Az első lépések

A nyolcadikosok táncmulatságán új világ tárul fel

Kapcsolódó cikkek

Esős, hűvös az este. A serdülők szorongása a tetőfokára hág. Amikor benézek tizennégy éves fiamhoz, hogy készen áll-e az indulásra, szinte elborít a szobájából áradó erős kölniillat. A nyolcadikosok táncestjére készülődik.

– Hogy megy ez a nyakkendő ehhez a nadrághoz? – kérdi idegesen.

Tizenhat éves bátyja ruháit viseli. Erre a különleges alkalomra nem a sajátját vette fel, inkább fivére bevált „dögös cuccaira” épít. Pillantásom végigfut padlót söprő nadrághajtókáján, bő és lötyögő ingén, bátyja antilopbőr mokaszinján, mely már-már leesik a lábáról.

– Tökéletesen – felelem. Ha ő elégedett, én miért ne legyek az?

Elindulunk kis barátnőjének lakása felé, ahol már fényképezkedésre gyülekeznek a barátai. Emlékeztetem a jó modorra. Szórakozottan bólint, igen nyugtalan az első estélye előtt.

Amikor megállunk a kocsifelhajtón, ő is odasúgja a maga intelmét: – Anya, ne fényképezz túl sokat!

Értem, mit akar mondani: Ne beszélj túl sokat! Ne kacagj túl hangosan! Más szóval, ne tegyek semmi olyasmit, amivel zavarba hozom őt a barátai előtt.

Fiam elsős kora óta ismeri a barátnőjét. Az ifjú hölgy most érkezett a szépségszalonból, és abban a hiszemben, hogy szörnyű a frizurája, már-már könnyekre fakad. Csinos, rövid ruhát visel, s fiam kijelenti, milyen jól néz ki. Büszke vagyok rá.

A lány szülei vidáman diskurálva, nevetgélve irányítják a fényképezkedést, mintha egy hollywoodi forgatáson lennénk, tekercsszám fogy a film. Visszafogott anyaként magamba fojtom a kuncogást, és csak négy képet készítek. Fiam titokban rám mosolyog. Büszke rám.

Akár valami zajos libafalka, az ifjú társaság vihorászva a várakozó furgonhoz masírozik. Először nem tudják, ki hova üljön, majd úgy határoznak, hogy a lányok elől, a fiúk meg hátul foglalnak helyet.

Három órával később, kijelölt sofőrként, visszatérek a bankett helyszínére.

– Na, milyen volt? – kérdem az autóba bezsúfolódó négy szomszéd havert.

– Túl rövid – felelik kórusban.

– Oltári.

– Még a kaja is jó volt.

A beszélgetés és a testek hevétől a kocsiban nyomban felforrósodik a levegő. Habár hűvös az éjszaka, félig leengedem az ablakot. A fiúk úgy vélik, csakis azért, hogy integetve és ordítva vehessenek búcsút barátaiktól, amit nagy élvezettel meg is tesznek.

– A lányokon kívül ki ült még az asztalotoknál? – kérdem.

– Mi srácok külön ettünk – feleli a fiam

– Hát nem a lányokkal vacsoráztatok? – kérdem álmélkodva.

– Neeem. Elváltunk, amint odaértünk – mondja ő. A barátnőink a többi lánnyal akartak beszélgetni, ezért mi leültünk.

A lányok említése tűnődő megjegyzéseket vált ki belőlük.

– Ma valahogy… másképpen néztek ki – mélázik az egyik fiú.

– Tényleg, nagyon csinosak voltak – áradozik a másik.

Mivel már láttam ugyanezeket a lányokat, amikor fiamat kitettem az iskola előtt, megértem lovagjaik meglepődését. Általában a lányok is kék farmernadrágot és bő flanelinget viselnek, akár a fiúk. Első táncestélyükre azonban mindent bevetettek: nőies ruhát, magas sarkú cipőt, sminket, ékszereket.

– Táncoltatok? – kérdezem.

– Igen, de ennyire még nem izgultam – mondja egyikük.

– Nekem fogalmam sem volt, mit teszek – ismeri be a másik.

– Most táncoltam életemben először – közli bizalmasan a harmadik.

– Egyszerűen csak kimentem a parkettre, és táncolni kezdtem – meséli a negyedik. – Azt hiszem, a végére egész jól belejöttem.

Jó vacsora, csinos partnerek, és egyetlen kínos pillanat se a táncparketten – vajon sikerülhetett volna ennél is jobban az est?

– Tudjátok – szólal meg elgondolkodva egyikük –, azt hiszem, a sok tánc ellenére sincs túl rossz szagom.

– Épp most ellenőriztem – mondja a másik. – Még hat a dezodorom.

– Biztos, ami biztos, indulás előtt én bekölniztem a ruhámat – vallja be a harmadik.

– Én még a cipőmbe is fújtam egy kicsit – jegyzi meg a negyedik. Nevetéstől rázkódik a kocsi.

Egész úton leeresztve hagyom az ablakot. A vidám, mutáló hangok zeneként szárnyalnak az éjszakai szélben. Miközben hazaszállítom tejfölösszájú kamaszaimat, élvezem, hogy milyen vidáman fogadják életük átmeneti korszakát. Humorral és őszintén tették meg a táncparketten első félszeg lépéseiket a gyermekkortól a férfikor felé.

Vote it up
19
Tetszett?Szavazzon rá!