Civilként a civilekért

Tölli Tünde életfilozófiája: átlagon felüli dolgok eléréséhez átlagon felüli erőfeszítések szükségesek

Megjelent: 2010. szeptember

Kapcsolódó cikkek

Az afgán fővárost az északi területekkel összekötő 3400 méter magasan fekvő alagúton áthajtó afgán férfiak azt hitték, rosszul látnak, amikor megpillantották a repeszálló mellény nélkül, egyedül vezető fehér nőt. De Tölli Tündének dolga volt. És ment.

Tünde a Baglán tartományban állomásozó magyar kontingens tartományi újjáépítési csoportja mellett tevékenykedik, jobbára önkéntes alapon. A tartomány biztonságát és némely fejlesztési feladatokat is ellátó több mint 260 katona mellett ugyanis civilek is dolgoznak.

Baglánban a civil főképviselő, Tünde férje, Tölli István, Szaúd-Arábiát, Iránt megjárt, tapasztalt diplomata, 2007-től él Afganisztánban. Tündének több mint egy évébe telt, amíg „kierőszakolta”, hogy kimehessen Afganisztánba.

A segíteni akarás ösztönét otthonról, Kalocsáról hozta. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógus édesanyjától sokat tanult, orvos édesapja az önzetlenséget, az emberek iránti tiszteletet és szeretet hagyta neki örökül. Tünde is pedagógusnak készült, miközben tanítónőként dolgozott. A világ a házasságkötése után nyílt meg előtte.

2004-ben Szaúd-Arábiába követte nagykövet férjét (maga is a követségen dolgozott mint gazdasági felelős). Ebben a sivatagi, ortodox monarchiában – ahol a talpig elfedett nőknek vezetniük is tilos – ismerkedett meg közelebbről az iszlám kultúrával. De még abban az évben egy rutinvizsgálat során rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála, és – ahogy mondja – elkezdődött a tortúra: négy műtét, kemoterápia, sugárkezelés, majd egy visszaesés 2006-ban. A műtéteket Magyarországon végezték, a kezeléseket – a magyar orvos utasításai alapján – Szaúd-Arábiában. Tünde itt barátkozott össze a szaúdi nőkkel, sorstársakkal, akikkel próbálták egymásban tartani a lelket.

– Azt hittem, a világon a legkiszolgáltatottabb helyzetű nők és lányok itt élnek. De tévedtem, mert ezután jött Afganisztán – mondja.

Itt ismerkedett meg Farzanával. A 16 éves lányt egy két négyzetméteres szobában, láncra verve tartotta a saját apja, aki rendszeresen verte, megerőszakolta. A titkosrendőrség végül kiszabadította Farzanát, apját pedig börtönbe vitték. A lány a helyi női ügyekért felelős hivatalba került. A hivatal épületében Tünde ötlete alapján és segítségével „krízisszállást” alakítottak ki, ahová a bántalmazott nők menekülhetnek, amíg a hivatal a családtagok és a vének tanácsának bevonásával megoldja a helyzetet. Farzana, a szállás első lakója szinte ruhátlanul, súlyos sebekkel érkezett az otthonba. Azóta összeházasodott szíve választottjával. A szállás híre gyorsan terjedt, és ma már más tartományból is érkeznek oda védelemre szoruló, félelemtől hajtott lányok, asszonyok.

A 16 éves lányt egy két négyzetméteres szobában láncra verve tartotta a saját apja

Tünde már Magyarországon elhatározta, hogy kezd valamit a bagláni börtön női részlegével. (Nagyszülei a kalocsai börtönben dolgoztak. Segítették az elítélt nőket, akik között kevés volt a köztörvényes bűnöző, inkább ’56-os határsértők akadtak.) A bagláni az ENSZ szerint az ország legrosszabb állapotban lévő börtöne. A női részlegen három húsz négyzetméteres szobában tengetik az asszonyok napjaikat, gyermekeikkel együtt.

A három szobából az egyik a betegeké és az újszülötteké, hiszen sokan itt adnak életet gyermeküknek – a megerőszakolt nőt ugyanis errefelé börtönnel büntetik. A női részlegen kapnak helyet a szellemi fogyatékosok is, és azok, akik valamelyik férfi családtagjuk helyett kerülnek börtönbe. Tünde rendszeres elfoglaltságot próbál teremteni a fogvatartottaknak: írás-olvasás tanfolyammal, a szabás-varráshoz szükséges eszközökkel. Tisztálkodási szereket, játékokat, pelenkát, tejport, édességet visz a börtönlakóknak. Tavaly nyáron, az elnökválasztáskor sikerült meggyőznie a tartomány vezetését, hogy gyakoroljon amnesztiát, és meglepetésre, a nőknek csaknem a felét ki is engedték.

Tünde büszkén mesél arról a programról is, amelynek keretében földműves nők gyümölcsfát telepíthetnek, és a projektet a Világbank támogatja. Korábban úgy tűnt, a résztvevők nem tudják teljesíteni a Világbank azon kikötését, hogy a programban részt vevők legalább tíz százaléka nő legyen (a nőknek nincs földtulajdonuk, a beszálláshoz sincs meg a szükséges önrészük). Ekkor keresték meg Tündét, hogy segítsen nőket toborozni a programhoz. Rengeteg munkával 2300 jelentkezőt „szerzett”, és 1500 afgán nő földjén már zöldellnek a gyümölcsfák, ami önálló bevételi forráshoz juttatja a kiszolgáltatott asszonyokat.

Az afgán nőkön segíteni azért sem egyszerű, mert maguk ritkán tesznek sorsuk jobbításáért. Az elmúlt harminc év háborúi arra kényszerítették az afgánokat, hogy a puszta életben maradásra koncentráljanak. Ide elkél Tünde életfilozófiája, amely szerint átlagon felüli dolgok eléréséhez átlagon felüli erőfeszítések szükségesek.