Az év hősei 2011

Önzetlenség, találékonyság, felelősség másokért – ezek jellemzik pályázatunk győzteseit

Kapcsolódó cikkek

Évről évre kíváncsian várjuk és olvassuk el olvasóink ajánlásait, amelyeket a felhívásunkra küldenek, s mindig elámulunk, milyen rendkívüli tettekre képesek hétköznapi emberek. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy támogathatjuk a tevékenységüket. Erre a mostani nehéz gazdasági helyzetben különösen nagy szükségük van, ezért kérjük, ha tehetik, önök is segítsenek e kiváló embereknek, hogy ők is segíthessenek másokon.

Otthon a város peremén
Az életét tette fel a sérült emberek megsegítésére
Szekeres Erzsi 1982 júliusában élvezte a napsütést a jugoszláv tengerparton, de pihenés közben sem tudta elfelejteni, hogy otthon őt hatéves Tibor fia várja, aki nagyon más, mint a többi gyerek. Kétéves volt Tibor, amikor az orvosok kimondták: a kisfiú súlyosan, halmozottan fogyatékos, értelmi és mozgássérült. Sosem fog tudni beszélni és járni, sohasem lesz szobatiszta.

Erzsi a kisfiú hatéves koráig otthon volt vele. Azon a jugoszláviai nyaraláson hirtelen hasított Erzsibe a felismerés: létre kell hozni egy otthont, ahol lakhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak a sérültek, emberhez méltó körülmények között. – Ugyanis szörnyű dolgokat láttam – emlékszik vissza Erzsi arra az időszakra, amikor a fiának intézetet keresett –, olyan „otthonokat”, amelyekben csak megőrzés, felelőtlen „raktározás” folyt.

A korábban keramikusként, majd a a BKV-nál metró-állomásvezetőként dolgozó Erzsi Ausztriában talált az elképzeléseinek megfelelő intézetet. Elment tapasztalatot gyűjteni. Aztán 1982 őszén, munkából hazafelé tartva Csömörön látott egy ötholdas repceföldet, amely alkalmasnak tűnt a tervei megvalósításához. A földterület a helyi termelőszövetkezeté volt. Erzsi jól ismerte az elnökhelyettest, Fábián Ferencet, és megkérte, adja nekik ingyen, tartós használatra. Közben ugyanis hasonló sorsú szülőkkel és sérültekkel együtt megalapították az Összefogás Ipari Szövetkezet, a mostani rehabilitációs központ csíráját.

Tízéves volt a kisfiú, amikor a másik Tibor, a férj, elköltözött. – A történetnek ez a része teljesen szokványos – mondja Erzsi. – Kevés szülőpár marad együtt, hogy közösen neveljék a sérült gyermeküket.

Egy fiatal építész, Damokos László ingyen készítette el az épületek terveit. Néhány év alatt elkészültek a lakóotthonok és a közösségi épületek. Ma 16 helyszínen, 614 megváltozott munkaképességű és 86 teljes munkaidős dolgozónak ad munkát a szövetkezetből alakult, csömöri központú Összefogás Rehabilitációs Kiemelten Közhasznú Társaság. Ahhoz, hogy intézményi keretek között tevékenykedhessenek, szükség volt egy az intézményt létrehozó alapítványra. 2000-ben az Összefogás Ipari Szövetkezet létrehozta az Egyenlő Esélyekért Alapítványt, amelynek jelenleg 76 munkatársa van, és 120 gondozottat segített otthonhoz. A két szervezet szorosan együttműködik, Szekeres Erzsi irányítása alatt. Bár a sérültek gondozásával állami feladatokat látnak el, az államtól kapott támogatás évről évre csökken. Magyar és külföldi cégek, alapítványok és pályázatokon nyert pénzek nélkül életképtelen lenne a vállalkozásuk. Nap nap után a fennmaradásukért küzdenek.

Tibor is itt él, az oktatóközpontként is működő csömöri intézetben. Harminchat éves, Erzsi, az édesanyja hatvan. Tibor kerekes székben ül, három éve súlyos csontritkulással és arcidegzsábával is küszködik. A többiekkel együtt dolgozik, gyöngyöt válogatnak. Egy hosszú asztal két oldalán ülnek, egymással szemben. A belépőhöz néhányan odaszaladnak, megsimogatják, mások csak harsány vagy csöndesebb, de jókedvű „sziá!”-val üdvözlik. Jó a hangulat a kerámia- és a gyertyaöntő műhelyben és a konyhakertben is. A munkájukért pénzt kapnak a gondozottak.

A csömöri intézményben alakult meg 1998-ban, Elek Dóra rendező irányításával a Baltazár Színház, az egyetlen magyarországi színtársulat, amely értelmi sérült színészeket alkalmaz, akik a művészi munkájukért fizetést kapnak. Tizenegy előadást hoztak létre, s azt is szeretnék elérni, hogy változzon a sérült emberek megítélése.

Szekeres Erzsiék az elmúlt években összesen tíz házat építettek fel. A műhelyek a nagy, átriumos épületben vannak. Körülöttük lakóotthonok. Mindegyikben hat-hat apartman van, a segítők a lakók kívánsága szerint rendezték be a helyiségeket.

– Felnőtt emberként, tisztelettel kezeljük az itt élőket, még akkor is, ha olyan súlyosan fogyatékosak, hogy etetni vagy pelenkázni kell őket – magyarázza Erzsi.

Az otthonokban élő párok közül néhányan gyermeket szeretnének. Ehhez orvosi és genetikai vizsgálatok szükségesek. A babák születése óriási felelősséget ró a segítőkre: nekik kell odafigyelniük például arra, hogy ne felejtsék el megetetni vagy tisztába tenni őket a szülők. Eddig tizenöt egészséges gyerek született itt. Egyiküknek 140-es az IQ-ja. Hétéves kora óta ő otthon a családfő…

Az intézményben mindig dolgozik három-négy önkéntes. Egyikük, dr. Benkő Istvánné, akinek szintén itt él a fia, a kezdetektől ismeri Erzsit: – Azokért küzd, akik nélküle mindentől és mindenkitől elzárva, ingerszegény környezetben élnének.

– Szekeres Erzsi soha nem ismer lehetetlent – mondja Pordán Ákos, a hasonló célokért küzdő Kézenfogva Alapítvány igazgatója. – A célja elérése érdekében minden energiát mozgósít, példamutatóan gondoskodik a sérült emberekről.

Aki az intézményben akar dolgozni, először önkéntesként kóstol bele az itteni életbe. Van, aki egy óra múlva elmenekül. Aki marad, annak el kell fogadnia a szabályokat.

– A közelmúltban egy kollégánk az éttermünk teraszán ebédelt – meséli Erzsi. – Odaült mellé egyik pártfogoltja, a hiperaktív Barbara. Ő megkérte Barbarát, menjen be az épületbe, mert szeretne nyugodtan enni. Rosszul tette. Ha Barbara zavarja, ő menjen máshová. Miért kellene Barbarának alkalmazkodnia hozzá? A sérültek – bár ritkán gondolunk erre – velünk egyenrangú emberek. És itt mi vagyunk értük, nem pedig fordítva.

Szegénységből is lehet adni
Állandó serkentőszernek tekinti a jótékonykodást
A szürke panelház semmiben nem különbözik a többi százhalombattai épülettömbtől. Ki hinné, hogy ebből a jellegtelen környezetből több kamionnyi ruha, játék, élelmiszer és még ki tudja, mi minden indul a bajba jutott, rászoruló emberekhez, családokhoz? S mindennek a szíve-lelke, motorja az a fehér pólós, csinos nő, aki a második emeleti szűkös, másfél szobás lakásban zavartan szabadkozik, amiért csak egyetlen ülőalkalmatosság van.

Vig ÁgnesVig Ágnes több tízmillió forintos akciókat szervez, folyamatosan adományokat gyűjt, miközben hó végén sokszor nem tudja, mit adjon enni három gyermekének. Amikor ezt az ellentmondást említjük, először nem is érti a kérdést, majd vidáman vállat von, és lehuppan a számítógép elé, amelynek képernyőjén épp karácsony előtti játékgyűjtésre buzdító felhívás szövege villódzik. – Szegénységből is lehet ám adni! – mondja. – Ha az ember egyszer belekóstol ennek az ízébe, többé nem lehet abbahagyni. Olyan ez, mint egy állandó serkentőszer.

Amikor Devecsert és Kolontárt elöntötte a vörösiszap, ez a fiatal, törékeny nő az elsők között szervezte meg a segélyszállítmányokat. – Igazából én is csak akkor döbbentem rá, hogy mi mindent sikerült megmozgatnunk, amikor már egész nap csörgött a telefonom – emlékszik vissza. – Jöttek a hívások a károsultaktól és az adományokat szétosztóktól.

Ágnes mögött nem áll hatalmas karitatív szervezet, tevékenységének egyedüli motorja önnön lelkesedése. Azt mondja, a segítőkészség már gyerekkorában is ott dolgozott benne. Ha egy iskolatársának tönkrement a cipője, ő addig kérdezgette a szomszédokat, ismerősöket, amíg nem szerzett egy pár megfelelő méretű lábbelit. Nagyjából ekkor tudatosult benne, hogy a jóindulat pénz nélkül is működik. Később édesanyja nógatására szakács lett belőle, de mivel jobban érezte magát az emberek között, olyan munka után nézett. Dolgozott butikban, a piacon és egy borozóban is, ahol azóta is emlegetik a pultos lányt, aki soha nem tette el a borravalót, hanem inkább meghívta a vendégeket.

– Imádok dolgozni, s bárhol voltam, úgy éreztem, mintha az a hely az enyém lenne – mondja mosolyogva.

Bár állandóan a harmóniára törekszik, Ágnest a magánéletben valahogy elkerülte a szerencse. Első házassága hamar zátonyra futott, ráadásul a kisfia olyan egészségi problémákkal jött a világra, hogy ma is magatartási zavarokkal küszködik. Második kapcsolata – amelyből egy kislány született – szintén válással végződött, s a mostani élettársával is egyelőre külön élnek, miközben van egy hároméves kisfiuk. Gyermekeit egyedül nevelő nőként régóta pénzügyi gondjai vannak, voltak, s ha akadt is munkalehetőség, a kérdés mindig felmerült: jó, de addig mi legyen a gyerekekkel? Ez a szükséghelyzet adta Ágnesnek az első ötletet, amivel nagy feltűnést keltett: kitalálta az Időbankot. – Pénzem nem volt, ezért kerestem időseket, akiknek volt idejük és vállalták, hogy vigyáznak a gyerekeimre. Cserébe pedig vállaltam, hogy bevásárolok, takarítok nekik. Mindenki jól járt.

Ágnes ötlete hamar követőkre talált, a környezetében egyre több ember csatlakozott a kölcsönös segítség elvén működő Időbankhoz. Mindenki azt adta, amije volt: mesteremberek javítottak csöpögő csapokat egy tálca süteményért, háziasszonyok főztek finom ebédet a cserébe megreparált porszívóért. S mindennek a középpontjában Ágnes állt, aki szervezett, kérdezősködött, intézkedett, vagyis működtette a rendszert. Az újszerű kezdeményezés hivatalos helyeken is feltűnést keltett, ezért a Szociális Forrásközpont meghívta az alkalmi munkákból élő háziasszonyt, tartson előadást az egyik konferenciájukon.

A vörösiszap-katasztrófa után Ágnes először csak arra gondolt, hogy egy autónyi ruhát, élelmet, tisztítószert visz le a barátaival, de a tervezett mennyiség sokszorosa gyűlt össze. Amikor a lakása már szűkösnek bizonyult, a lépcsőházban tárolta a felajánlott holmikat. Kisbusz, teherautó, majd végül már kamion vitte az adományokat. Ekkor már működött a honlapja, Önkéntes Batta címmel, itt koordinálta, hogy kinek mire lenne szüksége, s ide érkeztek a felajánlások is. – Mindent pontosan dokumentáltunk, lefényképeztünk – mondja Ágnes. – Ha valaki adott – mondjuk – egy fotelt, akkor láthatta, hogy abban egy olyan bácsika üldögél, akinek mindenét elvitte az ár. Mindez nagyon fontos, hiszen a jótékonyság alapja a bizalom.

Ágnesre persze sokan furcsán néznek, hisz nehéz megérteni, hogy lehet valaki önzetlenül jótékony, ha egyébként neki is nélkülöznie kell. Egyik segítője, a 36 éves, szintén százhalombattai Koszta Andrea szerint azonban Ági számára a segítségnyújtás olyan természetes, mint ahogy más levegőt vesz. – Valami egészen furcsa tűz ég benne, ami ráadásul nem csak őt fűti, hanem képessé teszi arra is, hogy maga köré gyűjtse a jó szándékú embereket.

A fiatalasszony érezhetően zavarban van, amikor önmagáról beszél. Azt sem szereti, ha fotózzák. Szerinte az ügy a fontos, amelyet éppen képvisel. – Most például épp karácsonyi ajándékokat gyűjtünk a rászoruló családoknak. Csupa megunt, rég nem használt kisautó, társasjáték és plüssállat kerül hozzánk. Mindez senkinek sem hiányzik, de annak, aki megtalálja a karácsonyfa alatt, nagy örömet szerez. Tényleg, maguknál nincs valamilyen felesleges játék?

Jövőt ad a gyerekeknek
Bár a romák felzárkóztatását tűzte ki célul, tudja, hogy a közösségnek csak együtt van esélye a felemelkedésre
– Persze elsősorban tanulni jártunk ide, de a Tanoda ennél többet adott. Önbizalmat, barátokat, közösséget – mondja Kanalas Alexandra. – Sokat tanultam a roma létről, annak elfogadásáról a gimnáziumi éveim alatt – teszi hozzá, és elsiet. Ma már ritkán fordul meg itt, hiszen bár tiszadobi, Nyíregyházán él és tanul a főiskolán, ahová talán sosem jutott volna el a Tanoda megvalósítója nélkül.

Takaros az udvar, frissen felújított az utcára merőlegesen álló épület. A kerítésnél virágerdő nyílik, s a kapu nyitva van. Szó szerint és átvitt értelemben is. Belépve azonban láthatóvá válik, hogy az építkezésnek még koránt sincs vége.

– Civil közösségi épület a település számára, de ez egy másik programunk, nem a Tanoda – jelenti ki Galyas József. Szemüveges, mokány férfi, lerí róla, hogy örökké mozgásban van. – Bár a Tanoda itt Tiszadobon szinte a jelképe a tevékenységünknek, sok mindennel foglalkozunk. A cél mindig ugyanaz: jobb esélyekhez próbáljuk hozzásegíteni a gyerekeket.

Galyas József és Gadnai Gáborné, a tiszadobi Tanoda pedagógusa

Ha a munkájáról beszél, mindig többes számban fogalmaz. S valóban, van csapat, egyre bővülő létszámmal. Ennek pedig a legelső tagja Gadnai Gáborné, Kati néni. – Első pillanattól fogva mellettem áll, nélküle semmi sem sikerült volna. Mint pedagógus, a Tanodában foglalkozik a gyerekekkel, s ő az, akinek a tanácsaira, józanságára az elmúlt húsz évben mindig számíthattam – jegyzi meg József.

– Bár nem Tiszadobon születtem, 1968 óta élek itt, akkor kerültem a településre mint frissen diplomázott tanítónő. Józsi épp abban az évben született. Felcseperedve aranyos kisfiú lett, akit az egész község Gabócának hívott – emlékszik vissza Kati néni.

A kisfiú Bandi bácsi húsboltja előtt üldögélt a hetvenes évek elején, vagy naphosszat Fekete Józsi szekerén lógott. Már ott megfogadta volna Galyas József, hogy ki akar törni a reménytelenségből, amibe beleszületett?

– Valahogy jöttek a dolgok egymás után, és természetes volt az egész. Csak azt tettem, amit a szívem és a józan eszem diktált – mondja József.

A gyermekkorára aligha emlékszik szívesen vissza. Heten voltak testvérek, a tiszadobi cigánytelepen nőttek fel. Azaz csak nőttek volna, hiszen a rossz körülmények miatt sorra állami gondozásba kerültek. Akkora volt a nyomor, hogy a kis Gabóca néha megkérte a szomszéd Fekete Józsi bácsit, hadd aludjon éjszaka az istállójában, hiszen ott is jobb, mint otthon, a szobában. Boldognak éppen az állami gondozásban töltött évek sem számítanak, épp csak kiszámíthatóbb volt az élet. József hegesztőnek tanult, mellé a szigetelő szakmát is kitanulta – később estin leérettségizett, majd diplomát is szerzett –, s amikor a rendszerváltás után megroggyant Magyarországon az építőipar, a kazahsztáni Tengizben, Spanyolországban és Németországban dolgozott.

Amint lehetősége nyílt rá, belevetette magát a civil világba is. Már 1990-ben a tiszadobi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke lett. Itt beletanult az egyeztetésekbe, kijárásba, pályázásba. Annyira, hogy CKÖ-elnökként tavaly egy villanyszámla-támogatási pályázaton 10 millió forintot nyertek el a településnek. 2004-ben megalapította a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét.

– Amikor kikerülnek az állami gondozásból, sokan vakvágányra sodródnak – magyarázza. – Az államtól kapott életkezdési támogatást hamar felélik, és elindulnak azon az úton, amelynek a teljes társadalmi kirekesztettség a vége. Az a célunk, hogy közösséget nyújtsunk a hirtelen magányossá váló fiataloknak és tanácsokkal segítsük őket. Az irodánkat Nyíregyházán nyitottuk meg, s hamarosan lesz egy kirendeltségünk Miskolcon is.

A Tanoda pályázatára 2006-ban került sor. Az országos programhoz csatlakozva a cél egy olyan közösségi tér kialakítása volt, ahová tanítás után elvonulhatnak az általános iskolások és a gimnazisták. Ahol van internet, vannak könyvek, újságok. És ami a legfontosabb, ahol közösségben vannak, s egymástól is tanulnak. Az elmúlt években ötven-hatvan gyermekkel foglalkoztak a Tanoda pedagógusai, és külföldi táborokba is sikerül eljutniuk.

A pályázat nyerteseit a Reader’s Digest kiadóban köszöntötték

Hirtelen nagy ricsaj támad, s a Tanoda épületének egyik terméből nagy csapat gyerek szabadul ki az udvarra. – Ők nem mind tanodások – magyarázza József. – Csak éppen felújítják az általános iskola épületét, és mi felajánlottuk, hogy jöjjenek hozzánk tanórákat tartani. Az egésznek talán ez a lényege: bármiben megpróbálni segíteni, ha erőnk van hozzá.

Elnézem az udvaron beszélgető, kergetőző gyerekeket. Fekete, barna, vörös és szőke üstökű egyaránt akad közöttük.

– A cigányság felzárkóztatása nem csak a cigányoknak szól – jelenti ki József. – Ha egyes emberek előjogokat, pluszjuttatásokat kapnak, abból csak vita van, és ellenségeskedés. Itt mindenki kap decemberben Mikulás-csomagot, mert ahogy az embereket, úgy a gyerekeket sem szabad megkülönböztetni egymástól. A nélkülözést, a szegénységet, a kilátástalanságot ugyanúgy éli meg mindenki. Közös a sorsunk, így a kitörésre, felemelkedésre is csak együtt van reményünk.
 

Ismerje meg 2009 és 2010 hőseit is!