Az én históriám: Vadállat voltam

Úgy éreztem, hogy a porontyomat ért sérelmet feltétlenül meg kell torolnom a vétkes autóson

Kapcsolódó cikkek

Réges-régi történet ez. Judit lányom még óvodás volt, reggelente rendszerint én vittem oviba. Egy Budapest melletti városból jártunk be a főváros XI. kerületébe. Nem volt éppen mindig fergeteges jókedvünk a bumlizás miatt. Néha kissé elhúzódott a reggeli készülődés, mert nehezen ment az ébredés, vagy mert az öltözködés sikeredett körülményesebbre.

Olyankor alaposan ki kellett lépni, hogy elérjük a vonatot. Kislányom megpróbált ugyan velem együtt loholni, de a nagyjából nyolcpercnyi távolságra lévő állomásig nem mindig bírta erővel. Olyankor nyakamba kaptam, és akár valami kétlábú teve meg az utasa, fura hullámzó szaladást produkáltunk. Onnantól kezdve általában már kezdte élvezni a napot.

Azon a bizonyos reggelen ronda ködös, esős idő volt, kénytelen voltam ráadni a kis esőkabátját is, amelyet nagyon utált, mert nem látott ki rendesen a kapucniból.

Mire megérkeztünk a Kelenföldi pályaudvarra, szerencsére éppen elállt az eső is. Az ovi felé vettük az irányt. Mindenfelé jókora tócsák voltak, alig győztük kikerülni őket. Akadt autós, amelyik lassított, amikor úgy ért tócsához, hogy közelében gyalogos is volt, de a legtöbbje nem nagyon adott az ilyen apróságra. Mi figyeltük, hogy ha tócsa közelében jártunk, jön-e éppen akkor autó arra, de az én kicsi lányom önfeledten csacsogott valami csuda érdekes történetet, úgyhogy lemaradtunk a tócsák és az autók egyidejű figyeléséről.

Hirtelen ott termett egy sárga kis Polski Fiat, és teljes lendülettel belehajtott egy jókora tócsába, amikor mi egy vonalban voltunk vele. Akár egy lassított film kockáin, a sáros, olajos víz, áttetsző sötét lepedődarabként elemelkedett a föld és a kocsi kerekének találkozásától, majd megállíthatatlanul felénk indult. Juditka ebből még semmit nem érzékelt. Jókedvűen és nagyokat kacagva csicsergett.

A sáros, olajos vízlepedődarab sarka engem is elért derékban, de őt teljes egészében beterítette. A beszéde lendülete még egy-két másodpercig nem akadt el, de miután érzékelte a rázúduló sáros, hideg levet, először levegő után kapkodott, azután sikítva sírni kezdett.

Akkor még nem sokat hallottam azokról a belső késztetésekről, amelyek ott szunyókálnak az emberben, és amikor a kiváltó ok bekövetkezik, bekapcsolnak. Bár nyugodt ember vagyok, kislányom addig még nem hallott frekvencián megszólaló sírása előhívott a bensőm mélyéről egy bősz vadállatot. A porontyomra támadó idegen nem úszhatja meg szárazon, vicsorgott a fenevad.

A kislányom óvatosan utánam jött, és láttam, hogy rémülten figyeli, mit művelek

A kis Polák ott állt alig tíz méterre tőlünk, mert a stoptábla és a főútvonalon haladó autók – szerencsétlenségére – nem engedték be. Mellé érve az aktatáskámmal jókorát húztam a kocsi tetejére. Akartam volna többet is, de a táska a lendülettől kinyílt, a tartalma pedig – köztük jó néhány fontos szerződés is – szétszóródott. A kislányom óvatosan utánam jött, és a szemem sarkából láttam, hogy rémülten figyelte, mit művelek. Olyannak még soha nem látott. Aztán csendben elkezdte összeszedegetni a földről a szétszóródott iratokat.

A széteső táskától – ha lehet – talán még jobban felbőszültem. Torkomszakadtából elkezdtem üvölteni az autó vezetőjével, akit addig nem is láttam, hiszen az anyósülés felőli oldalról támadtam rá. Amikor lehajoltam, hogy a szemébe zúdítsam a szitkaimat, egy rémült, törékeny, szemüveges fiatal nő nézett vissza.

Ekkor egy másik belső szerkezetem működési mechanizmusát is megismertem. Az etológusok behódolási reflexként szokták említeni. Azokba a vadállatokba, amelyeknek elég hatékony fegyverük van, hogy a gyengébb fajtársaikat, bármikor meg tudják ölni, belé van építve egy ölésgátló reflex. Ezt ösztönösen ismeri a gyengébb és az erősebb is. Olyankor a legyőzött fél odatartja a győztesnek a torkát, és ezáltal beindítja nála a gátlóreflexet.

Ha hozzám hasonló férfi ül a volánnál, bizonyára jókora bunyóba kezdünk, a munkába igyekvő népek nagy mulatságára. De egy törékeny, rémült nő volt az. Nekem pedig bekapcsolt a gátlóreflexem, a következő vaskos szitokszó már bennragadt. Leengedtem a kezem, és csak annyit mondtam neki: – Hölgyem, legközelebb jobban figyeljen a tócsáknál, mert lefröcskölt minket.

– Igen? – kérdezte olyan igazi szőkésen, hogy majdhogynem elnevettem magam.

– Apa, összeszedtem a papírjaidat – fogta meg a kezem a lányom. – Megyünk az oviba?

Hát így esett meg, hogy akkor régen, huszonöt évesen találkoztam először össze két olyan változatommal, amelyeknek a létéről addig nem is tudtam: hogy fékevesztett vadállat vagyok, ha veszélyben érzem a gyermekemet, meg azon nyomban elgyengülök, ha gyenge, védtelen ember kerül velem szembe.
 

Kíváncsi további olvasói történetekre? Kattintson!

Vote it up
196
Tetszett?Szavazzon rá!