Csilis rigójancsi

Most megtapasztalhatja, hogyan válik egy hagyományos édesség frenetikus ízélménnyé

Hasonló receptek

Hozzávalók 4 személyre
4 szem tojás 12 dkg cukor 2 dkg kakaópor 10 dkg liszt

A krémhez: 6 dl tejszín 20 dkg étcsokoládé 5 dkg porcukor zselatinlap 1 kiskanál csilipor néhány egész csilipaprika a díszítéshez

A mázhoz: 7 dkg étcsokoládé 2 evőkanál étolaj

Elkészítés
1.
A tojásfehérjét a cukorral habbá verjük, egyesével hozzáadjuk a tojássárgájákat, végül hozzákeverjük a kakaóporral elvegyített lisztet. A tésztát elfelezzük, és 170 °C-os sütőben két 20 cm átmérőjű piskótalapot sütünk belőle, majd hagyjuk kihűlni.

2. Felforralunk 1,5 dl tejszínt, felolvasztjuk benne az étcsokoládét, majd hagyjuk langyosra hűlni. A maradék tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük.

3. A zselatint langyos vízbe áztatjuk, folyamatosan kevergetve feloldjuk benne, majd a tejszínes csokoládéval és a csiliporral együtt óvatosan a tejszínhabhoz keverjük.

4. Az egyik piskótalap körül papírcsíkkal kibéleljük a tortaformát. A tésztára kanalazzuk a krémet, majd 2 órán keresztül hűtőben dermesztjük.

5. A mázhoz az étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött megolvasztjuk, majd a másik piskótalap tetejére kenjük, és hagyjuk megdermedni.

6. A csokibevonatos tortalapot késsel cikkekre vágjuk, és a megdermedt krém tetejére helyezzük (így könnyebben szeletelhetjük a süteményt). A fémkarikát és a papírcsíkot eltávolítjuk, és a torta tetejét friss csilivel díszítjük.

Vote it up
51
Tetszett?Szavazzon rá!