Cserdi. Kis, alig négyszáz lelkes falu Pécstől északnyugatra. Lakosságának hetven százaléka cigány, akik a rendszerváltásig a baranyai bányákban dolgoztak, majd a többségük az utcára került.
A falu a munkanélküliség minden következményét elszenvedte: a munkahelyek elvesztését, ebből adódóan az egyre fokozódó elszegényedést és azt, ami kívülről nézve deviánsnak ható, belülről nézve életösztönből fakadó törvényszegésekre sarkallt.
Amikor 2006-ban Bogdán László a falu polgármestere lett, évi hatszáz bűneset, benne kétszáz betörés volt a bűnlajstromukon. Ma legfeljebb évente néhány alkalommal akaszt bajuszt a törvénnyel egy-egy helybéli. A romatelep mellett krumpliföld, melegházak, bennük paradicsom érik, ami eljut szerte az országba. „Hopp, te Zsiga!” jótékonysági akciójuknak köszönhetően a jó hírük bejárta a sajtót is.
– Nincs semmilyen titok, csak másként kell néznünk kicsit a világot – mondja Bogdán László. – A cigányokra, a velük való társadalmi együttélésre is problémaként tekintenek jó ideje, ezért nem sikerült sehová jutni. Pedig nekünk sem jó, ha mindig csak azt hajtogatjuk, hogy dema, dema, vagyis adj! Ezt ráadásul a cigányok többsége soha nem is hajtogatta, hiszen szimbiózisban élt a többségi társadalommal, olyan hiánymunkákat végezve, amelyeknek a produktumai nélkülözhetetlenek voltak a magyar háztartásokban. Nem beszélve arról a munkáról, amelyet a rendszerváltás előtt a cigányok a legnehezebb szakmákban elláttak (bánya-, gyár-, építőipar stb.).
Mint László bányában dolgozó apja is, akire a négy testvérével és szüleivel szűkösen élő gyerek mindig felnézhetett. A másik példakép a nagymama volt, aki írni, olvasni nem tudott ugyan, de értelmi és érzelmi tekintetben mintha egy tucat diplomája lett volna, emlékezik vissza a polgármester.
– Talán ennek is köszönhetem, hogy már gyerekként az járt a fejemben: nem egy semmirekellő kohány akarok lenni, hanem ember – teszi hozzá.
Ma mégiscsak büszkén vállalja „kohányságát” – így nevezik a cigányt alföldi tájszólásban. – Ahogy nem minden magyar gyilkolt a móri bankfiókban, úgy nem minden cigány rugdosott halálra egy autóst Olaszliszkán. Nem vagyok hajlandó mások bűneiért felelősséget vállalni. Akik miatt a cigánysággal szemben rossz érzései vannak a többségi társadalomnak, mindössze egy-két százalék az etnikumon belül. A többiek legfeljebb az irányt nem találják, mit és hogyan kellene tenniük, hogy másként élhessenek – szögezi le.
„Az emberséghez önbecsülés kell,
|
Cserdi mindenesetre irányt mutat. Bogdán László azzal kezdte a polgármesterségét, hogy a falu közintézményeiről leszereltette a rácsokat. – Nem a rács védi meg az értékeket, hanem az emberség. Ahhoz meg önbecsülés kell, a tudat, hogy fontosak vagyunk, akad dolgunk a világban.
Valójában ez, a munka változtatta meg a cserdiek életét. Krumplitermesztéssel kezdték, az első szezonban 15 mázsát takarítottak be, ma már évente 600-700-at. Nemcsak eladásra, de jótékonykodásra is futja belőle: többnyire Pestre hozzák fel az élelmiszer-adományt a rászorulóknak. A cél, hogy csökkentsék az előítéleteket, hogy ne a sztereotípiák, hanem a valódi tapasztalatok alapján ítéljék meg őket. „Önöknek termeltük, nem önöktől loptuk” – így a szlogen.
Persze Cserdiben is idő kellett a változáshoz. Amikor a melegházakat építeni kezdték a cigánytelep mellett, az előítéletesek sokan a fejüket csóválták, hogy úgyis szét fogják lopni az egészet. Hát nem lopták. Az első krumplibetakarítás végeztével egy korábban a környező falvakban rettegett tolvajként ismert férfi, aki sokat dolgozott a termésért, felvetette, hogy vétek kint hagyni éjszakára a hatalmas krumplihalmokat a földön, hiszen ellophatják. Őrizte hát éjjelenként a közösen termesztett burgonyát.
És persze néha roppant erőteljesen kellett megmutatni, hogy a korábbi élet nem folytatható. Ilyen volt a hírhedt „köcsögmentesítés”, melynek keretében a falubeli fiatalokat elvitték börtönlátogatásra Pécsre, hogy lássák, milyen élet vár rájuk, ha nem tartják be a törvényt.
A pazarlás szemléltetéséhez is drasztikus eszközt választott a polgármester: kiborította a családi kukákat, hogy nézzék meg együtt, milyen élelmiszerekre, édességekre, üdítőkre, ostobaságokra költik a pénzüket. – Nem csak az a baj, hogy keveset keresnek, hanem az is, hogy még az is kifolyik a kezük közül – teszi hozzá a polgármester.
Cserdiben ma az önkormányzat a legnagyobb munkáltató, és sikeresen pályáztak uniós forrásokra is, ám a falu a felvirágzását jórészt az ott élőknek köszönheti. Felújítják a házakat, javulnak a családok életkörülményei – azért, mert rájöttek, hogy igenis kényelmesebb az élet, ha van fürdőszoba. Az utcákon nincs szemét, még egy csikket sem dobnak el. Az övék a falu, dolgoznak érte, hát vigyáznak rá.
– Ha minden igaz, idén kint leszünk a Szigeten is Budapesten, s egy igazi ínyencséggel állunk elő. Ez pedig a „romburger”, ami annyiban különbözik a klasszikustól, hogy grillezett hús és lecsó van benne – avat be a tervekbe Bogdán László. Talán nemcsak a férfiakat, de az elutasító társadalmat is a hasán keresztül lehet megfogni.
A távlati tervek persze sokkal nagyratörőbbek. A következő hét évben öthektárnyi üvegházat akarnak építeni – így már 88 embernek tudnának állandó munkát adni. Ezenkívül szeretnének építeni egy cigány skanzent, ahol a látogatók akár több napot is eltölthetnének.
– A cigányságot nem lehet egységesen felemelni, ahogy korábban, bár leginkább a szavak, szólamok szintjén, próbálták. Az egyént kell ráébreszteni arra, hogy fontos, hogy másoknak szükségük van rá, akkor működhet egészségesen a társadalom. Az igényt kell feléleszteni egy jobb, teljesebb életre. Nekünk sikerült, itt már megvan ez az igény. Ezt üzeni Cserdi Magyarországnak – véli a polgármester.
Persze az volna a jó, ha mind több Cserdi volna az országban. Bogdán László egyre gyakrabban tart előadásokat, beszélt már a falujáról a Grazi Egyetemen is – remélhetőleg idehaza is mind többen meghallják a hangját.
Hozzászólás