Az ökoharcos egy napja

Lucy, az elkötelezett környezetvédő fürdővízzel öntözi a növényeit, és nem kér szatyrot a boltban

Lufikról álmodom, miként képzeletemben a bohócok is. Léggömbök segítségével alkotok képet magamnak arról a 11 tonna szén-dioxidról, amelyet európai háztartások bocsátanak ki egy évben: ennyi gázzal 24 millió léggömböt lehetne felfújni.

A tervem az, hogy azt a léggömbmennyiséget, amelyért én vagyok felelős, évenként 960 ezer darabbal, vagyis a saját CO2-kibocsátásom négy százalékával csökkentsem. Le akarom vinni 2,2 tonnára, azaz 4,8 millió léggömbre. Ha mindannyian így tennénk, a bolygónk számára fenntartható CO2-szintet érnénk el.

De miként érjem el ezt a napok egymásutánjában? Itt az ideje a leltár készítésének, pirkadattól alkonyatig.

Már ébredéskor beleütközöm az első dilemmámba. Fürdő vagy zuhany? Az ökobölcsesség szerint a „zuhany” a helyes válasz – pedig nem is biztos, hogy az. Egy átlag nyolcperces zuhanyozás során körülbelül 62 liter forró vizet használunk el, de a gyorsabb átfolyású zuhanyok akár négy perc alatt is elhasználhatnak 80 liter forró vizet, a kifejezetten erős nyomásúak pedig 136 litert is. A kádban lubickolás – korábban elítélt – élvezete körülbelül 80 liter forró vizet igényel.

A fürdésre szavazok. Lehet rajta vitatkozni. Mindazonáltal én nem húzom ki a dugót, amikor kiszállok a vízből. És nem is használok mosás-vasalást igénylő tiszta pamutvászon törülközőt. Helyette egy Bodyflik nevű műanyag kaparóval távolítom el a bőrömről a vizet, aztán pedig megszárít a levegő. Tudtommal a rómaiak lószőrt használtak.

Következik az öltözködés. Erre komoly figyelmet fordítok. Szenvedélyesen támogatom a fenntarthatóbb divatipart. Az emberiségnek minden évben 60 milliárd kilogramm textíliára van szüksége, hogy abból farmerok, pólók és ágynemű készüljön. A gyapotföldeken élelmiszert is lehetne termeszteni, miközben a fosszilis üzemanyagokat mesterséges szálak előállítására pazarolják. A szálak gyártása már önmagában is óriási mértékben szennyezi a környezetet. És hogy még egy fokkal tovább rontsuk a helyzetet, a ruhaneműk jóval a hasznos élettartamuk vége előtt a szeméttelepen végzik.

Így hát én legszívesebben természetes szálakból készült régi ruhákat hordok – nevezzük őket „vintage”-nak, jó évjáratnak, ha már e jelző oly vonzóvá teszi a nemes borokat! Ami a cipőt illeti, az enyém újrahasznosított anyagból készült.

Visszatérek a gyorsan hűlő fürdővízhez: egy kannával gondosan kimerem a kádból, körbetrappolom vele a lakást, megöntözöm a növényeket és a paradicsompalántákat.

Mostanában megszállottan próbálkozom azzal, hogy élelmiszert termesztek nagyvárosi körülmények között. A saját zöldség- és gyümölcstermesztés ugyanis jelentős környezetvédelmi megtakarítást eredményez.

Nem csupán azért, mert így csökkenthetők a termékek szállítási költségei, hanem azért is, mert az étrendünkben meghatározó arányú nagyüzemi mezőgazdaság és az adott földterület egyfajta növény termesztésére történő használata csökkenti a talajvízszintet, és erodálja a talajt.

Ma otthonról dolgozom. Jóllehet a számítógépipar rengeteg erősen szennyező hulladékot termel, a legtöbb emberhez hasonlóan nekem is számítógépet kell használnom és e-maileket kell küldenem. Viszont még mindig szívesebben lapozom fel a kézikönyveimet, mint hogy a netes böngészőkkel keresgéljek, részben azért, mert Alex Wissner-Gross amerikai fizikus számításai szerint egy tipikus online információs keresés árama 7 gramm CO2-t „termel”, épp annyit, mint egy kanna víz felforralása.

Amiről eszembe jut: itt a teaidő! Szerencsére kétrekeszes vízforralóm van, olyan belső pumparendszerrel, amely lehetővé teszi, hogy épp a szükséges mennyiségű vizet forraljam fel. El kell árulnom, nem mindenki osztozik ez irányú rajongásomban. Az apósom egyszer öt kerek percen át átkozta a mondott szerkentyűt. Ja, és a filteres tea zacskójának lebomló anyagból kell készülnie.

Ideje kocogni indulni a parkba. A szabadtér valójában egy olyan fitneszklub, amelyben nem kell fizetni. És mivel a heti három alkalommal 30 perces futás a futópadon a szívritmus felpörgetése mellett évenként 0,07 tonnával növeli az ember karbonlábnyomát is, nekem sokkal rokonszenvesebb, hogy a szabadban futva nulla kibocsátással számolhatok.

Aztán következik a bevásárlás. Tüzetesen szemügyre venni a címkéket. Oly sok kérdés merül fel ilyenkor. Mi a jobb: helyi nem bioalmát venni, vagy importált bioalmát? Vajon ez a mosószer olyan optikai fehérítőt tartalmaz, amely visszavonhatatlan károsodást okozhat a folyóvízben?

– Kér szatyrot? – kérdi a pénztároslány. – Szó se lehet róla! – jelentem ki, táskámból előhalászva a mindig nálam lévő vászon bevásárlószatyrot. Íme, a két lábon járó ökonagyképű!

Hazatérve azonban egy gyors pillantás az árammérőre, és rögtön érzékelem: valami nem stimmel. Felsprintelve látom, hogy az emeleti folyosó teljes halogén lámpasorát égve felejtettem. Pofon az ökonagyképűségnek.

Penitenciaképpen némi házimunkára ítélem magam: nekilátok a vacsorához elkészíteni a bolognai szószt. De darált hús helyett Quornt használok – ez egy mikoproteinmárka. Annak ellenére, hogy laboratóriumban termesztett „húsjellegű” gombaféle, finom lesz. Komolyan.

Számos egyszerű technikája van a konyhai energiatakarékosságnak (és nem arra gondolok, hogy leül az ember kicsit pihenni). Ha például a tűzhely platnijának átmérőjéhez illő lábast használunk, nem megy veszendőbe a hő a szélek mentén. A fagyasztók és a mikrosütők megfelelő használat mellett szintén energiahatékonyak.

Minden élelmiszer-hulladékot komposztálni kell, vagy odaadni a gilisztatenyészet lakóinak (habár a citrusféléket és a hagymát nem kedvelik). Ez nálam nem vitakérdés. Az ételmaradék többségének komposztálásával évente 270 kilóval könnyíthetjük meg saját karbonterhünket.

Ma este a „zölddizájn”-díjkiosztó ünnepségre megyek. A döntőbe jutottak mindegyike szemétből készített ruhákat; ez a divatiparban felhasznált anyagok levágott végeitől kezdve jelenthet üvegkupakokat vagy, mint a nyertes esetében, régi harisnyanadrágokat is, amelyekből egy 1920-as évek ihlette dekoratív kitűzőt szőttek.

Az újrahasznosítás (reciklálás) nyomán ezt nevezzük „felciklálásnak”: formatervezéssel értéket adni a szemétre vetett dolgoknak. Ráadásul biobort szolgálnak fel, amelyet szintetikus gombaölők és gyomirtók alkalmazása nélkül művelt szőlőből készítettek. Erre aztán érdemes emelni poharainkat egy sikeres, alacsony kibocsátású nap végén. Egészségünkre!

Vote it up
349
Tetszett?Szavazzon rá!