Csirkés pite

Van bátorsága, hogy felkerekedjen, és kirándulást tegyen az édes műfajból a sósba?

A húsételek között az első helyet ostromolja a csirke. Tegyük hozzá: méltán, hiszen hagyományos magyar fogásként is átveheti az elsőket illető aranyvillát. Ráadásul az alábbi példa bizonyítja, hogy képes a megújulásra is.

Hozzávalók 4 személyre
1 evőkanál étolaj 2 szál póréhagyma 1 kg csirkecombfilé 7 dl csirkealaplé 1,7 dl száraz fehérbor 25 dkg apró csiperkegomba 2 evőkanál frissen aprított petrezselyem 2 evőkanál kukoricaliszt (vagy kukoricakeményítő) 0,5 dl víz tengeri só frissen őrölt fekete bors 35 dkg linzertészta 40 dkg leveles tészta tojás

Elkészítés
1. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Az apróra vágott póréhagymát az olajban közepesen nagy lángon megpirítjuk (kb. 3 perc), majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkét, az alaplét és a fehérbort, és fedő nélkül puhára főzzük (kb. 45 perc).

2. Hozzáadjuk a félbevágott gombafejeket és a petrezselymet, és további 5 percig főzzük. A kukoricalisztet a vízzel csomómentesre keverjük, majd folyamatosan kevergetve hozzáadjuk a csirkés-gombás raguhoz, és kb. 5 percig (forrásig) főzzük, hogy besűrűsödjön. Sózzuk, borsozzuk, és félretesszük hűlni.

3. A linzertésztát belisztezett felületen 3 mm vastagságúra nyújtjuk, kibélelünk vele egy 24 cm átmérőjű, mélyebb sütőformát, és belekanalazzuk a tölteléket.

4. A leveles tésztát 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk, lefedjük vele a tölteléket, majd villával megszurkáljuk, hogy a sütés közben keletkező gőz el tudjon távozni. A kétféle tésztát körben összetapasztjuk, és a pite tetejét megkenjük tojással. Sütőbe tesszük, és kb. 40 perc alatt ropogósra sütjük.
 

Ismerjen meg más csirkéspite-recepteket is!

Vote it up
267
Tetszett?Szavazzon rá!