Boldog szerelem 2013

Három, olvasóink által beküldött történet, amelyben hosszú, kacskaringós út vezetett a boldogsághoz

A kitartás gyümölcse
2005-ben megromlott a kapcsolatom az addigi élettársammal, az utazáson kívül nem volt semmi közös tervünk, másképp képzeltük a jövőt: ő karriert szeretett volna, én családot.

2005 májusában a nevelt fiamék osztálya műsort adott a Barátok templomában. Én elkísértem, de bevallom őszintén, nem a műsort néztem, hanem egy nagyon csinos anyukát. Az évzárón megint láttam, és kiderült, hogy a lánya egy osztályba jár a fiammal.

A másodikos évnyitón ismét láttam, akkor volt nálam videokamera és a többiekkel együtt őt is meg a lányát is felvettem.

Az élettársammal szeptember végén szakítottunk. Októberben azon gondolkoztam, jó lenne megismerkedni a csinos anyukával, mindig egyedül látom, hátha neki sincs senkije. Az utcán leszólítás nem az én stílusom, a „hogyan”-on gondolkozva eszembe jutott a videó az évnyitóról. Csináltam egy másolatot, és azzal a kezemben vártam a suli előtt, beletettem egy kis levélkét meg a telefonszámomat, gyorsan bemutatkoztam, majd odaadtam neki a felvételt, úgy kellett rábeszélni, hogy elvegye.

Egy hét múlva felhívott, és közölte, semmi kedve nős férfiakkal járni, főleg nem a lánya osztályából, és már le is tette, megszólalni sem volt időm. Ez hideg zuhanyként ért, egyedül sem akartam maradni, karácsony előtt újra összejöttünk a volt élettársammal, de ugyanúgy nem volt semmi közös célunk, ezért 2006 szeptemberében szakítottunk.

A csinos anyukával nem kerestem a kapcsolatot, de sokat gondoltam rá. Azt nem tudtam, hol lakik, de azt igen, hol dolgozik, ezért a munkahelyére írtam neki egy levelet, és ebben leírtam, hogy egyedül vagyok.

A levél felbontatlanul jött vissza. Ez letört, gondoltam, ebből tényleg nem lesz semmi. Majd 2007 januárjában teljesen véletlenül az Iwiwen egy ismerős ismerősei között megtaláltam az anyukát, Anettet, más vezetéknéven.

Már meg is volt a következő haditerv az ismerkedésre: Valentin-napon vettem egy szép körcsokrot, tettem mellé egy levelet, és elvittem a munkahelyére. A kudarctól félve megkértem a portást, adja oda neki.

Vártam a fejleményeket, de nem történt semmi. Ezért írtam neki az Iwiwen, és kiderült, nem kapta meg a csokrot, az előző levelet pedig a téves vezetéknév miatt visszaküldték. Folytattuk a levelezést, és már egész közel kerültünk egymáshoz, amikor egyszer csak nem írt többet.

Aztán hol ő keresett meg valamilyen témával, hol én őt, több levelet váltottunk, de amikor már közel kerültünk volna egymáshoz, eltűnt. Úgy gondoltam, csak levélbarátot lát bennem, ezért regisztráltam több internetes társkeresőn, több száz levelet megírtam, úgy gépeltem két ujjal, mint egy titkárnő, több lánnyal, asszonnyal találkoztam, de igazán komoly kapcsolatom nem alakult ki.

Anettal néha összefutottunk, de vagy a lányával, vagy a szüleivel volt, soha nem tudtunk beszélgetni, mígnem 2009 decemberében összetalálkoztunk a jégkoripályán – már a fenekéről megismertem –, a lányát hozta korizni, és végre sikerült vele hosszan beszélgetni. Írtam is neki este, milyen jó, hogy végre beszélgettünk. A válasza az volt, hogy igen, de többet nem szeretne, és az Iwiwen is törölt. (Utóbb kiderült, hogy a volt férje és a volt élettársa viselkedése miatt volt ilyen gyanakvó.)

Erre mérgemben az összes levelét kitöröltem. 2010 májusában megjelölt újra ismerősnek az Iwiwen, de nem jelöltem vissza. Levelet írt, nem válaszoltam, majd júniusban elhívott moziba, és a telefonszámát is megadta.

Sokat tépelődtem, elmenjek, ne menjek, végül elmentem, a film nem volt valami jó, de utána sokat beszélgettünk. Pár nap múlva a szüleivel Horvátországba utazott, amikor megjött, akkor meg én mentem Görögországba. Júliusban szinte nem is találkoztunk, csak sok sms-t küldtünk, augusztusban viszont sokat találkoztunk, októberben összeköltöztünk, 2011-ben eljegyeztem, és 2012. július 28-án feleségül is vettem.

A sorstól kaptunk pofonokat, elég göröngyös utat szánt nekünk, de ami a lényeg, hogy most már együtt döcögünk rajta.
Bíró Csaba, Eger

Szerelem két részletben
1976 nyarának melege eltörpült az első szerelem heve mellett. Tizennégy éves tiniként építőtáborban voltam a baranyai Bólyban, salgótarjáni otthonomtól több mint 300 kilométerre.

Délutánonként a barátnőmmel sétáltunk, ismerkedtünk a faluval és már az első nap két helyes, kedves fiúval. Első látásra magával ragadott egyikük sugárzó kék szeme. Az esti beszélgetéskor kiderült, hogy a barátnőmnek is az a fiú tetszik. Határtalan boldogság töltött el, amikor a következő találkozónkon a fiú engem választott.

Ezt követően a barátnőmmel minden napra előre „meghatároztuk”, hogy milyen jelét adja szeretetének a fiú. Pörögtek a feledhetetlen napok, és a hazautazás előtt két nappal valami apróságon összevesztünk. Az utolsó előtti napon szabadtéri filmvetítés volt a záróprogram. Erre a napra az volt a terv, hogy ha szeret a fiú, akkor eljön a vetítésre, kibékülünk, és megkapom tőle azt a nekem tetsző karkötőt, amelyet egy kirakatban láttunk. Eljött és ki is békültünk, ám a búcsúzást követően arra gondoltam, hogy mégsem szeret igazán, mert karkötő nincs. Ekkor utánam szólt, hogy le tudnék-e szállni a járművünkről, mert valamit elfelejtett. Szálltam, repültem, amikor odaértem, a zsebéből előkerült a bizsu karkötő.

Még azon a nyáron meglepett azzal, hogy eljött hozzánk. Pár évig leveleztünk, és még kétszer meglátogatott. Nekem azonban akkor túl nagy volt a minket elválasztó távolság.

Aztán férjhez mentem, két csodás gyermekem született, viszont a házasságom nem az elképzeléseim szerint alakult. 2006-ban érkezett el a pillanat, amikor 25 év után kiléphettem belőle.

Ezt követően Budapestre vezetett az utam. A régi szerelem szép emléke a szívem mélyén arra ösztönzött, hogy írjak pár sort a harminc évvel ezelőtti nagy szerelmemnek, a régi címére, megérdeklődve, mi van vele és a családjával (23 éve nem tudtam róla semmit). Megírtam, én Pesten élek, és megadtam a telefonszámomat.

Érdekes módon a levelem kézhezvételének napján indultak Pestre, egyik lányának albérletet keresni. Újpesten éltem, ők is pont odajöttek, mert ott élt az egyik rokonuk. Felhívott telefonon, találkoztunk.

Elmondta, hogy különélnek a feleségével, csak egy fedél alatt laknak. Mielőtt visszaindultak Bólyba, bejött a munkahelyemre, egy szál vörös rózsát kaptam tőle, aztán a zsebéből előkerült egy gyűrű, és az ujjamra húzta.

Szóhoz sem jutottam, annyira meglepődtem! Jóllehet válókereseteinket máshol és más időpontban adtuk be, mindkettőnk tárgyalása ugyanazon a napon volt. A szülei házában volt egy nagyobb helyiség, amit csak tárolónak használtak, ebben másfél hónap alatt elkészítette az otthonunkat.

Harminc év telt el az újra egymásra találásunkig, de most már nincs, ami elválaszthatna minket. Kaptunk még egy esélyt a sorstól, és mi éltünk vele.
Répás Magdolna, Bóly

Égi segítség
2006 májusában hosszú és kegyetlen betegség következtében elment az életemből, akit a legjobban szerettem: az édesanyám. A letörtségemen az sem segített, hogy júniusban pedig a barátom lépett ki az életemből. Akkor két éve voltunk együtt, és azt hittem, örökre így lesz.

Ott álltam 27 évesen, anya nélkül, szerelem nélkül. Teltek a hetek, a hónapok, és a mindig életvidám lányon elhatalmasodott a depresszió. Szerencsére voltak barátaim, akik nem hagytak „eltűnni”, így lassan újra elkezdtem szórakozni járni, és a segítségükkel regisztráltam jó néhány társkereső oldalon.

Jöttek a randevúk, teltek a hónapok, de hiába, hogy olykor egy héten háromszor is randiztam, és görcsösen kerestem, csak nem találtam a párom.

2008 őszén, egy újabb félresikerült találka után nagyon elegem lett, és mint oly sokszor a megelőző két évben, kisétáltam anyuhoz.

Megálltam a sír előtt, és azt mondtam: „Anya, nekem elegem van! Ha egyedül kell élnem, ha ez a sorsom, hát legyen úgy, nem keresek tovább.” Meglocsoltam a virágokat, és hazaindultam.

Útközben megcsörrent a telefonom: egy kellemes hangú fiatalember hívott, bemutatkozott, és kiderült, hogy váltottunk már néhány levelet, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, hiszen még a fényképét sem láttam. Találkozót kért, estére beszéltünk meg egy kávézást. Hazaérve, hogy nyomatékot adjak az elhatározásomnak, kitöröltem magam az összes társkereső oldalról.

Miközben a találkozóra készülődtem, arra gondoltam, ez lesz az utolsó randim – és valóban az lett!

Nagyon szimpatikus volt a fiú, sokat beszélgettünk, repült az idő. Kiderült, hogy egymástól néhány kilométerre laktunk, egy középiskolába jártunk, de még azonos szórakozóhelyekre is ... akkor miért nem találkoztunk soha?

Már az első pillanatban éreztük, hogy egyformák vagyunk. Egyre gondoltunk, befejeztük a másik mondatát. A „szeretlek” szót a sok csalódás miatt mindketten elcsépeltnek, elhasználtnak találtuk, ezért csak annyit mondtunk mindig: „Tudod...”

A szeptemberi megismerkedés után január 1-jén összeköltöztünk, lássuk, milyen együtt élni (ő már túl volt egy félresikerült házasságon). Júniusban, a 30. születésnapomon megkérte a kezem, és arra gondoltunk, bővülhetne a családunk is. Egy hónap múlva már a szívem alatt hordtam szerelmünk gyümölcsét. Az októberi esküvőn kerekedett a pocakom.

Egy problémamentes terhességet követően sajnos a szülésnél veszélybe került a kislányunk élete, de hála a gyors orvosi segítségnek, egészségesen jött a világra. Megkapta a nagymamái nevét.

Szerettünk volna még egy kisbabát. A második terhesség alatt is felmerültek komplikációk, és öt percen múlott az életünk, de 2 évvel az első lányunk után, 2012 márciusában ismét egészséges kislányunk született.

Hogy a párom miért pont akkor hívott fel, amikor eldöntöttem, hogy többé nem keresek párt? Hogy miért nem találkoztunk azelőtt sosem, pedig szinte szomszédok voltunk? Hogyan lett egészséges mindkét gyermekünk, amikor könnyen tragédia lehetett volna?

Meggyőződésem, hogy édesanyám segít minket odafentről, terelget a helyes irányba, és meggyőződésem, hogy semmi nem történik ok nélkül.

És hogy mit tanultunk a gyerekeinktől? Amikor a nagylányom, aki márciusban lesz 3 éves, átölel azt mondva: – Anya, tudod... SZEJETLEK! –, az cseppet sem elcsépelt. Újra megtanultuk mondani, és rengeteget használjuk!
Pásztorné Horváth Judit, Budapest

Vote it up
404
Tetszett?Szavazzon rá!