Bevált otthoni gyógymódok

Az orvosok is javasolják az alábbi módszereket, mert mind biztonságos, könnyű és meglepően hatékony

Nemrégiben nagyon megfáztam. Mint minden, magára valamit is adó, egészségügyi témákra szakosodott újságírónak, nekem is első dolgom volt, hogy felhívjam az anyukámat. Miután megvigasztalt úgy, ahogy csak egy anya képes, azt javasolta, főzzek csirkehúslevest. Amikor épp a hozzávalókat vásároltam, egy barátom azt mondta, ne levessel kúráljam a meghűlésemet, mert ez csak afféle ósdi tévhit.

Honnan lehet tudni, melyik otthoni gyógymód válik be? Az alábbiakban leírt módszerek hatékonyságát tudományos szakértők igazolták – és persze sokan mások, akik kipróbálták őket.

Megfázásra: csirkehúsleves
Igaza volt anyukámnak! Az orvosok ugyan már régóta sejtik, hogy bármilyen forró folyadék enyhíti a megfázás tüneteit, ám a kutatások bebizonyították, hogy a forró csirkeleves különösen jótékony hatású. A miami Mount Sinai Orvosközpont szakemberei megvizsgálták az orrváladékozás megszüntetésének módszereit, s összehasonlították a csirkeleves, illetve a forró és a hideg víz kortyolgatásának hatását. A leghatékonyabbnak a leves bizonyult. – A csirkeleves megszünteti az orrdugulást, vagyis náthaellenes hatása van – mondja dr. Bruce Krieger, az intézmény tüdőgyógyásza.

Álmatlanságra: forró fürdő
A lefekvés előtti forró (de nem perzselő) fürdő tényleg segít, hogy jobban aludjunk. – A forró víz emeli a belső testhőmérsékletet – magyarázza Cynthia Dorsey massachusettsi alvásszakértő. – Ez a forró fürdő után újra csökken, ami elősegíti a mélyebb alvást.

Egy kísérletben kilenc, álmatlanságban szenvedő nő két este, másfél órával lefekvés előtt forró fürdőt vett. A következő héten ugyanez a csoport langyos vízben fürdött. Mindannyian mélyebben és nyugodtabban aludtak a forró fürdőt követően, mint a langyos után.

További ötletek
Torokfájásra: sós toroköblítés

Torokkaparás esetén a folyadékok enyhítik a fájdalmat, és a váladéktól is segítenek megtisztítani. Naponta négy-ötször öblögessen fél vagy egész kávéskanálnyi sóból és egy csésze meleg vízből készített oldattal! Ne legyen túlságosan forró, mert irritálhatja a torkot!

Teltségérzetre: ananász
Ha túl sokat evett, egy falat friss ananász javíthatja a közérzetét. – Olyan enzimet tartalmaz, amely elősegíti a fehérjék megemésztését – mondja Fugh-Berman.

Másnaposságra: víz
Nem valami kellemes érzés úgy ébredni reggel, hogy az embernek pocsék a szája íze és lüktet a feje. A legjobb megoldás, ha mértéket tart. Minden ital után igyon meg egy pohár vizet, és még egyet, mielőtt aludni megy! Ez valamelyest lassítja az alkohol felszívódását, illetve – mivel az alkohol vizelethajtó hatású – a víz pótolja az elveszett folyadékot, és megakadályozza a kiszáradást.

Gombafertőzésre: joghurt
Az Annals of Internal Medicine nevű amerikai orvosi folyóiratban közölt vizsgálat eredménye szerint a joghurtfogyasztás gátolhatja a gombás fertőzéseket. – A joghurtban lévő tejsavbaktériumok elősegítik az egészséges hüvelyi baktériumflóra kialakulását – állítja dr. Mari-Kim Bunnell bostoni szakértő. Ő napi egy pohár joghurt elfogyasztását javasolja. – Vásárlás előtt olvassa el a termékcímkét! – mondja. – Ebből a szempontból csak az „élőflórás” joghurt jó.

Hányingerre: gyömbér
Ez a fűszer nemcsak különleges ízt ad a süteményeknek, de a hányingert is csökkenti. Egy dániai kísérletbe 30 olyan nőt vontak be, akit reggeli émelygés gyötört. Legtöbbjük jobban lett, miután gyömbért fogyasztott.

A gyömbér az utazási betegség megelőzésében is hatásos lehet. Dr. Adriane Fugh-Berman azt tanácsolja, hogy 30 perccel indulás előtt igyon meg egy csésze gyömbérteát, melyet a következőképpen készíthet el: hámozzon meg egy ujjnyi gyömbért, vágja kockára, és kevés cukorral tegye egy bögrébe, öntsön rá forrásban lévő vizet, majd öt percig hagyja ázni.

Fugh-Berman nem javasolja a gyömbérsört, mivel általában túl alacsony a gyömbértartalma, ám amit házilag készít, az jó lehet.

Viszketésre: zabliszt vagy szódabikarbóna
A zablisztes fürdő számtalan bőrirritációt csillapíthat, még a rovarcsípést és a leégést is. – Töltse meg a kádat langyos vízzel, és szórjon bele egy-két pohárnyi zablisztet! – tanácsolja dr. Lenore Kakita kaliforniai bőrgyógyász. A szódabikarbóna pedig a méhcsípés és a kiütések hatását is gátolhatja. – A méhcsípést úgy enyhítheti, ha szódabikarbónából és vízből kevert masszát ken rá – teszi hozzá Kakita.

Vote it up
61
Tetszett?Szavazzon rá!