Csirkés piláf

Kevés olyan étel akad, amely minden rosszat képes elfeledtetni, ami napközben történt. Ez a keleti varázslat ilyen

Hozzávalók 4 személyre
15 dkg csirkemellfilé 1 kiskanál zúzott koriandermag 1 kiskanál szárított erős paprika 1 evőkanál frissen aprított oregánó 1 dl citromlé só, bors 4 evőkanál olívaolaj 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 0,5 db brokkoli 0,6 dl csirkealaplé 15 dkg jázmin rizs 1 evőkanál frissen aprított menta 0,5 db lime

Elkészítés
1.
A húst bedörzsöljük a korianderrel, az erős paprikával, az oregánóval és a citromlével, majd sózzuk, borsozzuk. Ezután 2 evőkanál olajban aranybarnára sütjük, majd a serpenyőből kivéve félretesszük és melegen tartjuk.

2. A maradék olajat is a serpenyőbe öntjük, a karikára vágott hagymát 3 percig pároljuk benne, majd hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát és a virágjaira bontott brokkolit, hozzáöntjük az alaplét, és 3-4 percig főzzük, míg a brokkoli meg nem puhul.

3. A rizst puhára főzzük, összeforgatjuk a brokkolival és a mentával, majd tányérokra szedjük, a tetejére helyezzük a csíkokra vágott húst, és lime-gerezdekkel díszítve tálaljuk.

Vote it up
254
Tetszett?Szavazzon rá!