Az egyszerűség mestere

Tudja, mi lapunk karikaturistájának, Miroslav Bartáknak a kedvenc témája? Az orvosok. Kíváncsi, miért?

Kapcsolódó cikkek

Prága környéki házában friss almás pitével kínál. – Számomra ez a paradicsom – magyarázza –, erdő mellett lakni, húsz méterre a pitét árusító pékségtől. – A 76 éves karikaturista és illusztrátor munkái hazájában, a Cseh Köztársaságban és külföldön egyaránt ismertek, rendszeresen jelennek meg különböző újságokban, magazinokban. Karikatúráit tizenegy önálló kötetben is kiadták, több mint hatvan könyvet illusztrált, műveit mintegy hetven kiállításon mutatták be. Évek óta az ő „slusszpoénjai” derítik föl lapunk utolsó oldalát. Az interjúban a pályája kezdeteiről mesélt, s arról, hogyan lehet a lehető legkevesebb eszközzel a legtöbb mondanivalót kifejezni.

Reader’s Digest: Ön egy-egy vonallal rajzolja meg a karikatúráit. Hogyan fejlesztette ki ezt a stílust?
Miroslav Barták: A hatvanas évek végén ütős poénokat akartam papírra vetni, és tudtam, hogy az igazán jó vicc precizitást igényel. Ha az ember pontosan tudja, mit akar, akkor már csak a technikáját kell hozzáigazítania.

RD: Tengerészként kezdte a pályáját.
MB: Festő akartam lenni, de a szüleimnek egyáltalán nem tetszett az ötlet. Tengerészeti mérnökként végeztem a Tengerészeti Akadémián a bulgáriai Várnában. Azután tíz évig kereskedelmi hajókon szolgáltam. Közben festettem, főleg olajfestményeket: dzsunkák a Gyöngy-folyón, meg ilyenek.

RD: Nem élvezte a tengeri hajózást?
MB: Utáltam a munkámat, és megígértem magamnak, hogy felmondok, mire betöltöm a harmincat.

RD: Hogyan váltott át a karikatúrára?
MB: Kivettem az összegyűlt szabadságomat, majdnem 18 hónapot. Fogtam a rajzaimat, és elkezdtem házalni a magazinoknál. Bejött.

RD: Ez túl könnyűnek hangzik…
MB: Hát, igen. 1968-ban bevonultak az oroszok, és két év múlva betiltották a legtöbb magazint. Hirtelen nem volt mit csinálnom.

RD: Ismét munka után kellett néznie...
MB: A barátaim mentettek meg. Felajánlották, hogy készítsek rajzos sorozatot egy gyereklapnak: hogyan gyújtsunk tüzet gyufa nélkül, hogyan lehet túlélni a vadonban stb.

RD: És ebből meg lehetett élni?
MB: Hát, több volt, mint a semmi. De ami még fontosabb, 1969-ben megismerkedtem Franz Maechlerrel, a Nebelspalter című svájci szatirikus magazin szerkesztőjével. Kaptam egy oldalt a lapban, és 25 éven át dolgoztam nekik.

RD: Elég sok rajza foglalkozik az orvosok világával.
MB: Az orvosok a kedvenc témám. És elég könnyű is. Rajzolsz egy embert műtősköpenyben, és mindenki tudja, miről van szó. A szavak nélküli humor olyan szimbólumokon alapul, amelyeket a nézőnek kell értelmeznie. Ebben az esetben valamennyiünknek ugyanazok a tapasztalataink, ami megkönnyíti a kommunikációt a szerző és a néző között.

RD: Volt olyan témája, amellyel nem tudott mit kezdeni?
MB: Egyszer dolgoztam egy sportlapnak, és elég sok vacakot csináltam nekik. Az igazi humor a lét alapkérdéseiből fakad, nem pedig felszínes játék a szimbólumokkal. De miféle lényeget lehet megragadni a sportban? Elvesztegetett időszak volt.

RD: A megélhetéséért rajzol, vagy csak élvezetből?
MB: Az én koromban az embernek már nem lenne szabad semmi mást csinálnia, csak olyat, amit élvez.

Vote it up
176
Tetszett?Szavazzon rá!