Bocs, csörög a mobilom!

Vág Bernadett elmélkedése a mobiltelefon adta szabadságról és hogy miként élünk vissza ezzel

A szabadság, az jó dolog. Épp ezért a mobiltelefon is jó dolog, mert szabaddá teszi az embert, mehet, amerre akar, mégis hívhatja bárki, bárhol, bármikor, bármiért.

Ülök a gurulós székben nyakig lenejlonozva, fejemen ezüstpapír csúcsok meredeznek, csípi a tarkóm a festék, de már csak egy picit kell kibírnom... Halló, csicsereg Zsuzsi, a fodrászlány a mobiljába, engem vállon vereget, bocs, csak egy perc, súgja, én meg kedvesen bólogatok, csak tessék, közben folyik a könnyem, viszket az orrom, tuti, hogy tíz perc lesz belőle. (Bezzeg, ha én hívom, hogy mikor jöhetnék festetni, akkor fel se veszi, ha meg felveszi, akkor az nem ő, hanem valamelyik vendége, és azt mondja, Zsuzsi most nem ér rá, épp engem fest.)

Réges-régen, amikor megkaptam az első mobilom, akkor az jó volt, mert percenként hívhattam a férjemet, hogy puszi, én vagyok, semmi, semmi, ugye nagyon hiányzom, és ő válaszolt, hogy tényleg, meg csupa ilyen romantikus dolgok. De amikor ma reggel felhívtam a fodrász felé menet, hogy teregessen ki, akkor bezzeg nem mondta, hogy hiányzom, csak azt, hogy ne hívogassam folyton, mert az ő mobilja nélkülem is épp eleget csörög.

Az enyém bezzeg sose csörög, mármint, ha hívást várok, például a szerkesztőmtől, szívrepesve, hogy tetszett-e a cikkem, az enyém csak olyankor csörög, amikor a próbafülkében állok leizzadva, mardosó kétségek között, sírással küszködve, fél lábbal egy tökszűk gatyában, na, akkor csörög. Gyorsan kitámasztom magam a függönynek, aztán mégis inkább a falnak, fél kézzel a gatyát fogom, másikkal a táskámban matatok, a táska leesik, szétgurulnak a vackok, de legalább megvan ő, a mobil, és az apu beleszól, hogy szia, bocs, nem téged akartalak. (Apu egyébként többször is felhív naponta, hogy szia, nem téged akartalak, és sose mondja meg, kit akart, viszont egyszer elárulta, hogy mindig nagyon örül, ha hallja a hangom.)

Szóval próbafülke, ezúttal vállpántos ruci mell alatt szabva, nekem persze mell felett, mélyzuhanás, nihil, és akkor a szomszéd próbafülkében megszólal egy nő, hogy halló, figyelj, késni fogok, mert Zuglóból jövök, és épp állok a dugóban.

Hagyom a pántos ruhát a fenébe, és elhatározom, hogy sürgősen megvigasztalódom.

Vagyis mára fütyülök a főzésre, a bevásárlásra, a mosogatásra, és beülök egy jó kis kínai vendéglőbe, hogy degeszre egyem magam „picit cípő kacsacsuánival”, mert nekem már úgyis mindegy. És ahogy elém teszik, és gőzölög, no, akkor ciripel a mobilom, a gyerekem üzeni, hogy hazaért, éhen hal, és kong a frigó. (Most bezzeg megvan a mobilja, amúgy meg sose találja, keresi még a konyhaszekrényben is – rám ütött–, és olyankor az enyémen felhívja magát, és boldog, hogy jé, megvan, a cipőszekrényben volt, aztán rámered a kijelzőre: anyu, kerestél?)

Nem tudom, de valahogy meghat, hogy éhes, és még a mobilja is megvan, ezért megírom neki, hogy fél óra múlva otthon leszek, viszek neki kínait, és amíg pötyögök, és jéggé hűl a kacsám, hallom, hogy csörög egy mobil, de nem az enyém, a mögöttem ülő két munkásemberé, halló, főnök, morog bele az egyik, hát hol lennénk, hát a vízműveknél várakozunk a sorban, sorszámot is kellett húzni. És nagyot nyel a tojásos rizsből.

Én meg elábrándozom, hogy másoknak milyen jó, hogy mobiljuk van, de teljesen szabadok tőle, például ott van az anyukám, ő a legszabadabb, mert rendre elfelejti bekapcsolni, ilyenkor a vonalason kell hívni, amit viszont nem vesz fel, mert az nem írja ki, hogy ki keresi, van ellenben üzenetrögzítője, ami így szól: szia, nem vagyok itthon, hívj a mobilon.

És miközben a dermedt kacsámat csomagoltatom, meg még kettőt a családnak, arra gondolok, hogy vajon mi lenne, ha szabad lehetnék újra, és soha többé nem dugnám a konnektorba ezt a kis szörnyet, hanem hagynám meghalni véglemerülésben.

És belemosolygok a világba, bele a kedves kínai vendéglős arcába, és már előre élvezem, hogy többé nem pittyeg, nem csörög, amikor...

Esemes. A férjemtől. „Éhesek vagyunk, gyere haza, hiányzol.”

Vote it up
196
Tetszett?Szavazzon rá!