Búvárok a sárkányok szigetén

A reméltnél is közelebbről ismerhették meg a rendkívül veszélyes teremtményt

Kapcsolódó cikkek

Az óriásgyík oszlopszerű lábaira emelkedett, fűrészes élű fogairól nyál csöpögött. Szürke bőre alatt csontos páncéllemezek védték az oldalát, a szájából elő-elővillanó jó 30 centiméteres, sárga és villás nyelv pedig olyan hatást keltett, mintha tüzet köpött volna. A 25 éves Charlotte Allin rémülettel vegyes ámulattal leste a jó 2,5 méteres szörnyeteget. Barátja, a 30 éves Jim Allen megfogta a lány kezét, és érezte, hogy remeg.
 

A két szerelmes tavaly júniusban egész nyáron át tartó kalandtúrára indult Délkelet-Ázsiába. Az út legizgalmasabb eseményének egyértelműen a Rinca-szigetre tervezett látogatás ígérkezett, ahol a világ legnagyobb gyíkja, a félelmetes hírű komodói varánusz, más néven komodói sárkány él.

Alig néhány lépésnyire tőlük ott állt egy, a Jurassic Parkba illő teremtmény, amelyet két, botokkal felfegyverzett őr tartott távol a látogatóktól. A három méter hosszúra és 1,6 tonnásra is megnövő sárkányok legtöbbje az Indonéziát alkotó szigetek két tagján él, Balitól mintegy 320 kilométerre keletre.

A látogatás befejeztével a pár az erdőn át gyalogolt vissza a hajójához. A közeli Flores szigetéről, Labuan Bajóból indultak háromnapos búvártúrára, és bár gondolataik még mindig az imént látott állatokon jártak, egy merülésük még hátra volt.
 

Híresen tiszta és gyönyörű a víz a Szunda-szigetek körül, és a búvárok olyan ritka állatfajokkal is találkozhatnak itt, mint a nagy ördögráják. A szigetek azonban gátként húzódnak a tőlük északra elterülő Dél-kínai-tenger és a délre fekvő Indiai-óceán között. A szorosokon átzúduló óriási vízmennyiség hatalmas örvényeket kelt. A búvároknak ezért az áramlattal kell sodortatniuk magukat a zátonyok mentén, miközben hajójuk a felszínen követi őket.

A devoni Bidefordban élő Charlotte pincérnőként és segédápolónőként dolgozott, az egykori tengerészgyalogos Jim pedig villástargonca-vezetőként és útépítőként kereste a kenyerét. Mindketten tapasztalt búvároknak számítottak. A tizenegy fős csoportot két részre osztották, így a brit pár a svéd Helena Nevalainen (38) és egy párizsi pénzügyi szakember, Laurent Pinel (31) társaságába került. A csoport vezetője az angol Kathy Mitchinson (50) volt, aki skót társával működtette a búvártúracéget.

A hajó délután háromkor ért az „Ördögrája-sarok” fölé. Az áramlás ereje miatt a búvároknak megállás nélkül egyenesen lefelé kellett merülniük, mintha repülőgépből kiugró ejtőernyősök lettek volna. Jim 18 méteres mélységben érte utol Charlotte-ot, akinek hosszú, szőke haja a válla körül lebegett. Az áramlat vitte őket, és önfeledten gyönyörködtek a zátony színpompás világában. Új fényképezőgépükkel Jimnek sikerült egy ördögráját is megörökítenie.

Csaknem egy óra telt el, amikor Kathy jelezte, hogy ideje visszamenni a hajóhoz. A búvárok még szívesen maradtak volna a káprázatos környezetben, s kissé vonakodva, de engedelmeskedtek, és a felszín felé indultak, ahol ragyogó napsütés fogadta őket. Hajójuk alig hetven méterre volt, így kényelmesen taposták a vizet, és várták, hogy észrevegyék őket.

A legénység azonban a másik csoporttal volt éppen elfoglalva, és feléjük se nézett. Az áramlat egyre távolabb sodorta őket. Hiába kiabáltak és integettek. A hajó egyre távolodott. Riadtan néztek össze. – Kénytelenek leszünk kiúszni – mondta Jim.

Bár észak felé egészen közel volt a part, de a víz egyre távolabb sodorta onnan őket. A délre sorakozó kisebb szigetek elérése azonban nem okozhatott gondot – a búvárok békatalpat viseltek, ruhájuk pedig segített a felszínen maradniuk.

Amikor már alig kétszáz méterre voltak a parttól, az áramlat oldalra sodorta el őket

Csakhogy hamarosan kellemetlen meglepetésben volt részük. Az áramlat ereje afféle orrhullámot hozott létre minden sziget előtt. Amikor már alig kétszáz méterre voltak a parttól, és szinte érezték lábuk alatt a szilárd talajt, az áramlat oldalra sodorta el őket. Két szigetet hagytak maguk mögött, egyiket sem tudták elérni.

Mire a harmadikon is túljutottak, már besötétedett. A negyedik csak nagy, sötét tömegként rajzolódott ki előttük. Erejüket megfeszítve úsztak felé, de az áramlat ismét erősebbnek bizonyult. A szigetlánc ötödik, utolsó tagja alig kocsmányi szikladarab volt – és azt sem sikerült elérniük.

Az öt búvár immár az Indiai-óceánon sodródott. A sötét hullámokon ringatództak, és tudták, hogy hajnalig nem is reménykedhetnek a mentésben – sőt ami azt illeti, az esélyeik a későbbiekben sem tűntek jobbnak. Aztán a szél is felerősödött, és a hullámok sziszegő, fehér paripákként ugrattak az arcukba. Jim egyszer csak azt vette észre, hogy őt és Charlotte-ot egy örvény elválasztotta a társaiktól. Charlotte már-már pánikba esett, de Jim megőrizte hidegvérét: – Szedd össze magad! – mondta határozottan. – Utol kell érnünk a többieket, és együtt kell maradnunk.

Szavai elérték a kívánt hatást. Charlotte összeszedte maradék erejét, és gyorsabb tempózásra váltva utolérték a többieket. Jim mindenkit összekapcsolt a búvárfelszerelések rögzítésére szolgáló karabinerekkel.

Együtt bámulták a csillagokat. Félelme és kétségbeesése ellenére Charlotte némán fogadalmat tett: „Akárhogy is, túl fogom élni.” A következő pillanatban valami nagy és fekete dolog közeledett egyenesen felé. Egy pillanatra a szívverése is megállt. – Cápa!

De csak egy úszó fatörzs volt, úgy két méter hosszú és negyven centiméter átmérőjű. – Kapd el! – kiáltotta Jim.

A búvárok a fába kapaszkodtak, de továbbra is tempóztak a lábukkal, hogy melegen tartsák magukat. Némelyikük az ólommal bélelt nehezékövet is eldobta, és a búvárszemüveggel védte arcát a víztől.

Jim időnként a sötétbe villantott fényképezőgépe vakujával, hátha sikerül felhívnia magukra valakinek a figyelmét. Helena már rosszul volt a sok lenyelt tengervíztől. Charlotte a rönk egy repedésébe dugta az ujjait, és rájött, hogy ha meleg levegőt fúj a búvárszemüvegbe, azzal kissé felmelegítheti áthűlt arcát.

Jim tréfákkal igyekezett felvidítani a társaságot: – Remélem, Kathy, nem fog egy külön éjszakai merülést is felszámítani ezért! – Készített néhány fényképet is.

– Gyerünk már, mosolyogjatok! Holnap este egy kocsmában fogunk üldögélni!

Charlotte már annyira fázott, hogy vacogott a foga, de egyre csak beszélt, hogy ébren tartsa önmagát és a csapat többi tagját. Amikor Kathy fáradtan a karjára hajtotta a fejét, Charlotte azt tudakolta tőle, milyen állatai vannak otthon. – Egy kutya – suttogta kimerülten a nő.

– És még?

– Tizennégy macska.

– Mi a nevük?

– Semmi közöd hozzá.

– Dehogy nincs! Hadd halljam!

– Chewy.

– Aztán?

– Bruce...

Amikor pedig Charlotte kezdett panaszkodni a szomjúságra, Kathy segített rajta.

– Képzelj el egy hideg Sprite-ot! – mondta. – Menj oda a hűtőhöz, és nyisd ki az ajtaját! Vegyél ki egy dobozzal, és csukd be az ajtót! Húzd meg a nyitófület! Emeld a szádhoz a dobozt... játszd le képzeletben az egészet! – Charlotte is meglepődött rajta, de a módszer segített.

Vote it up
317
Tetszett?Szavazzon rá!