Az év embere 2014

Thomas Mindert felháborította a mértéktelen vezetői javadalmazás, és sikerrel szállt szembe a svájci nagyvállalati elittel

Kapcsolódó cikkek

Törvénytisztelő svájci polgár számára megrázó pillanat volt. Thomas Mindert az ország híresen hallgatag és konzervatív bankárainak gyülekezetében egyszer csak biztonsági őrök vették körül, és kiebrudalták a részvényesek közgyűléséről.

– A rendészek hátracsavarták a kezemet, így ni! – mondja a szókimondó üzletember, és föláll ültéből, hogy szemléltesse. Az arca vörös lesz az emlék okozta méregtől. – Elkaptak, mint valami gonosztevőt, és kitessékeltek a teremből. Azután, képzelje csak el, a hallgatóság kiabálni kezdett, hogy „Hozzák vissza!”

Svájcban addig soha nem történt ehhez fogható; az alpesi országban csöndes és állandó tisztelettel szokás adózni a gazdagságnak.

E gazdagság – titokzatos viselkedésük miatt hajdan „zürichi manók” néven emlegetett – sáfárai kerülik a nyilvános összeütközéseket. Nem számoltak azonban Thomas Minderrel, a gyógynövényes fogkrémet gyártó Trybol cég vezetőjével, aki felháborodástól hajtva meglepően sikeres hadjáratot indított a vállalati felsővezetők öngazdagításának megfékezéséért.

A 2008-as botrányos jelenet előtti percekben a szikár, harcias Minder a szónoki emelvényre lépett, és hevesen bírálta a gyöngélkedő, de így is nagy hatalmú UBS bankcsoport igazgatótanácsának tagjait.

– Uraim, önök felelősek a svájci vállalattörténet legnagyobb leírásaiért – utalt a pénzügyi összeomlás során elszenvedett ötvenmilliárd dolláros UBS-veszteségre, amely arra kényszerítette a vezető svájci bankot, hogy állami mentőövért folyamodjon.

Azon a viharos éves közgyűlésen az igazgatótanácsnak nem tetszettek Minder szavai, sok részvényest azonban érdekelt a mondanivalója. Miként fordulhatott elő, hogy a rettenetes pénzügyi összeomlás fölött elnöklők továbbra is indokoltnak látták saját busás juttatásaikat?

Néhány hónap múlva a másodlagos hitelpiaci új veszteségek nyilvánosságra hozatala kiütötte a nyeregből Marcel Ospel UBS-elnököt. Ugyanakkor Thomas Mindert, az egyszerű szájápolásitermék-gyártót az európai vállalkozási szféra egyik legradikálisabb hangadójaként ünnepelték.

Minder farkasszemet néz Marcel Ospel USB-elnökkel (jobbról a második) és a bank igazgatótanácsának tagjaival

Minder nevéhez ma már a nagyvállalati mértéktelenségek jelentős korlátozása fűződik. Miután tavaly tavasszal tető alá hozott és megnyert egy országos népszavazást, megváltoztatta a vállalati vezetők fizetésének és jutalmazásának veszteséges gazdálkodás esetén érvényes szabályait.

A Svájcban bejegyzett gazdasági társaságok részvénytulajdonosai ma már beleszólhatnak a vezetői prémiumok összegébe. Éppúgy leáldozott a kinevezési jutalmaknak, mint a távozó vezetők mértéktelen „búcsúcsomagjainak”.

A népszavazás egyúttal három évig terjedő szabadságvesztést vagy húsba vágó pénzbírságot helyez kilátásba annak a felsővezetőnek, aki a szabályokra fittyet hányva szerződéskötési mézesbödönnel kedveskedik az újonnan szegődtetett vezető tisztségviselőnek. Az alapelvek azonnal kötelező érvényűek, és jogszabály-módosításokkal törvénybe is iktatják őket.

A Trybol cég Neuhausen am Rheinfall városkában található központjában Minder körbepillant az irodájában, amelyet évszázados szájvizek és hajszeszek díszítenek.

A kifogyhatatlan energiájúnak mutatkozó, ötvenhárom esztendős férfi a munkája mellett időt szakít kocogásra, síelésre, evezni jár a közeli Rajnára, és futballozik a helyi egyesület, az FC Schaffhausen öregfiúkcsapatában.

Sosem készült a svájci kapitalizmus fenegyerekének. Miután az 1980-as években hazájában befejezte tanulmányait, az Egyesült Államokba indult.

– Hogy megtanuljak angolul és megismerjem az üzletet, a New York-i 34. utcában, egy svájci szalmakalapműhelyben dolgoztam – meséli. – Zöldkártyát nem szereztem, úgyhogy lassanként már a hazatérést fontolgattam.

Ekkor telefonált az édesapja, Hans, aki azt mondta, a családi vállalkozásnak új vezérigazgató kell. Nincs-e kedve átvenni az irányítást?

– Huszonnégy óra gondolkodási időt adott. Ha fél évig hagyott volna töprengeni, valószínűleg nem állok kötélnek. Elvégre csak azt kívánta tőlem, hogy fogpasztás tubusokat töltögessek.

– A fiú az apjára ütött – állítja Norbert Neininger. – Egyikük sem félt kimondani soha, amit gondolt. Ez a Minder család meghatározó jellemvonása.

Thomas a hazatérés mellett döntött, főként azért, mert úgy gondolta, magával vihet valamit a „New York-i szellemből” a meglehetősen régimódi kisüzembe. Hamarosan összeütközésbe került az édesapjával, amikor a hagyományos gyógynövényes fogkrémmárkát gyermekméretű tubusban árusítandó, kísérleti ízekkel – citrommal, fahéjjal és meggyel – akarta bővíteni. Ezzel kisebbfajta fogápolási forradalmat hajtott végre.

...és kivezetik a részvényesek közgyűléséről, miután megpróbálta színvallásra kényszeríteni OspeltA fogkrémes tubusok miniatürizálása előnyös helyzetbe hozta a Trybolt, és így jövedelmező megállapodást köthetett a Swissairrel. A svájci légitársaság első osztályú utasai a jóféle vörösborral leöblített finom marhasült után üdítő ízű svájci termékkel moshattak fogat. Magától értetődött a kereskedelmi ügylet.

Ám 2001-ben, amikor szeptember 11-e után a Swissair csődöt jelentett, a megrendeléseknek befellegzett. – Egész Svájc megdöbbent – idézi föl Minder a szakadék szélére került légitársaság ügyét.

A pénzszűkével küszködő Swissair nem tett eleget beszállítói szerződéseinek, így Mindernek az alkalmazottak felének elbocsátását vagy akár a roló lehúzását kellett mérlegelnie. Az 537 ezer dollár értékű ügylet ugyanis a cég forgalmának több mint tíz százalékát tette ki.

Ez volt Minder első komoly erőpróbája. Tárgyalt a Lufthansa által átvett légitársaság új vezetőjével. – Győzködtem, kérleltem, térden állva könyörögtem neki – emlékezik. Szerencsére a légitársaság beleegyezett, hogy kifizeti a rendezetlen számlát, és továbbra is igénybe veszi a Trybol szolgálatait.
 

Ezután robbant a hír: a Swissair távozó vezérigazgatója, Mario Corti nem sokkal a légitársaság összeomlása előtt 7,5 millió dollár fizetéselőleget kapott.

– Dühös lettem rájuk – meséli Minder, kék szeme villámokat szór. – Most is az vagyok. Repülő bankká változnak, világszerte mindenfélét fölvásárolnak, az év légitársaságaként ünnepeltetik magukat, majd amikor mindez dugába dől, jutalmat osztogatnak maguknak.

Minder addig hitt az amerikai modell alpesi verziójában – abban a vagyonteremtésben, amely ugyanakkor szociálisan korrekt bánásmódot nyújt a munkaerőnek. – Ekkor láthattam, hogy a vállalatok többé nem az ügyfeleikre, csak a saját fizetésükre, a gyors megtérülésre és a rövid távú nyereségre koncentrálnak.

Így kezdte Thomas Minder évekkel a pénzügyi válság előtt, évekkel a bankárcsepülés világméretű sporttá válása előtt a saját útját járni. – Jóval a pénzügyi összeomlás előtt jutott erre az elhatározásra – mondja róla Maximilian Reimann, a Minder népszavazási kampányát támogató jobboldali Svájci Néppárt képviselője. – Ez igazi politikai előrelátásról tanúskodik.

Ahogy egyik vezérigazgatót a másik után jutalmazták középszerű eredményeiért, Minder elszántsága nőttön-nőtt. Összefogott néhány emberrel közvetlen környezetéből, hogy indítsanak népszavazási kampányt – hűséges társával, Corinne Perren tanárnővel, szüleivel, Hans és Elisabeth Minderrel, titkárnőjével, egy megbízható kollégájával.

– Tudtam, hogy nehéz lesz, és nem akartam semmiféle politikai kötelezettséget vállalni – magyarázza.

2006-ban, öt évvel a Swissairrel kapcsolatos összetűzés után készen állt a kampány megkezdésére. Svájc törvényei és párját ritkító közvetlen demokráciája jegyében a népszavazás indításához elegendő másfél év alatt százezer aláírást gyűjteni.

A sikeres referendumokat törvényerejű rendelet (Verordnung) követi, amely a népakarat egyfajta politikai elismerése. Ennek alapján a parlament feladata, hogy törvényt alkosson.

– Az aláírások összeszedése egy meglévő politikai párt támogatása híján nem könnyű. Újsághirdetéseket kell föladni – mondja. – Az utcai aláírásgyűjtés ráadásul problémás, hiszen egy hibás név vagy lakcím, figyelmen kívül hagyott részlet érvénytelenné teheti a gyűjtőívet.

Minder és támogatói aznap, amikor Svájc igent mondott a vállalati reformra

Minder az egész vállalkozói osztály ellen bocsátkozott harcba. Kétségbe vonta azt a feltételezést, hogy a főnököknek földuzzasztott fizetést kell adni, mert csakis így szerezhetők meg a globális munkaerőpiac legtehetségesebb vezetői.

Természetesen ellenségeket szerzett magának – a svájci vállalkozók szövetségétől egyes vállalati nagykutyákig. – Nincs akkora füzet, amelybe beleférne a teljes névsor – mosolyog Minder. Elvégre Svájc büszkélkedik a nyugati világban a milliomosok legnagyobb koncentrációjával, ad otthont a földkerekség milliárdosai tíz százalékának, szóval ilyen szempontból nem éppen a legalkalmasabb csatatér.

Minder azonban sok barátra is talált – országszerte ismert személyiséggé vált, ő testesíti meg a kapzsiság elleni felháborodást. 2011 őszén Schaffhausen kanton szavazópolgárai megválasztották, hogy függetlenként képviselje őket a svájci szenátusban, noha ezt a posztot rendszerint tapasztalt politikusok töltik be.

A sajtó egy része és a – némileg demagóg – Svájci Néppárt támogatásával Minder a szavazatok 68 százalékát besöprő győzelmet aratott a referendumon. Ami ennél is fontosabb, úgy tűnik, a vitában is győzött.

Mindenekelőtt a vezetői fizetések korlátozását európaivá szélesedett disputa részévé tette. A vállalati túlkapások visszaszorítására törekvő Nagy-Britannia és Németország olyan módszereket keresett, amelyekkel a részvényesek beleszólást kaphatnak az igazgatótanácsi kifizetésekbe.

– Súlyos probléma ez – mondja Simon Tilford, a londoni székhelyű Európai Reformközpont igazgatóhelyettese. – Alighanem az az előremutató megoldás, ha a részvényesek jóval nagyobb befolyáshoz jutnak.

Nem következett be a svájci vállalatok tömeges elvándorlása, amelyet Minder referendumának ellenzői jósoltak. – Egyetlen vállalat sem hagyta el az országot a kezdeményezés következtében – mondja nyilvánvalóan megkönnyebbülten Minder.

Bármi mást hoz is még a holnap, az valószínűtlennek látszik, hogy Mindert a közeljövőben újra kitessékeljék egy részvénytársasági közgyűlésről.

Az Év embere Európában
A Reader’s Digest szerkesztői az egyedülálló díjat 1996-ban azon európaiak elismerésére alapították, akik rendkívüli munkásságukkal hozzájárultak embertársaik életének megváltoztatásához.

Ismerje meg az előző három év nyerteseit is:

2013Agnieszka Romaszewska, aki szembeszállt Európa utolsó diktátorával

2012: Isabel Jonet küldetése az, hogy enni adjon a rászorulóknak, és véget vessen a pazarlásnak

2011: Monika Hauser, aki Boszniától Libériáig segíti a háborús erőszakot elszenvedett nőket

Vote it up
302
Tetszett?Szavazzon rá!