Bizalomépítő

Tél közepe és nagyon hideg volt, amikor Nabila Alfakir Stockholmban kiszállt a repülőgépből 1977 januárjában. A szülővárosából, a szíriai Damaszkuszból érkezett. – Jártam már azelőtt Stockholmban, de csak nyáron, ezért egy zöldellő, meleg városra emlékeztem, amikor viszont megérkeztünk, az utcákat hó borította.

Korábban Nabila a damaszkuszi repülőtéren dolgozott földi utaskísérőként, és a férjével is ott ismerkedett meg. A foglalkozásuknak köszönhetően utazhattak, így többször is meglátogatták Nabila két fivérét Stockholmban. Aztán 1977-ben, a szíriai politikai helyzet miatt Svédország politikai menedékjogot adott Nabila férjének, ezért a házaspár oda települt át.

Nabila nagyon igyekezett, hogy otthon érezhesse magát új hazájában, és elkezdett svédül tanulni. Három és fél hónap múltán bement a stockholmi városi könyvtárba, és állást keresett. Miután megtudta, hogy adminisztrátort keresnek, Nabila azt mondta, hogy rövidesen választ ad, majd hazament, felhívta a fivérét, és megkérdezte tőle: – Mit csinál egy adminisztrátor? – Aztán másnap elfogadta az állásajánlatot.

Könyvtári munkája mellett pedagógiát tanult a stockholmi egyetemen, és arab anyanyelvi oktatóként dolgozott. 1987-ben olyan munkakörbe vették fel, ahol háborús sérült gyermekekkel dolgozott. – Ezeket a gyerekeket reménytelen esetnek könyvelték el, de amikor elkezdtem velük dolgozni, hamarosan javulást vettem észre. A tanítási szünet után visszatérő gyerekek azonban ismét ugyanúgy viselkedtek, mint kezdetben. Ez nagyon nyugtalanított.

Nabila rájött, hogy a gyerekek problémái csak otthonról származhatnak, ezért kapcsolatba lépett a szüleikkel. – Akkor értettem meg, hogy a szülők adták át a saját problémáikat a gyermekeiknek – mondja Nabila. – Felismertem, hogy a szülőket be kell vonni.

– A szülők nem igazán bíztak az iskolában, mivel nem tudták, mit csinálnak ott a gyermekeik. Párbeszédet kezdtünk velük, melynek hatására rájöttek, hogy mi a szívünkön viseljük a gyermekek érdekeit.

Azóta Nabila egyik legfontosabb eszköze lett, hogy beszélgessen a családokkal a szülői értekezleteken. Más tanároknak előadásokat tart a módszeréről, és már két könyvben is részletesen írt róla.

– El kell beszélgetni a szülőkkel, nem csupán beszélni hozzájuk. Ha létrejön a párbeszéd, a szülők érzik, hogy bevonjuk őket.

Nabila úgy véli, segítettek neki a munkájában a saját tapasztalatai, amikor ő volt új az országban. – Nagyon sok új viselkedési normát kell elsajátítania annak, aki új országba érkezik, és nehéz eligazodni. Én attól kezdtem el bízni önmagamban, hogy a városi könyvtárbeli igazgatóm bízott bennem. Szerintem ez mindenkire érvényes. Mindannyian szeretnénk azt érezni, hogy tudunk adni valamit, a párbeszéd-módszerben pedig pontosan ez történik.

Nabila most svédnek és szíriainak egyaránt érzi magát. Szeret Svédországban élni. Ha Szíriában marad, minden másképp alakult volna. – Ha az embert nem viszi rá a kényszer, hogy változtasson az életén, könnyen ellustul. Nekem változtatnom kellett, és miután felismertem, hogy én mit tudok adni, azt is észre tudom venni, hogy másoknak milyen lehetőségeik vannak.