Az ajtórontó

Kedvenceink a nagy szökésektől a furfangos cselekig a legkülönfélébb trükköket eszelik ki a céljaik elérésére. Íme, három bizonyíték

Bár Eli csak egy rövid szőrű szürke macska volt, nála okosabb állatot nem ismertem.

Egyetlen szigorú szabályt alkottam Eli számára: sötétedés után nem mehetett ki. Mivel a macskaajtót be lehetett zárni, semmi problémára nem számítottam, amikor 2012-ben Eli hozzám került. Mint kiderült, alaposan alábecsültem a kandúromat.

Először mancsolni kezdte a macskaajtót, majd néhány ütésel betörte a plexiüveget, és már ki is jutott az éjszakába. Két nap múlva egy nagy ládát tettem a macskaajtó elé, hogy benn tartsam, de persze így is megtalálta az utat kifelé.

A következő este még egy nehéz cserepes növényt is tettem a láda tetejére, de ez sem tartotta vissza a szabadulóművészt. Elhatároztam, hogy kiderítem, mit művel, ezért a következő este némán figyeltem őt a sötétben, és láttam, ahogy a testét a falnak támasztva addig lökdösi a lábával a nehéz ládát, amíg ki nem tudja szuszakolni magát a résen.

Idővel egy asztalossal lezárattam az ajtót, és Eli tekintete mindent elárult: micsoda kegyetlen és szokatlan büntetés!
Maureen Dennison

Érzelmi zsarolás
Három kutyám utálja, amikor elmegyek dolgozni, és mindent elkövetnek, hogy visszatartsanak.

Egy reggel indulni készültem, és kiküldtem a kutyákat. Sheba lassan lépdelt, bánatosnak tűnt, és kissé bicegett. Odahívtam magamhoz, de nem láttam rajta semmi bajt. Miután ez többször is előfordult, gyanakodni kezdtem. Úgy tettem, mintha elmennék otthonról, de halkan visszaosontam, és meglestem őket.

„Szegény” Sheba persze vígan szaladgált labdával a szájában, bicegésnek nyoma sem volt. Sheba nyilvánvalóan emlékezett a törődésre, amiben az évek alatt Rocky vagy Radar részesült, amikor valamelyikük megsérült, és így akarta elérni, hogy bent maradhasson.
Lisa Bourne

Patkányutat nyert
Egyik nap a férjemmel furcsa hangokat hallottunk a hátsó veranda felől, és kinéztünk az ablakon. Kicsi kutyánk, Harry és nagy macskánk, Bert a hátsó lábukon állva lökdösték, taszigálták egymást – azért küzdöttek, hogy elsőnek mászhassanak be a ládába, amelybe egy zsák csontot tettünk félre a kerti talaj feljavítására.

Miközben leskelődtünk, egy óriási patkány csendben kimászott a láda túloldalán, már birtokba véve a legjobb falatokat. Sikerült észrevétlenül meglógnia: nyoma veszett a fűben. Harry és Bert folytatta a viaskodást, nem is sejtették, hogy a zsákmányukat már megdézsmálták. Az élelmes patkány jól beelőzte őket.
Louise Spicer

Vote it up
133
Tetszett?Szavazzon rá!