Csak a szerelem

Az idősek szerelme másmilyen. Látták szeretteiket meghalni, és tudják, hogy közel a vég. Miért ne követhetnék még utoljára szívük szavát?

Kapcsolódó cikkek

Sam és én két évig jártunk együtt. Aztán, amikor betöltöttem a 70-et, ő pedig 80 lett, közös születésnapi partin ünnepeltük a 150 évünket, és bejelentettük, hogy eljegyezzük egymást. Egy évvel később összeházasodtunk.

Nagyon különböző volt a hátterünk. A japán–amerikai Sam főiskolai évei alatt végig dolgozott, aztán több mint 40 évig boldog házasságban élt japán–amerikai feleségével, annak haláláig. Én elsőbálozóként kerültem be a társasági életbe, lévén New York-i gyarmatosító őseim a pelhami uradalom gazdái. Sokszor házasodó családtagjaimhoz hasonlóan én is kétszer elváltam.

Mi ketten ugyanabba a San Francisco környéki futóklubba jártunk. Sam ritka tünemény volt – elbűvölő, fitt, 77 éves férfi.

– Tudom, gyerekesen hangzik – mondtam közös barátunknak, Janetnek –, de szeretném ha meghívnátok Samet valamelyik partitokra.

Nem sokkal később Janet felhívott: – Csütörtökön eljön.

Aznap este nyolcan-tízen gyűltünk össze. Kellemesen diskuráltunk, és valaki szóba hozta a Che Guevaráról szóló új filmet, A motoros naplóját. – Szívesen megnézném – mondtam.

– Én is – szólalt meg Sam. Elakadt a lélegzetem. – Nem tartana velem?

A következő hétre megbeszéltünk egy időpontot. De addigra mind elkeltek a jegyek. Helyette a Mellékutak című filmet választottuk. Csak halványan emlékszem, hogy holmi férfiakról és a borról volt szól benne, de annál élesebb az emlékem arról, amint ott ülök Sam mellett. A film után megállapodtunk, hogy megnézzük A motoros naplóját is.

Már hetek óta találkozgattunk, amikor egy este a moziban megéreztem a tenyerét a kezemen. Vissza tudom idézni a pillanatot: a terem sötétjét, Sam tenyerének melegét, a boldogságomat. Senki sem várná egy nagymamától, hogy hirtelen romantikus érzések törjenek föl belőle, velem mégis ez történt. Kocsival hazavitt, viszonzásképpen meghívtam egy teára. A nappalimban levő keskeny, kényelmetlen kanapén ültünk, és ott csókoltuk meg először egymást, mielőtt Sam távozott.

Éreztem, hogy hat éve elhunyt felesége, Betty iránti hűsége miatt Samnek gondot okoz bimbózó kapcsolatunk. Ha fiatalabb lettem volna, biztosan rivalizálásnak érzem ezt, mintha nekem kevesebb jutna. De most másképp gondolkodtam. – Tudom, hogy mennyire szeretted Bettyt – mondtam Samnek egy este. – De számomra is van hely a szívedben.

Sam megölelt, aztán hazament.

Pár nap múlva megkérdezte, elmennék-e vele az 5 kilométeres futóversenyre Carmelbe a rákövetkező héten.

Fogalmam sem volt, mit forgat a fejében, de minden kiderült, amikor Sam szégyenlősen a cipőjére pislantva közölte: – Egyágyas szobát foglaltam Carmelben. Nem baj? – Nem volt az.

Ő utoljára az 1950-es évek elején randevúzott, a 60-as és 70-es évek megváltozott szokásai elkerülték a figyelmét. Amikor kezdett többször is nálam aludni, az újságját még a saját házához hozatta, nehogy a szomszédok megneszeljék, mi zajlik köztünk. De az illendőséghez való ragaszkodásával együtt igazi romantikus volt.

Néhány hónapra rá, amikor külön-külön Európában jártunk, Barcelonában találkoztunk. Együtt utazni egy idegen országban keményebb próbatétele volt a kapcsolatunknak, mint az otthoni kiruccanásaink. De Sam ebben is tökéletesnek bizonyult. Amikor megérkeztem a szállodánkhoz, ő már borral, csokoládéval és virággal várt. Hazafelé a repülőgépen kijelentette: – Többé nem szabad külön utaznunk.

Onnantól kezdve tényleg együtt voltunk. Sam tisztes nyugdíjat kapott; én szabadúszó író voltam; középkorú gyermekeink a saját lábukon álltak. Csak az volt a dolgunk, hogy boldogok legyünk.

Az esküvő után Hawaiira repültünk. – Soha ne hívd ezt mézesheteknek! – kérte tőlem Sam. – Akkor azt sem lehet majd mondani, hogy már vége a mézesheteknek.
 

Az idősek szerelme másmilyen. Túl voltunk már az élet megannyi hányattatásán, tudtuk, kik vagyunk, és megtanultunk kompromisszumot kötni. Láttuk szeretteinket meghalni, és tudtuk, hogy közeledik a vég. Miért ne élvezzük még utoljára a viruló érzelmeket?

Nem voltam már csinos, de ingerlékeny sem, mint korábban. Túléltem veszteségeket, hibákat és rosszul meghozott döntéseket; abba se fogok belehalni, ha ez a kapcsolat nem működik. És ellentében korábban ismert férfiakkal, Sam érett volt, nem félt a meghittségtől, és boldogan fedezte fel, amit az élet még tartogatott a számára. Követtük a szívünk szavát, és jó pár évig megadatott számunkra itt a földön a mennyország.

Aztán egyik nap Sam jobb szemében elzáródott a könnyelvezető csatorna, és a szeme hamarosan kezdett kidülledni. Egyik téves diagnózis és félrekezelés követte a másikat, míg végül szövetmintát vettek. Samnek végstádiumú rákja volt, amelyből nem lehetett felépülni.

Gyötrelmes küzdelmet vívott az életéért – méltósággal és bátran. Egy reggel már nem tudta megenni kedvenc görögdinnyegolyóit, és néhány óra múlva meghalt.

Nemcsak boldog voltam a Sammel töltött rövid idő alatt, hanem tudtam is, hogy boldog vagyok. Megkaptam a legdrágább ajándékot, amit ember csak kaphat – az igaz szerelmet.

Sam fájdalmasan hiányzik. mondtuk egymásnak: „Olyan szerencsések vagyunk.” És valóban azok voltunk. Az új szerelem, még időskorban is, elképesztően sokat ad.

Vote it up
367
Tetszett?Szavazzon rá!