ő az idén a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány díját), de igazi megelőzésnek Éva azt tartja, ha valaki el sem jut az öngyilkosság gondolatáig. Önkéntesként, a telefonvonal túlsó végén neki kellett előrébb járnia és kihallania a segítséget kérő hangjából, hogy nagy a baj.

Ha ezt együtt ki tudták beszélni, jól végezte a munkáját. Vészhelyzetben egy ilyen beszélgetés másfél-két óráig is eltarthat.

Nyomasztó néha a felelősség, hogy egy híváson múlhat, milyen irányt vesz az ismeretlen telefonáló élete. Ráadásul anélkül, hogy azt tudná nyújtani, amire a másik a legjobban vágyik: hogy ott legyen vele. – Ha valaki szomjas, nem tudsz neki vizet adni a telefonban – tárja szét a karját Éva.
 

Valamilyen módon a segítéssel kell foglalkoznia – ez a biztos elképzelése 1998-ban támadt. Először a Máltai Szeretetszolgálatra gondolt, de aztán meglátta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) hirdetését, amelyben önkénteseket kerestek. Jelentkezett, és ezzel fordulatot vett az élete.

A telefonos segítségben az a legnehezebb, hogy nem látni a hívó tekintetét, gesztusait. Gyakran azt is ki kell deríteni, hogy mi a baj, mert a telefonáló nem mindig erről beszél. Brandisz Éva megtanulta az évek során, nem az a lényeg, ki mit mond, hanem az, hogy milyen érzelmekkel. Alapos szakmai képzést kapott, amely őt magát is megtanította arra, hogy kérjen segítséget a családtagoktól és a barátoktól, ha gondban van.

Főállásban teljesen másfajta munkával keresi a kenyerét. A külkereskedelmi szakközépiskola után könyvelőcégnél kezdett dolgozni, ma egy autóalkatrész-gyár igazgatója mellett asszisztens. Férjhez ment, és 1994-ben megszületett a lánya, aki már az Óbudai Egyetemen tanul.
 

Brandisz Éva úgy kezdte az életét, hogy bizonyítania kellett az apjának: igenis az ő gyermeke.

Fiatal szülők lányaként született 1971-ben, az anyja tizennyolc, az apja tizenhét éves volt. Az apja nem akarta elismerni Évát, a rokonságot végül orvosi vizsgálattal kellett igazolni. Emiatt csak egy évvel a születése után anyakönyvezték, ráadásul rosszul – egy nappal korábbra.

Minden hivatalos papírján december 18-a szerepel, ám egy asztrológus barátnője figyelmeztette: ez nem igaz, nézzen utána. Éva kikérte a kórházból a papírokat, amelyekből valóban kiderült, hogy december 19-én látta meg a napvilágot.

Az anyja egyedül maradt vele, ami egy kis faluban – a Békés megyei Dombiratoson – nem volt könnyű.

A gyermekkorát végigkísérte az apahiány, édesanyjától viszont megkapta az alapokat: az erőt, a segíteni akarást, a nehéz helyzetek gyors megoldását. Nemrég rászánta magát, hogy felkutassa az apját. Meg akarta mutatni, hogy mégiscsak ott van, létezik, és elfogadja őt. Már csak a sírját találta meg.

Segíteni másoknak, hogy rátaláljanak önmagukra: Éva szerint a saját élete is erre ösztönözte őt. Van két testvére, velük igyekszik tartani a kapcsolatot.
 

Segíteni másoknak, hogy rátaláljanak önmagukra: a saját élete is erre ösztönözte őt

Hullámvölgybe került egyszer egy barátnője, akit hiába próbált rábeszélni, hogy hívja fel a lelkielsősegély-szolgálatot.

Éva este a lányával autózott, amikor megkapta az sms-t: „Nem bírom tovább. Mindent köszönök.” Azonnal megállt, telefonált, és a barátnő bevallotta, hogy már bevette a gyógyszereket.

Éles helyzet volt. Beszéltek vagy húsz percet, Évának közben arra is ügyelnie kellett, hogy a hátsó ülésen ott ül a kislánya. A másik telefonján segítséget kért egy közös jó baráttól, hogy érje el az édesanyát, és derítse ki, milyen címre kell mennie a mentőnek. A beszélgetés addig tartott, amíg a mentők csengettek.

A barátnője a saját születésnapján azóta is minden évben sms-t küld neki. S ami a legfontosabb: kiegyensúlyozott életet él.
 

Éva segít ma is, de már másképp: tanácsot ad például a többi önkéntesnek. Az országos szövetséget pedig nemzetközi szinten képviseli – a LESZ elnöke a 42 éves Évát csak külügyminiszternek nevezi.

Önkéntes munkát nem végez többé, ezért is adhatja ma már az arcát a lelkielsősegély-telefonszolgálatok ügyéhez. Amíg a telefon mellett ült, meg kellett őriznie a névtelenségét, erről a „másodállásáról” még a saját anyjának sem mesélt. Az anonimitás megóvása a telefonos munka alapja.

Talán a legnagyobb sikere, hogy Magyarországon is bevezették a minden telefonról ingyen hívható 116-123 lelkielsősegély-telefonszámot (ez egyre több európai államban működik). Úgy érzi, mintha a kezdeményezés egyik szülője lenne.

Ha valaki ezt a számot hívja, idehaza a LESZ húsz tagszervezetének valamelyikénél csöng.

A hívó nem tudja, kivel beszél, az önkéntes nem tudja, ki telefonál. Ez a helyzet ad olyan biztonságérzetet, amely segít kimondani a dolgokat.
 

Olyan, mintha mások érzelmi terheinek egy részét cipelné – sokszor ezt érezte, amikor önkéntesként beszélgetett a bajbajutottakkal. Aztán amikor hazaért, letette a terheket. Muszáj volt ezt is megtanulnia, különben másnap nem tudta volna folytatni.

Több száz önkéntes dolgozik országszerte a telefonok mellett: Éva azt vallja, hogy ők is kapták a díjat, amelyet szeptember 10-én, az öngyilkosság-megelőzés világnapján vehetett át. A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítványtól kapta az elismerést a magyarországi öngyilkosságok megelőzéséért. És persze a 116-123 hívószám bevezetéséért.

Természetgyógyászatot is tanult Éva, és időnként kineziológusként siet mások segítségére. A testi panaszok mögött ugyanúgy a lelki okokat keresi: ezeket még egy telefonvonal túlsó végéről is felismeri.

Vote it up
225
Tetszett?Szavazzon rá!