Az én históriám: Kugli

Hol vannak már a régi kocsmák és az igazi férfiak, avagy hogyan legyünk férfiak e tekétlen világban?

Szülőházammal szemben, az újpesti Tavasz és Klára utca sarkán gyermekkoromban kocsma állt – az ablakomból, ha akartam, éppen az udvarára láttam. És én akartam. Mert ott, azon a téglalap alakú kocsmaudvaron, ott zajlott a nagybetűs Élet. Ott lehetett megtanulni, milyen egy igazi férfi.

Egy úttestnyi távolságból a következőképpen festett. Sötét nadrágot viselt, zakót, fehér inget és – még nyáron is – kalapot vagy sapkát. Kezében nagyfröccsel lépett ki a söntésből az udvarra, szemét lassan végighordozta a jelenlevőkön, biccentett jobbra-balra, ezzel-azzal kezet is fogott, aztán beszédbe elegyedett a többiekkel. Bár mozgásában nem volt semmi sietség, látszott rajta, hogy vár valamire. Nem is vett részt a bejárat mellett snapszerozók játékában, sem az udvar végén, az orgonabokrok illegalitásában snúrozó helóták működésében, csak álldogált nyugodtan.

Úgy tizenegy tájban jött el az ő ideje. Akkor az igazi férfi hat-nyolc további igazi férfi társaságában odasétált a kerítéshez, levette a zakóját, szépen, komótosan fölgyűrte az inge ujját, megköpködte a tenyerét, aztán kezébe vette a fagolyót. Meglendítette, kiegyenesedett, és figyelte, hogyan gurul végig a golyója a kicsit lejtős, döngölt földpályán, dönti le vagy kerüli el a bábukat, aztán leporolta a nadrágját, kortyolt egyet az italából, csóválta a fejét vagy elmosolyodott büszkén, és várta a nézők gratulációját. Aztán hátrább állt, nézte a többiek kísérleteit, végül begyűjtötte a deszkacsatornába visszaérkező golyót (a kocsmáros legkisebb fia látta el a bábuállító általam sokáig irigyelt tisztét), és kezdődhetett minden elölről.

Másfél-két óráig tartott a csata, addig elfogyott három-négy fröccs, elgurult harminc-negyven golyó fejenként, és gazdát cserélt – feltűnés nélkül – némi készpénz is. Egy óra tájban az igazi férfiak elbúcsúztak a kuglipályától, hazasétáltak, megették a csontlevest meg a rántott szeletet uborkasalátával, aztán pihentek egy verset, majd kimentek a meccsre, és meghányták-vetették a világ dolgait.
 

Tíz- és tízezrek töltötték a hatvanas években így a vasárnapjaikat szerte az országban. Nem is számított komoly helynek, ahol ne lett volna egy döngölt földű kuglipálya apácarácsos borítóval, zörgő lábú vályúval, kopott palatáblával, ahol az eredményeket jegyezték. És nem számított komoly férfinak, aki ne uralta volna megfelelően ezt a terepet, akinek egyetlen mozdulatára nem dőltek hanyatt rögtön a fakatonák, mindenekelőtt a féltve őrzött középső, a királynő vagy dáma, kinek elbukását mindig üdvrivalgás és némi pajzán megjegyzések kísérték. Evidenciának látszott, hogy ha igazi férfi akarok lenni, meg kell tanulnom inni, köpködni és kuglizni.

Evidenciának látszott, hogy ha igazi férfi akarok lenni, meg kell tanulnom inni, köpködni és kuglizni

Úgy tízéves lehettem, amikor egy szép tavaszi vasárnap délelőtt arra lettem figyelmes, hogy zárva maradt a kocsma. A redőny leeresztve, az udvar üres, még Brutusz, a kocsmáros málé kutyája is elmászkált valamerre a vonatsínek mellett. Nagyszüleim se voltak látókörömben, hamar megszületett bennem az elhatározás: kimásztam a földszinti ablakon, átfutottam az utcán, elmozdítottam egy lécet a kocsma kerítésén, és már ott is állottam álmaim színhelyén, az üres kuglipályán. Fölállítottam a bábukat, és nekiláttam a felnőtté válásnak.

Korai volt. Kiderült először is, milyen nehéz a golyó. Aztán, hogy milyen nagy. Aztán, hogy milyen messze vannak a bábuk. Aztán, hogy közöttük is milyen nagy a távolság. Aztán, hogy oldalirányban is lejt a pálya, aztán, hogy a kuglit a jobbkezeseknek találták ki – és én, sajnos, nem tartozom közéjük. Egyszóval, hogy az egész játék, amely távolról egyszerű, elegáns, vidám, férfias dolognak látszott, egy rémálom. A tizedik gurításnál már fájt a vállam, a karom, a derekam.

Már épp elhatároztam, hogy gurítok még egyet, és ha akkor is olyan béna leszek, mint eddig, más útját keresem a felnőtté válásnak, amikor hirtelen megjelent a hátam mögött Kucsera úr, a kocsmáros. Rettenetes ordítozás kezdődött, fülhúzással és csibészezéssel, amit nemigen értettem, mert egyrészt semmiben nem esett kár, másrészt a két család régóta ismerte egymást, és a köztük lévő viszony is konszolidáltnak látszott.

Már-már rendőrkézre lettem adva, amikor végre megjelent nagyapám, és kiszabadított. Otthon aztán elmagyarázták, hogy egész jól megúsztuk a dolgot, mert az ügynek valami politikai felhangja is lehetett volna. Kiderült, hogy választás volt aznap, szigorú alkoholtilalommal, mikor is a kocsmák közelébe se volt szabad menni .

Dehogy növök fel, határoztam el. Ezért afféle passzív tekéző lett belőlem. Szívesen néztem itt-ott, főként vidéki szállók alagsorában, hogyan tekéznek férfiak és nők (utóbbiaknál különösen a kétkezes, láb közüli dobásokat szerettem), de mikor engem invitáltak, elhárítottam. Fáj a kezem, mondtam jobbára. S a további kapacitálások elkerülése érdekében gyorsan javasoltam valami mást, szópókert, mőszijőt, négysarkost.
 

Néhány éve hazafelé baktattunk az egyik barátommal, viszonylag kései órán, amikor, megéhezvén, betértünk az első nyitva tartó étterembe, amely egy bevásárlóközpont legfölső emeletén üzemelt egy játékterem, biliárdszalon meg egy bowlingpálya közepén.

Korábban nemigen jártam ilyen helyen, de ha már így esett, elhatároztuk, kipróbáljuk ezt a bowlingot. Kaptunk cipőt, sört, szólt a zene, a szomszéd pályákon vidám társaságok, vállalhatónak látszott az egész.

És kiderült, az is. Hogy ez a bowling nem más, mint a teke amerikanizált, gépesített változata. Megtanultam egy-két kifejezést, hogy spare meg strike meg split, megtanultam ujjaimat elhelyezni a golyó hiátusaiban, sőt hajítani is. Van úgy, hogy el is találom a bábukat – de ha nem, a gép hamar újra felállítja őket, azt a látszatot keltve, mintha.

Egyszóval, ha megkésve is, csak besoroltam az igazi férfiak közé, azóta is el-eljárok bowlingozni hébe-korba, gurítok egy kicsit, aztán hazamegyek.

De a szívem mélyén mégis arra vágyom, hogy igazi kuglista váljék belőlem. Legfeljebb kuglájnak ejtem, úgy kompatibilis.
 

Kíváncsi további olvasói történetekre? Kattintson!

Vote it up
264
Tetszett?Szavazzon rá!