Az évszázad gólkirálya

Puskás Öcsi sikere a tehetségén kívül az akaraterejéből és a kitartásából is fakadt

Megjelent: 1997. április

Kapcsolódó cikkek

Bár a meccs 86. percében a Real Madrid már 7:0-ra vezetett a Sevilla ellen, két játékos számára még mindig óriási volt a tét. Két fordulóval a bajnokság vége előtt, a madridiak ünnepelt kedvence, Alfredo Di Stéfano és rivális csatártársa, a Real új játékosa, Puskás Ferenc versengett a spanyol bajnokság gólkirályi címéért: ezen a mérkőzésen már mindketten kétszer találtak hálóba, s így a magyar egy góllal állt az argentin származású Di Stéfano mögött.

A 90. percben hosszú indítás szállt a balszélsőt játszó Puskás felé, aki gyorsabban reagált, mint a Sevilla őt őrző hátvédje. A spanyol játékos elszántan iramodott magyar ellenfele után, de Puskás a tizenhatos sarkánál hirtelen megállt és egy finom mozdulattal balra húzta a labdát. A termetes hátvéd kétségbeesetten próbálta elkanalazni a labdát, ám egyensúlyát vesztette. Puskás előtt tiszta volt az út a kapuig.

Puskás rúgásra lendítette legendás bal lábát, mire nemcsak a védők, hanem a kapus is elmozdult a rúgás vélhető irányába. A labda azonban nem a kapu felé tartott, hanem a tizenhatos túloldalára, ahol Di Stéfano állt őrizetlenül, és ő habozás nélkül a hálóba bombázott. A madridi Bernabeu Stadion hatvanezer nézője ezen az 1959. április 5-én játszott mérkőzésen nemcsak a nyolcadik gólt ünnepelte hangorkánjával, hanem Di Stéfanót is, aki ilyen módon lett abban az évben spanyol gólkirály 23 góllal – ez csak kettővel volt több, mint ahányat Puskás lőtt.

Az ujjongás a világ legismertebb magyarjának is szólt, nemcsak bravúros technikai tudásáért és példás csapatjátékáért, de azért is, mert puszta jelenléte ekkor az élsportolók között az akaraterő és kitartás diadalát jelképezte.
 

Puskás Ferenc 1927. április 2-án született Budapesten. Azonos nevű édesapja (eredetileg Purczeld Ferenc), miután kiöregedett a csapatból, edzőként folytatta pályafutását a Kispesti Labdarúgó Klubnál, de keresményéből épp csak el tudta tartani családját. A házaspár, Öcsi, két évvel fiatalabb húga, Éva, valamint a Purzeld nagypapa egy szoba-konyhás lakásban laktak, amelynek konyhaablaka egy meglehetősen nagy, homokbuckás földdarabra nézett. Ez volt a Lipták-grund, Öcsi és a környékbeli több száz gyerek első focipályája. Tanítás után Öcsit mindig meg lehetett itt találni, amint társaival a maguk készítette rongylabdát bűvölték. – Rongylábú! Kockafejű! – kiabáltak, ha valaki rontott, így aztán mindenki beleadott apait, anyait a küzdelembe.

Öcsi már nyolc hónapos korában akkorát rúgott a labdába, hogy édesanyja féltette az ablaküveget, kisgyerekként meg a labdát babusgatva aludt el. Édesanyja, Margit, aki ruhagyárban vasalt, hogy a család talpon maradhasson, többnyire elnéző volt fiával: a gyerkőc néha annyira belefelejtkezett a játékba, hogy ebéd helyett is focizott. Amikor hazaugrott, bement a kamrába, vágott magának egy darab kolbászt, egy kis kenyeret, aztán már szaladt is vissza a társaihoz. – Mindent megkaptam, amire szükségem volt – mondja Öcsi.

Húga, Éva szerint néha egy kiadós verést is, mint például egyszer az édesapjától, amikor Öcsi kártyán elnyerte egy pajtása havi keresményét, amit édesanyja aztán visszaadott a fiú családjának.

Tízéves korára Puskás Öcsi már az egyik legkelendőbb játékos lett a grundkölykök között. Az idősebb srácok elsőre mindig őt, vagy Bozsik Jóskát választották csapatukba, így gyakran játszottak egymás ellen. Pedig ők a grundon kívül is szinte elválaszthatatlanok voltak: Stan és Pan filmjein nevettek a moziban, de ha szerelmes film volt, hamar kiküldték őket bekiabálásaik miatt.

– Olyanok voltunk Cucuval, mint a testvérek – vallja Öcsi. A moziból hazafelé menet biztos, hogy lefutották a villamost, máskor meg egyszerűen csak azon versenyeztek, hogy ki tud az útszéli kövek elrúgásával valamit pontosabban eltalálni. A csavargás azonban nem volt kenyerük. Öcsi este nyolckor már bevetette magát az ágyba, és azokat filléres regényfüzetecskéket olvasgatta, amiket a délutáni lábtenisz fogadáson nyert pénzén vásárolt a trafikban.

1937 egy őszi délutánján a grundon fiatal tehetségek után kutatott Szűcs Nándor, a Kispesti Labdarúgó Klub technikai vezetője. Figyelmesen nézte a fiúk játékát, majd magához intette Bozsik Jóskát. Arra kérte, hozzon egy fényképet magáról, mert le akarja igazolni a kölyökcsapatba. Öcsi erre rimánkodni kezdett: – Hadd hozzak én is, Nándi bácsi! Cucuval mi már úgy összeszoktunk! – Szűcs Nándor először azt mondta neki, nem lehet, mert még nincs 11 éves, a leigazolás alsó korhatára pedig tizenkettő. A vékony srác azonban addig kérlelte, míg végül Szűcs be nem adta a derekát. – De ha valaki kérdi, hány éves vagy, mondd azt, hogy tizenkettő!
 

Puskás és Bozsik ettől kezdve napi 10–15 órát töltöttek Öcsi édesapjának edzői irányítása mellett a füves pályán. Lábteniszeztek, kiskapus meccseket játszottak és végrehajtották a kötelező tréningeket. Öcsi nem nagyon kedvelte a sok futást, ezért néha bebújt a pálya melletti füves árokba. Egyik kedvenc szórakozásuk az volt, hogy a kapufa felső lécére elhelyeztek például egy botot, és fogadtak, hogy ki tudja többször eltalálni. Ha éppen nem játszhattak a pályán, akkor a felnőtt labdarúgókat figyelték: amit a nagyok megcsináltak hússzor, ők megcsinálták hatvanszor. Öcsi a végkimerülésig kifárasztotta a kapusokat a kapásrúgások és tizenegyesek gyakorlásával.

1943-ban a 16 éves Puskás bekerült a Kispest első osztályban játszó felnőtt csapatába. Öcsi kapta a klub legkisebb mezét, de még ez is hálóingnek tűnt rajta, ráadásul az újonc alkatilag sem tűnt éppen ideális játékosnak: alacsony volt, a jobb lábával szinte sosem rúgott és hamar kifulladt. Ezzel szemben annyira robbanékony volt, hogy tíz méteren akár hármat is rávert az ellenfeleire. A labdakezelésben pedig egyenesen zseniális képességekkel bírt.

Puskás és Di Sféfano„Puskás bal lábában – írta róla Di Stéfano – volt valami varázslat arra, hogy a labdát távcsöves precizitással negyven méterre is továbbítsa, száguldásában megállítsa és megszelídítse.”
 

1945 augusztusában Puskás már a magyar válogatottal lépett pályára. Góllal mutatkozott be Ausztria tizenegye ellen a visszavágón. A címeres mezben is magabiztosan mozgott. – A labda a válogatott találkozón is csak kerek, legfeljebb a játékosok jobban futballoznak – mondja. 1947-ben már dicshimnuszokat zengtek róla a lapok, és a Juventus klubja is felfigyelt rá. Olaszországba csábították, de ő a barátaival akart maradni.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Puskás fejébe szállt az újkeletű siker: olykor krakélerkedett. Egy alkalommal 1947-ben a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen ellehetetlenítette Guttman Béla edzőt, amikor csapatkapitányként a pályán marasztalta a középhátvédet, akit az edző durvaság miatt le akart hívni. 1948-ban pedig, a bolgárok elleni válogatott mérkőzésen Puskás visszaütött a rá ököllel sújtó hátvédre. Hidas Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség akkori elnöke számon kérte Öcsi viselkedését és eltiltással fenyegette. Puskás válaszul csak annyit mondott: „Tovább leszek én futballista, mint maga elnök.”

Az eset után a játékost egy évre eltiltották a válogatottságtól. Puskásnak nem volt más választása, nyilvánosan bocsánatot kellett hogy kérjen. Bár a sportvezetők fellélegeztek, hogy így feloldhatták az eltiltását, Puskás is tanult az esetből: vállalta a méltóságán ejtett csorbát a foci iránti szenvedélyéért.

Most már tudta, hol a határ. Bár a pályán továbbra is ő maradt a leghangosabb, többé nem engedett az indulatainak. Tekintélye nőtt, buzdította, fegyelmezte csapattársait. Ha kifogásolnivalót észlelt, már csattant is a csapatkapitány Puskás hangja: „Nem látod! Pirosban vagyunk!” – mutatott a nemzeti válogatott meggyszínű mezére.
 

1950-ben a bajnokság utolsó előtti mérkőzését még Kispest néven játszották, de az utolsót, és a bajnokságot már Honvéd néven nyerték. A kommunista rendszer új egyesületekbe szervezte a sportéletet és a Honvédeseket katonaként kezelte és fizette. A magyar sport olimpikonjai Puskás Öcsivel együtt vonultak be és sikereik arányában kaptak tiszti rangfokozatot. Öcsi először főhadnagyi, majd őrnagyi rangot kapott, de katonaruhát ritkán öltött.

Az év nagy esménye volt, hogy április 10-én, két évi udvarlás után Öcsi feleségül vette a 18 éves kézilabdázót, Hunyadvári Erzsébetet, Bözsikét.

A boldog időszaknak voltak szomorú pillanatai is: 1952-ben, egy gyors lefolyású betegség következtében, ötvenéves korában meghalt Öcsi édesapja. A focista mindent megtett, hogy megszerezze a megfelelő gyógyszert Olaszországból, de sajnos az orvosság sem segített. – Apám nagyon kedves, nyugodt ember volt. Nagyon szerettem őt – mondja.

Puskás a kislányávalBözsike nem hagyta Öcsit szomorkodni. Ekkor már rendszeresen jártak színházba, operába, néptáncestekre, házaséletük mindig harmónikus volt. Különleges örömöt jelentett kislányuk, Anikó születése, szintén 1952-ben.
 

Puskás szenvedélye persze a labdarúgás maradt, amely ekkor élte fénykorát Magyarországon. Öcsi 1947 és 1956 között nyolcvannégyszer volt magyar válogatott és 83 gólt lőtt nemzetközi mérkőzésen. A magyar bajnokságban négyszer lett gólkirály, csapata, a Honvéd pedig ötször lett nemzeti bajnok. Az ötvenes évek nemzetközi sportsajtója már Puskást a világ legjobb focistájának tartotta.

Az aranycsapatként emlegetett magyar válogatott 1952-ben megnyerte a Helsinki olimpiát, és 1953-ban, kilencven évi hazai veretlenség után 6:3-ra legyőzte az angolokat a Wembley Stadionban. Az aranycsapat öt év alatt csak egyszer kapott ki: kettő nullás vezetés után az 1954-es berni világbajnokságon 3:2-re a németektől, noha az elődöntőben 8:3 ra verték őket.

Puskás nehezen viselte el a vereséget. Fenyegetések miatt a csapatnak titokban kellett hazatérnie abba az országba, amelynek oly sok dicsőséget szerzett. Puskásék háza előtt éjjel-nappal rendőr posztolt és mindenhová elkísérte őket.

Puskás elbizonytalanodását a szakvezetés is érzékelte, és 1955-ben négyszer ki is hagyták a Honvéd összeállításából. Játékából hiányzott a korábbi lelkesedés, és némi súlyfölösleg is lassította a pályán. Már-már úgy tűnt: Puskás csillaga leáldozóban van.

1956 novemberében a Bajnokcsapatok Európa Kupája mérkőzésre készülő Honvéd már külföldön volt, amikor hírek érkeztek a forradalom leveréséről. Puskás és mások kollektíven kérték a Magyar Labdarúgó Szövetség hozzájárulását egy kedvező dél-amerikai túraajánlat elfogadásához, de elutasító választ kaptak. A csapat szavazásra bocsátotta a kérdést s úgy döntött, hogy elutazik Dél-Amerikába. A magyar szövetség válaszul különböző időtartamokra eltiltotta a játékosokat, és ugyanezt kérte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) is.

A dél-amerikai túra után a labdarúgók többsége úgy döntött, hogy hazatér. Puskás is bizonyára velük tartott volna, de meggondolta magát, miután tudomást szerzett a rágalomhadjáratról, amelyet a hazai pártsajtó indított ellene, és amellyel őt pályafutása végéig üldözte.

A másfél évre szóló FIFA eltiltással eleinte nem törődött: a legfontosabb az volt, hogy kislánya és felesége biztonságban voltak vele Bordigherában, az olasz Riviérán. Az első örömöket azonban hamar felváltotta a kétségbeesés. Puskás nem tudott pénzt keresni, és csapat híján igazi edzésre sem volt alkalma. Elkeseredését tetézte, hogy gyomorvérzést kapott, amit kezeltetnie kellett. Bordighera üdülőváros kicsi panziójában laktak, ahol természetesen fizetniük kellett a kosztért és a szállásért, így a pénzük is hamarosan elfogyott.

Ettől kezdve egészen 1958 tavaszáig a világ első számú csatára és családja csak a barátok segítségére támaszkodhatott, és számolgatta az eltiltásból még hátralevő napokat. A 18 kiló súlyfelesleggel terhelt 31 éves csatárt erős kétségek gyötörték: Akad-e még olyan profi csapat a földkerekségen, amelyik engem szerződtetne?

Akadt. A szerződésajánlattal végül is a világhírű Real Madrid klub jelentkezett 1958 áprilisában. Puskást a szerződés azonnal felvillanyozta. Néhány nappal később megkezdte magányos edzéseit, hogy ledolgozza másfél év tétlenség fizikai és lelki következményeit. Madridban a huszonöt fokos melegben két-három melegítőnadrágot, vastag zoknit és legalább öt pulóvert húzott magára. Hat héten keresztül egyedül, némán rótta a kimerítő köröket. Tisztában volt azzal, hogy a múlt sikerei mit sem érnek, s hogy ő a jövőjéért küzd most.

Puskás hat héttel később jelentkezett a Real Madridnál és hang nélkül teljesítette az előírt edzésadagokat. Biztatást csak családjától kaphatott, mert a barátai már messze voltak, a nyelvet nem beszélte, és a város is ismeretlen volt. Puskás életvezetésében is az új helyzethez alkalmazkodott: a Real Madridnál eltöltött időszakban egyetlen korty alkoholt sem ivott, rendre ugyanakkor feküdt le és kelt fel, kizárólag növényi eredetű ételeket, főleg gyümölcsöt fogyasztott.

Megérte. Pancho – így nevezték a spanyol szurkolók Puskást – állampolgárságot kapott, új barátokat szerzett, és négy gólkirályi címmel viszonozta a Real bizalmát. Búcsúmérkőzését tíz évvel később, 1969 májusában játszotta. Aztán még elvégzett egy edzői tanfolyamot, és az összes kontinensen megfordult csapataival.

Az aranycsapat 1953-ban: első sor: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László

Egy dolog azonban még nagyon hiányzott az életéből: a hazája. 1976-ban meghalt az édesanyja, de Öcsi nem jöhetett haza még a temetésére sem. Hasonlóképpen távol kellett maradnia 1978-ban, amikor – még 1957-ben hazatért – legjobb gyermekkori barátját, Cucut temették.

1989 óta Öcsi megosztja idejét Budapest és spanyolországi Benidorm között. Lányának, Anikónak két gyermeke született, Erzsébet és Réka, akik már a húszas éveikben járnak, és San Sebastiánban élnek szüleikkel. – Imádják, amikor meglátogatjuk őket és hurkát meg kolbászt viszünk ajándékba Budapestről – meséli Öcsi.
 

1997. január 20-án Puskás Ferenc szélesen mosolyog a pompás müncheni Bayerischer Hof szálloda dísztermében. Körülötte csupa híresség. Puskás kicsit feszeng makulátlan öltönyében. Barátok és sporttársak lépnek hozzá egy-egy kézfogásra, és már hallja is a nevét. Ruganyosan fellép az emelvényre, ahol egy úr kezet ráz vele és átnyújtja az 1943 és 1966 között, 533 nemzeti és nemzetközi bajnoki mérkőzésen lőtt 511 góljáért járó emlékszobrot. Az évszázad gólkirálya 94-gyel többször talált a hálóba, mint a második helyezett.

Ritka pillanat, hogy Puskás Öcsi, az örök kispesti grundvagány meghatódva áll a felvillanó vakuk kereszttüzében. Sose állhatta az őt isteníteni szándékozó kísérleteket, meséket. De ezt az elismerést, amely pusztán tehetségére, kitartására és akaraterejére vonatkozik, széles mosollyal tartja a kezében.

Vote it up
9
Tetszett?Szavazzon rá!