Az életre keltett gyerek

Örökbefogadói mentettek meg az életnek egy döbbenetesen elhanyagolt állapotú kislányt

Megjelent: 2009. november

Kapcsolódó cikkek

Négy éve egy nyári napon, nem sokkal dél előtt rendőrautó állt meg egy betört ablakú ház előtt a floridai Plant Cityben. Két rendőr bement – egyikük kisvártatva kitámolygott. A gyomrára szorított kezű újonc a gazok közé okádott.

A helyi nyomozó, Mark Holste 18 éve szolgált már a rendőrségnél, amikor őt és fiatal társát kiküldték az Old Sydney Road-i házba, hogy jelen legyenek egy elhanyagolt gyermek ügyének vizsgálatánál.

A floridai Gyermek- és Családsegítő Központ munkatársának kocsija a ház előtt parkolt. A vezető oldali ülésen magába roskadva egy nő zokogott: – Hihetetlen – mondta Holsténak. – Még soha nem láttam ilyen szörnyűséget.

A görbe fémrudakról rongyos, cigarettafüsttől sárgult függönyök lógtak. A törött üvegű, mocskos ablakba papundeklit és ócska takarókat tömködtek. A foltos kanapét, a piszoktól ragacsos konyhapultot hulladék borította.

Miközben Holste körülnézett, egy kifakult otthonkát viselő, testes asszony magyarázatot követelt arra, hogy mi folyik itt. Igen, ő itt lakik. Igen, azok ketten a nappaliban a fiai. A lánya? Nos, igen, van egy lánya is…

A nyomozó a szűk folyosón kinyitott egy ajtót, mely egy gardróbfülkébe nyílt. Hunyorogva pillantott a sötétbe.

A lábánál megmoccant valami. Először a lány szemét pillantotta meg: sötét, tágra nyílt, nem fokuszált, rezzenéstelen tekintet. Nem őrá nézett, sokkal inkább átnézett rajta.

Szakadozott, penészes matracon feküdt a földön. Az oldalán fekve összekucorodott, hosszú lábait felhúzta sovány mellkasához. Bordái és kulcscsontja kitüremkedett, egyik vézna karját rátette az arcára, sötét, összegubancolódott hajában nyüzsögtek a tetvek. Bőrét rovarcsípések, kiütések és sebhelyek csúfították. Bár elég idősnek tűnt ahhoz, hogy már iskolába járjon, meztelen volt – de pelenkás.

Amikor Holste lehajolt, hogy fölemelje, a kislány olyan panaszos hangot adott ki, mint egy bárány. – Mintha egy kisbabát vettem volna a karomba – mondja a nyomozó. A lány nem ellenkezett. Holste megkérdezte tőle: – Hogy hívnak, kicsim? – De a lány mintha nem hallotta volna.

Holste valami ruhát keresett, hogy felöltöztesse, de csak nagy halom szennyest talált. Körbenézett, hátha akad valahol egy játék, baba vagy puha állatka. – De amiket találtam, azokat kukacok, csótányok borították.

Dühét visszafojtva lépett közelebb az anyához. Hogyan hagyhatta, hogy mindez megtörténjen? Le akarta tartóztatni az asszonyt, ám amikor felhívta a főnökét, az közölte vele, hagyja, hogy a Gyermek- és Családsegítő Központ lefolytassa a saját vizsgálatát.

– Szólj oda a tampai kórháznak – utasította Holste a társát. – Ha ez a gyerek nem kerül sürgősen oda, nem marad életben.
 

A kislányt, anyja elmondása szerint, Danielle-nek hívták. Majdnem betöltötte már a hét évet. Súlya 21 kilogramm volt. Alultáplált volt, és vérszegény. A gyermekosztály intenzív részlegén megpróbálták megetetni, de a kislány nem tudta megrágni vagy lenyelni a szilárd ételt. Így hát infúzióra kötötték, és hagyták, hadd igyon cumisüvegből.

Az ápolónők megfürdették, kitisztogatták a sebeket az arcán, levágták betöredezett körmeit. Le kellett vágniuk összegubancolódott haját is, hogy megszabadítsák a tetvektől.

Az ügyével foglalkozó szociális gondozó megállapította, hogy a kislány soha nem járt óvodába, és soha nem látta őt orvos se. Nem tudta, hogyan kell tartani egy babát, vagy bújócskát játszani. „A súlyos elhanyagolás következtében – szólt az orvosi jelentés – a gyermek élete végéig visszamaradott lesz.”

A túlméretezett járókában Danielle embrionális pózba kucorodott, dühösen vonaglott, dobálta magát és rúgkapált. Hogy megnyugtassa magát, a lábujjait ütögette, az öklét szopogatta.

– Akár egy kisbaba – jegyezte fel az egyik orvos.

Danielle kerülte a szemkontaktust. Nem reagált a hidegre, melegre vagy a fájdalomra. Az infúziós tű bekötése semmiféle reakciót nem váltott ki nála. Soha nem sírt. Ha egy nővér fogta a kezét, állni és rák módjára a külső talpélén járni is tudott. Nem beszélt, nem tudta, hogyan jelezze fejével az igent és a nemet. Időről időre felmordult.

Dr. Kathleen Armstrong, a Dél-Floridai Egyetem klinikájának gyermekpszichológusa vizsgálta meg elsőként Danielle-t. Elmondta, hogy az orvosi tesztek, agyi felvételek, a látási, hallási és genetikai vizsgálatok semmifajta rendellenességet nem mutattak ki. Danielle nem volt süket, sem autista, nem volt szervi betegsége, mint például bénulás vagy izomsorvadás.

Vote it up
913
Tetszett?Szavazzon rá!