Boldogság a dinnyeföldön

Mi a boldogság? Az emberiség vég nélkül ezen tűnődik – és ezt hajszolja

 

I must have been 14 when I was set to guarding a watermelon patch, a job I held for years. One morning at dawn. In the east, over Mount Düldül, the morning star was shining brightly. A cool breeze was blowing. Being amid all this beauty sent pleasure flowing through my body from head to toe. I felt as if I were melting into the morning, taking flight.

For a long time afterward, I went on rising at dawn, trying to reawaken this feeling. I would feel the cool breath of that light breeze, but I never again recovered the joy of that first time. I have felt transported with joy since then, and while I have never duplicated that instant of happiness, just trying to do so has often made me happy.

Later, when I started driving a tractor and we’d begin work at dawn to avoid the heat of the day, breathing the scent of freshly turned earth mixed with diesel fuel would again infuse my body with joy.

Seeing a flower open, a bee sparkling in the sunlight, shaking someone’s warm hand with friendly satisfaction, feeling a woman’s hair – all these things bring happiness. I feel like saying that happiness is joy, but that’s not quite true. There is something that is beyond joy, an indescribable feeling that we pursue throughout our lives. In every epoch humanity has had its specific way of seeking happiness. That’s probably how it will always be.

Talán tizennégy éves lehettem, amikor rám bízták a dinnyeföld őrzését, ami aztán éveken át az én feladatom volt. Egy nap pirkadatkor ébredtem. Keleten, a Düldül-hegy felett megpillantottam a fényesen világító hajnalcsillagot. Hűvös szellő lengedezett. A látványtól és a kellemes érzéstől boldogság öntötte el a testemet, a fejem búbjától a lábam ujjáig. Úgy éreztem, beleolvadok a reggelbe, szárnyra kelek.

Ettől kezdve hosszú időn át mindig hajnalban keltem, próbáltam újjáéleszteni ezt az érzést. Ismét belélegeztem a szellő friss hűvösségét, de azt az örömteli érzést soha nem éltem át újra. Azóta többször magával ragadott az öröm, s bár magát a boldog pillanatot soha többé nem éreztem, az első tapasztalás puszta felidézése gyakran váltott ki belőlem boldogságérzetet.

Később, amikor már traktort vezettem, a hőség elkerülésére ismét hajnalban kezdtem dolgozni. A föld illatával és a dízelolaj szagával keveredett friss levegő újfent örömöt szerzett nekem.

A nyíló virág, a napfényben szikrázó méh látványa vagy egy barátságos meleg kéz megfogása, a női haj érintése – ezek mind örömöt szereznek. Azt is mondhatnám, hogy a boldogság öröm, de ez így nem egészen igaz. Van valami az örömön túl, valami leírhatatlan érzés, amelyet egész életünkön át hajszolunk. Az emberiség minden egyes korszakában megvolt a boldogságra törekvés sajátos módja. És minden bizonnyal ez örökké így is lesz.

Vote it up
Értékelje a cikket!
Tetszett?Szavazzon rá!