Az én históriám: A helyzet kulcsa

Nem is tudom, komikus vagy kínos volt inkább az a szituáció, amibe a náthám miatt keveredtem

Kapcsolódó cikkek

A történetemet megelőző napon, miután a munkától elgyötörten hazaértünk férjecskémmel, én még pluszban a náthától félsüketen, azonmód ágynak dőltem, bal fülem alatt egy csomag forró sóval.

Másnap, január 10-én reggel, az időközben kidugult fülem ellenére sem hallottuk meg az ébresztőórák csengését (pedig három darab próbál bennünket észhez téríteni), így kis családom reggel hétig édesdeden szunnyadt. Én is csak arra ébredtem fel, hogy a párnahuzatban elhelyezett, időközben kiszóródott sót sikerült felszippantanom és benyalnom a párnáról.

Férjem és fiam hihetetlen gyorsasággal kezdett neki a készülődésnek. Jómagam, akut náthám bizonyítékaként, előadtam egy diszkrét fuldoklási jelenetet, mire férjem azt mondta, hogy hívjam fel a főnökömet, mert nem sok értelme van ilyen állapotban dolgozni menni.

Fölhívtam hát vezéremet, és erősen arra kértem, hogy bírja ki nélkülem a napot. A továbbiakban égnek álló hajjal, mosdatlanul, csipásan, kissé elnyűtt, férfiriasztó pizsamámban néztem, hogy a két fiú hogyan kapkod magára mindenféle ruhadarabokat. Csodálattal telve konstatáltam, hogy egy elegáns öltöny milyen jól megfér a gyűrött, vasalatlan inggel. – Majd nem vetkőzöm – mondta férjecském, amitől rögtön elmúlt a vasalhatnékom.

Egyszülött gyermekem egyszer csak felsivít, hogy elment a busza, és nem ér oda a suliba. Sebaj! Azért vannak a beteg, otthon maradó, ápolatlan anyukák, hogy a helyzetet megoldják. Felöltöztem hát, ami abból állt, hogy az előbb részletezett „megjelenésemet” megtoldottam egy nyári bebújós vászoncipővel, amitől már teljesen útra késznek éreztem magam. Sharon Stone után szabadon úgy éreztem, hogy eme díjnyertes pizsi nem kíván semmiféle fehérneműt, beleértve bugyit, melltartót és zoknit sem. Minek? – gondoltam, hiszen itthon beülök a kocsiba, a gyerek kiszáll a suli közelében, én meg visszajövök, és beteszem magam a meleg lakásba.

Tévedtem.

Miután a gyermektől érzékeny, de rövid búcsút vettem, indultam haza a melegbe. Csakhogy: a párom időközben elszáguldott a másik városban lévő, az enyémmel megegyező munkahelyére (mindketten hivatásos katonatisztek vagyunk), és becsületesen bezárta a lakást.

A ház kapujánál ért az első komoly felismerés: nincs kulcsom! Aztán a második: nincs nálam a telefonom, mert lemerült és felraktam a töltőre! Ott álltam a korábban ismertetett öltözékben a ház előtti jégen, és az idegroham határán azon gondolkoztam, mitévő legyek.

Első gondolat: Telefonálok. Második: Nincs is nálad a telefonod! Harmadik: ***** hideg van. Negyedik: Add fel, most véged! Ötödik: Átmegyek a munkahelyemre, és elkérem a kulcsot a férjemtől. Hatodik: Pizsamában??!!! Hetedik: Randa jégszobor leszel. Nyolcadik: Hurrá, jön a szomszéd a kutyával!

A szomszéd úr csaknem sír a röhögéstől, de legalább neki jó napot szereztem

Kicsit sérelmeztem ugyan, hogy a szomszéd úr csaknem sír a röhögéstől, de legalább neki jó napot szereztem. Nagyon kedvesen meghívott magához, de belegondolva, hogy nincs rajtam fehérnemű, kénytelen voltam visszautasítani az ajánlatot. Viszont a telefonjáról felhívtam családtagjaimat. Egyik sem vette föl.

Sebaj! Értelmes, önálló gondolatokra és döntésekre képes, felnőtt kultúrlény vagyok. Jóga légzéstechnikát alkalmazva meghoztam döntésemet: irány az iskola!

Miután az épülettől cirka kétszáz méterre lévő parkolóban ki kellett szállnom a testemet jótékonyan takaró autóból, megpróbáltam feltűnés nélkül megközelíteni a tanintézményt. Nem sikerült. Azt tartja nálunk egy mondás, hogy a katonatiszt alsógatyában is katonatiszt. (A bugyiról a mondásban nem esik szó!) Egyébként is, egész jó idő van, emberek! Mínusz öt fok.

Megérkeztem az iskolához bátran, katonásan, önérzetesen, pizsamában és vászoncipőben. 970 gyerek jár ebbe a monumentális építménybe. Nem mertem vállalni, hogy közszeméremsértés okán elvigyen a rendőr, miközben pizsamában bóklászom az iskolában, a gyereket keresve, ezért nem vártam meg a szünetet jelző csengetést, hanem kihasználva a tanítás csendjét, először a portás néninél próbálkoztam.

Felvettem legbájosabb mosolyomat (legalább valami legyen rajtam), és elhaló hangon előadtam az „asszony tragédiáját”. Fél szendviccsel a szájában, leplezve feltoluló vidámságát, a tanáriba irányított. Mindig a férjem jár be a szülői értekezletekre. Most legalább megtudják a tanerők, hogy van a gyereknek anyja is. Nem is akármilyen!

A tanáriban három elmélyült tanerő tartózkodott. Élesen belém villant, milyen fontos a megjelenés az első találkozáskor. Elrebegtem, hogy normális körülmények között egy hangyányival azért jobban szoktam kinézni. Vagy elhitték, vagy nem. Inkább az utóbbi. Az egyik tanárnő mindenesetre felajánlotta, hogy segít megkeresni gyermekem osztálytermét. Szótlanul ballagtunk a kihalt folyosókon. Egy kislány mosolyogva szaladt el mellettünk. A tanerő azt mondta, ez a gyerek pont a 7. c-be jár. Meglátott. De vajon fel is ismert?

Diszkrét kopogtatás az osztályterem ajtaján, a kísérő tanárnő suttogva értekezik ügyemben a történelem-tanárnővel. Kutató pillantás vetül rám, szörnyülködés, alighanem szánalom a magzatom iránt. A gyerekek aktívan kukucskálnak a nyitott ajtó irányába, vajon milyen nagy horderejű dolog szakasztotta meg a magyar történelmet?

– Gergő, itt az anyukád! Hozd a lakáskulcsot! – emígyen szólt a tanárnő a teremben. Fiam kislattyog, kezében az életmentő kulcs, átadja, és nekem egyből menekülhetnékem támad. – Majd elmagyarázom! – sziszegtem oda magzatomnak, aki nem teljesen érti felindultságomat, mert 14 éve alatt hozzászokott már látványomhoz. Hiába: anya csak egy van. Röpke hálaima rebegése a tanárnőnek, „zrínyis” menekülés az objektumból.

Még a sarki, nagyon kicsi közértbe is bementem zsömléért, ahol az eladó egy pillanatra sem engedte el a söprűt. Végül elegáns kocsim takarásában köhögve-tüsszögve gondoltam arra, hogy most már valóban csak egy rendőri igazoltatás hiányzik, mert akkor tuti bevisznek kocsilopásért. De nem. Szerencsésen hazaértem, ahol meleg volt, csend, béke és nyugalom. Otthon ide vagy oda, nátha és köhögés ide vagy oda, megmosakodtam, megfésülködtem és elegánsan felöltöztem. Ettől egyből szép lettem! Mi több, gyönyörű!
 

Kíváncsi további olvasói történetekre? Kattintson!

Vote it up
208
Tetszett?Szavazzon rá!