Csirke sárgabarackkal

Ha ez nem lenne elég, van benne pisztácia, menta, mustár és curry is

Hozzávalók 2 személyre
2 dl sárgabaracklé 5 evőkanál sárgabaracklekvár 4 evőkanál frissen aprított menta 2 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál sherryecet 0,5 kiskanál currypor 1 gerezd fokhagyma 2 szelet csirkemellfilé só, bors 6 szem sárgabarack 2 evőkanál apróra vágott pisztácia 1 evőkanál dijoni mustár

Elkészítés
1.
A marinádhoz a baracklét és a lekvárt összekeverjük a mentával, 1 evőkanál olívaolajjal, az ecettel, a curryvel és az apróra vágott fokhagymával.

2. A csirkemellfiléket sózzuk, borsozzuk, a marinádba helyezzük (úgy, hogy teljesen ellepje), és legalább 2 órára hűtőbe tesszük.

3. A húst a marinádból kivéve lecsepegtetjük, a páclét félretesszük. A hús alá egy hőálló edénybe 1 kanál olajat öntünk, majd a sütőbe helyezzük, és 180 °C-on, egyszer átforgatva, 20-25 percig sütjük.

4. Az utolsó 5 percben a hús mellé rakjuk a félbevágott és kimagozott sárgabarackokat, és együtt sütjük. A visszamaradt páclébe belekeverjük a pisztáciát és a mustárt, és tálaláskor a húsra kanalazzuk.
 

Kíváncsi további sárgabarackos receptekre? Kattintson!

Vote it up
7
Tetszett?Szavazzon rá!