Bensőséges érzések

Miért fontosak a szervezetünkben élő hasznos baktériumok, illetve hogyan segíthetünk nekik – például egy antibiotikumkúra után

Talán hallotta már a „mikrobiom” szót, de vajon tudja-e pontosan, mit jelent?

Az ember bőrén, szájában és főként a bélrendszerében vele együtt békésen élő sok billió mikroorganizmus genomját nevezik együttesen mikrobiomnak. Tudósok az utóbbi években egy sor olyan felfedezésről számoltak be, amelyek szerint összefüggés van a mikrobiom változásai és különböző betegségek, illetve állapotok, például az asztma, a rák vagy az elhízás között. Leszámítva azonban az önjelölt internetes guruk blogjait, igen kevés információt találhatunk arról, hogyan javíthatjuk a mikrobiomunkat.

Ez nem véletlen. A mikrobiom régiónként, kultúránként, személyenként, sőt akár naponta módosulhat, egyelőre nem tudjuk pontosan, mi számít „jó” mikrobaállománynak. Mindazonáltal a mikrobiom-kutatás eddigi eredményei már jól jelzik, szokásaink milyen változásai hathatnak rá kedvezően.

– E mikrobaközösség működésére és változatosságára nagy hatással van az életmód, elsősorban az, hogy mit eszünk – magyarázza Justin Sonnenburg, a kaliforniai Stanford Egyetem mikrobiológusa. – Még a kutatások elején járunk, de az eddig elkészült szakirodalom tanulságai máris egyértelműek.

Két, a Nature 2013. augusztusi számában megjelent cikk dán, francia, német, kínai, spanyol, holland és brit kutatóközpontokban dolgozó szerzői arról számoltak be, hogy a kevésbé változatos mikrobiommal rendelkező vizsgált személyek szervezetében gyakran nagyobb arányban halmozódott fel a zsír és kevésbé hatott az inzulin, mint azoknál, akik sokféle baktériumot tartalmazó flórával éltek együtt. A túlsúlyosaknál a sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó, rostban gazdag étrend növelte a változatosságot, ennek köszönhetően enyhültek az elhízással járó klinikai tünetek is. A magas rosttartalmú ételek, amelyekről eddig is tudtuk, hogy jót tesznek, valószínűleg javítják a mikrobiomot is.

No és mi a helyzet az antibiotikumokkal, amelyek a rossz baktériumok mellett a jókat is elpusztítják? Még ma is ezek a gyógyszerek kínálják a legjobb védekezést számos gyakori és potenciálisan életveszélyes betegség ellen, ezért gyakran írják fel őket. Ha antibiotikumot szed, feltétlenül gondoskodjon mikrobiomja megóvásáról! A Journal of the American Medical Association című szaklap egy 2012-es, korábbi kutatásokat összegző elemzése kimutatta, hogy a probiotikus termékeket fogyasztó felnőtteknél és gyermekeknél kisebb az antibiotikumkúrát követő hasmenés valószínűsége.

Vote it up
98
Tetszett?Szavazzon rá!