Bankár a szegények világában

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője Afrikában járt. Vele tartottunk, hogy jobban megismerjük

Kapcsolódó cikkek

Christine Lagarde Afrikába látogat. Hétnapos útja során három különösen szegény országot keres fel, amelyek ritkán kerülnek be a hírekbe: Malawit, Elefántcsontpartot és Mauritániát. Szólni szeretne a malawi deviza, a kwacha leértékeléséről, az elefántcsontparti kakaószüretről és a mauritániai halászat jövőjéről.

Útjára hatan kísérik el: párja, Xavier Giocanti, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) afrikai részlegének vezetője, két testőr, a sajtószóvivője és a személyi titkára.

A malawi főváros, Lilongwe divatos luxusszállodája, a 13. szélességi fokon fekvő ország földrajzi helyére utaló elnevezésű Latitude 13° udvarán vagyunk. A külföldi nagykövetek részére tartott állófogadás utáni kötetlen csevegés során Christine Lagarde szóba hozza aznap délelőtti beszédét, amelyet a malawi iparszövetség 350 tagja előtt mondott el. Ez volt afrikai körútja első ilyen eseménye.

A legfontosabb malawi makrogazdasági összefüggéseken túl Lagarde a férfiakról is beszélt. A repülőn olvasta, hogy a malawi férfiak ráuntak arra, hogy hazájukat „Afrika meleg szíve”-ként emlegetik, úgymond férfiasabbak szeretnének lenni. A cikk olvasása után azt kérte hallgatóságától: – Csak annyit tudok mondani önöknek, hogy maradjanak olyanok, amilyenek!

Mindenki meglepődött, amit Lagarde igen mulatságosnak talál. Több szakértő dolgozott a beszéd szövegén, mire az legalább tíznapi munkával elkészült. A férfiakat érintő kommentár azonban nem volt benne, és stábjának egyetlen tagja sem tudott róla.

Az elnök asszony szóvivője, Christoph Rosenberg csatlakozik a csoporthoz. Ő maga is meglepetéssel fogadta a malawi férfiakat illető megjegyzést. – Végül is jól sült el – mondja, és elismeréssel adózik a „rendkívül személyes beszédért”.

A tévéinterjú
Lagarde az első nő az IMF élén – ebben az intézményben az igazgatói állások 80 százalékát férfiak töltik be.

Lagarde jogot tanult, és öt évig vezette Amerika egyik legnagyobb jogi cégét, a Baker & McKenzie-t. E pozícióban is ő volt az első nő.

Akkoriban már sztárnak számított. De vajon gazdasági téren is szakértő? Kétszer jelentkezett az ENA francia elitiskolába, ám mindkét alkalommal elutasították, és később, Franciaország pénzügyminisztereként is vegyesnek ítélték a teljesítményét.

Képes ez az asszony irányítani az IMF-et, ezt a 188 tagállam alkotta szervezetet? Körülbelül ezermilliárd dollárnyi hozzáférhető hitelért felelős. Járatosnak kell lennie a monetáris politika, a pénzpiaci tevékenységek és a hitelfeltételek kérdéseiben.

Elődjétől, Dominique Strauss-Kahntól eltérően Christine Lagarde nem képes jelentősebb gazdasági kérdésekben vitázni. Az értekezletekre nem előre rögzített céllal érkezik. Inkább meghallgat másokat, afféle játékvezetőként működik, és a legjobbnak tartott véleményt támogatja meg a maga súlyával. E stratégia révén számos barátra tett szert az IMF-ben.

Afrikai útja első interjúját szállodai szobájában adja. Az interjút készítő újságíró a Top Brass című népszerű malawi tévéműsornak dolgozik.

A férfi rendkívül feszült. Rosszul ejti ki a vendég nevét, belegabalyodik a saját szavaiba. Lagarde fölkel, tölt neki egy pohár vizet, majd jóízűen kortyol egyet az üvegből. Azután megvárja, hogy a riporter megismételje a kérdést.

– Kicsoda Christine Lagarde? – mondja ki végül némi nehézség árán.

– Egy asszony – feleli Lagarde.

Ez az ő aduja. A nagyvilág szemében Lagarde testesíti meg az IMF-et. Az általa nyújtott kép pedig mindenkit lenyűgöz: egy sudár, elegáns, ezüstfehér hajú francia nő, aki a világ legnagyobb hatalmú pénzügyi klubját vezeti.

Christine Lagarde az abobói SOS Gyermekfalu lakóival

Este a lányokkal
Christine Lagarde utazásainak szokásos programpontjává tette, hogy legalább egyszer kizárólag nőkkel elegyedik beszélgetésbe. Ezúttal egy tengeri finomságokat kínáló étterembe küldi vacsorázni a férfiakat. Eközben ő maga a szomszédos kínai étteremben huszonhat nővel beszélget mindarról, amin változtatni kellene Malawiban.

E csak nőknek szóló exkluzív alkalmakat nevezi így: „este a lányokkal”. Hisz abban, hogy ez a stratégia beválik. Ő is sokat tanul ilyenkor. Szerinte a nők egészen másként, sokkal őszintébben beszélnek a férfiak távollétében.

A következő este egy állami bankettre hivatalos, ahol „őexcellenciája” Joyce Banda elnök asszony fogadja. Lagarde olyan kedves szavakkal illeti, amelyeket hasonló helyzetben aligha ejtene ki a száján egy férfival kapcsolatban. Barátjának nevezi Bandát, és dicséri a bátorságát. Személyes ajándékként egy dél-franciaországi agyagfigurát ad át, amely kettejük barátságát szimbolizálja. A két asszony összeölelkezik.

Lagarde mindig kedvesen viselkedik. Az udvariasság a fegyvere.

Édesanyja, szigorú katolikus tanár lévén, nagy hangsúlyt helyezett a jó modorra, és meg volt győződve arról, hogy az ereiben arisztokratavér folyik. – Akár így van, akár nem – mondja Lagarde –, igazi méltóságot és eleganciát sugárzott.

Édesanyja tanította meg neki, hogyan kell rendesen enni, hogyan üljön az asztalnál, hogyan viselkedjen, milyen udvariasnak kell lennie, mikor szólaljon meg, mikor ne szólaljon meg, hogyan öltözködjön és miként beszéljen helyes franciasággal.

Egy év Amerikában
Amikor Lagarde 17 éves lett, egy évet az Egyesült Államokban töltött, egy Washingtonhoz közeli privát leányiskolában, s egy amerikai családnál lakott.

Külföldi tanulmányéve alatt dohányzott és sok csokoládés fagylaltot evett. Mindezekkel együtt még az amerikai életet is túlságosan korlátosnak érezte. Zavarta, hogy a házigazda szülőknek kellett mindenhová fuvarozniuk őt, és nem furikázhatott a mopedjével, miként Franciaországban. Azt pedig „féloldalasnak” tartotta, hogy az iskolában kizárólag lányok veszik körül.

Mindez negyven évvel ezelőtt történt. Azután főiskolára járt, s végül a Baker & McKenzie elnöke lett. A világ leghatalmasabb emberei közül többekkel találkozott a svájci Davosban, a Világgazdasági Fórumon, amelyen rendszeresen részt vett.

Majd átnyergelt a politikára, francia kereskedelmi, később mezőgazdasági miniszterként szolgált. 2007-ben Nicolas Sarkozy akkori elnök őt tette meg – első nőként – a gazdaságért és pénzügyekért felelős, úgynevezett szuperminisztérium vezetőjének.

Amikor az IMF elnöke, Dominique Strauss-Kahn egy szexbotrány miatt lemondásra kényszerült 2011-ben, egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a megüresedett helyre európai jelölt kerül, mint általában.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter emlékezete szerint azonban egyetlenegy európai jelölt jöhetett számításba: Lagarde. – Christine erős asszony, rendelkezik a francia nők eleganciájával, s minden tudása és képessége megvan ehhez az álláshoz – mondja, majd hozzáteszi: – És roppant elbűvölő.

Átvenni az irányítást
Christine Lagarde afrikai körútja második állomására, Elefántcsontpartra érkezik. Itt nem fogadja olyan kellemes környezet, mint Malawiban. Biztonsági konvoj kíséri, mintha háborús övezetben volna.

Az abidjani Közgazdasági-statisztikai Egyetem elnöke e szavakkal köszönti a zsúfolásig telt előadóteremben: – Bárhová teszi be a lábát az IMF, inflációt hagy maga mögött.

Az érintett erre nem reagál azonnal. Fél órán át a diákok kérdéseire válaszol. Ezután az egyetem elnöke azt mondja, ideje ebédelni.

Christine Lagarde azonban nem látja okát, hogy meghajoljon házigazdája akarata előtt. – Ne siessen, Monsieur le maître de cérémonie – mondja. – Van itt még néhány megválaszolandó kérdés.

Morajlás fut végig a tömegen. Valóban leceremóniamesterezte az elnöküket?!

Az elnök, alacsony, kövérkés férfi, meghökken. – Rövid leszek – folytatja Lagarde. – Elvégre magam is azon vagyok, hogy mindenki gyorsan ehessen, különösen a ceremóniamester, aki éhes.

Nevetés fogadja Lagarde szavait, amint rátér a kölcsönökre, a hitelfeltételekre és a költségvetési hiány csökkentését célzó programokra. Majd az egyetem elnökéhez fordul.

– Sohasem kellemes, ha az IMF egy országba megy – mondja. – Ahhoz lehetne hasonlítani a helyzetet, mint amikor egy kövér ember sajnálja, hogy le kell fogynia. Ez kellemetlen, főleg, ha az illető hozzászokott a finom ételekhez.

Christine Lagarde képességeit gyakran alábecsülik, könnyűsúlyúnak tartják. – Afféle ellenkező típus vagyok, ciklikusságellenes, akármi-ellenes, ahogy tetszik – mondja.

A következő állomás az SOS Gyermekfalu Abobóban, az ország fővárosa és gazdasági központja, Abidjan egyik elővárosában.

Ide 2,5 millió afrikai valutaközösségi frank értékű csekkel érkezik. Afrikai útjának egyik célja, hogy olyan szervezetként mutassa be az IMF-et, amely mind a 188 tagállamának gondjaival törődik és hogy meggyőzze a vendéglátóit: ne „a gazdagok klubjaként” tekintsenek rá.

Szemben az árral
Christine Lagarde világéletében különbözni akart, szembe úszni az árral. – Mindig meglepett, hogy ennyire nőgyűlölő környezeteket választott – mondja legfiatalabb öccse, Olivier.

Édesanyjuk élete Olivier szerint arra ösztönözte a nővérét, hogy igyekezzen másmilyen lenni, mint ő: a magas, elegáns asszony, aki nem tudta kiteljesíteni önmagát, aki tanár volt, de mindig több akart lenni ennél, és aki egyedül maradt négy gyerekkel, miután a férje korán elhunyt amiotrófiás laterálszklerózisban.

Le Havre-i egyetemi tanár édesapjuk volt Christine példaképe. – Kétségtelenül közelebb állt hozzá – mondja Olivier. A távoli helyek iránti vonzalmát is az apjától örökölte, aki fényképeket mutogatott amerikai útjairól (Fulbright-ösztöndíjjal tanult ott), és köveket hozott a lányának mindenfelől, amerre járt.

Christine az ő nyomdokába akart lépni, amikor 1973-ban, egy évvel az apja halála után az Egyesült Államokba ment cserediákként.

Lagarde és párja, Xavier, aki „bruttó házi örömforrásnak” nevezi önmagátTalálkozás a partnerrel
Christine Lagarde Nouakchottba, Mauritánia fővárosába, körútja utolsó állomására érkezett. Hihetetlenül unalmas nap van mögötte.

Beszédet tartott a Maghreb-térség országainak kabinetminiszterei előtt, a többi szónok végighallgatása közben rajzolgatott: először köröket, egyre nagyobbakat, majd virágcsokrot, végül gyűrűket és ékszereket, amelyek megtetszettek neki. Azután sajtóértekezlet két testőr társaságában.

Élete társa, Xavier Giocanti elvegyül az újságírók között. Mindenhová elkísérte a feleségét Afrikában. Jogi tanulmányaik idején ismerkedtek meg Párizsban, de akkoriban csak barátok voltak. A férfinak ez a második házassága, Lagarde-nak a harmadik. Az asszonynak az első házasságából két felnőtt fia van.

Giocanti, aki jelenleg egy ingatlancéget vezet Marseille-ben, hat éve egy gazdasági konferencián találkozott újra vele. Azóta együtt vannak.

Giocantira sok mindent el lehet mondani, amit Lagarde-ra nem: a jól megtermett férfinak ami a szívén, az a száján, nem sokat törődik a nüánszokkal. Amikor egy francia magazin megkérdezte tőle, milyen szerepet játszik Lagarde életében, elengedett egy GDP-re utaló szóviccet, miszerint ő a „bruttó házi örömforrás”.

Másnap, közös afrikai útjuk utolsó napján Lagarde a négykerék-meghajtású autó hátsó ülésén foglal helyet, miközben átszelik a mauritániai sivatagot. Egész napos kirándulást tettek egy halászfaluba, összesen nyolc óra oda-vissza, ami a sok értekezlet után kisebbfajta vakációnak tűnt számára.

Maga egy nő
Christine Lagarde a jogi karrierje kezdeteiről beszél. – Mindig bosszantott, amit az első állásinterjúmon mondtak nekem Franciaországban: megkaphatja az állást, de ne számítson arra, hogy partnerként is kezelik majd. Maga egy nő.

– Hűnek kell maradnom női mivoltomhoz, nem szabad megjátszanom magam és férfiként viselkednem – mondja. – Nőnek lenni nem hátrány, és nem is rejtegetni való dolog.

Vote it up
170
Tetszett?Szavazzon rá!