Csodák világa

Ismerje meg velünk a földkerekség legszebb építészeti remekműveit, például a bajorok mesés „Csipkerózsika-kastélyát” és a tibeti Potala-palotát

Kapcsolódó cikkek

Paloták palotája?
A Potala-palota a lelki-szellemi emelkedettség csúcspontjának kifejeződése.

Az uralkodók és államfők hivatalos lakhelyéül szolgáló paloták a hatalom és a tekintély építészeti megtestesülései. Nevük sok esetben szinonimája annak a személynek vagy hivatalnak, akinek vagy amelynek otthont adnak – gondoljunk csak a londoni Buckingham-palotára, a washingtoni Fehér Házra vagy a lhászai Potala-palotára. Ezeket az épületeket mindig is többnek szánták pompás rezidenciánál: kormányzati központok voltak, nyüzsögtek bennük a tisztviselők, hivatalnokok és látogatók. A palotákban olyan apparátusok működtek, amelyeknek minden tagja tudta, milyen szerep hárul rá a vezetőt kiszolgáló gépezetben. A paloták elrendezése is ezt tükrözi: a helyiségek között szintén hierarchia van, amelynek csúcsán a fogadó vagy a trónterem áll.

A világ legmagasabban épült palotáját,
 melyet egykor a dalai láma, Tibet szellemi
 vezetője használt
 téli rezidenciaként, a tibeti főváros,
 Lhásza melletti Vörös-dombon 
emelték.

A mai formáját a 17. század
 második felében elnyerő épületegyüttes
 a tibeti kultúra sajátos összegzését adja.
 Befelé dőlő falaival erődítményt idéz,
 lapos tetejű épületei teraszosan sorakoznak a domboldalon egészen a legfölső, dhvadzsákkal (hengeres zászlókkal) ékesített csúcsig.

A palota ezer helyisége között számos díszes termet és szentélyt találunk, bennük pedig vallási tárgyú festmények és szobrok ezreit, faragott és drágakövekkel ékesített ereklyetartókat, valamint hatalmas aranysztúpákat, amelyek az előző dalai lámák szent porait zárják magukba – s amelyek tömegével vonzzák a zarándokokat.

Az égi kastély
II. Lajos bajor király úgy építtette a kastélyokat, ahogy más uralkodók
a hintókat rendelik. Legkáprázatosabb műve Neuschwanstein mesebelinek tűnő kastélya, amely Walt Disney-t is megihlette.

Ha hajnalban, az alpesi völgyön át pillantunk a kastélyra, úgy tűnik, mintha lebegne. Neuschwanstein tagadhatatlanul káprázatos, ugyanakkor felháborító építmény: középkori kastély, amely még másfél évszázados sincs. Egy hóbortos király, a különc természetű II. (Őrült) Lajos irtózatos költséggel, kolosszális méretben megvalósított álma.

Ma, 130 évvel építésének abbamaradta után még mindig fenséget sugároz, s paradox módon sokkal inkább megfelel a középkori várkastélyokról a köztudatban élő képnek, mint a valódi középkori kastélyok többsége.

II. Lajos szerette volna a versailles-i és más fényűző francia uralkodói lakok pompáját saját hazájában is viszontlátni. Az építési és átalakítási munkálatokat saját vagyonából finanszírozta. Legnagyobb vállalkozását, Neuschwansteint afféle lovagvárnak, személyes menedéknek szánta, s megtervezéséhez a germán mondavilágból és Richard Wagner zenedrámáiból merített ihletet.

A megjelenésében középkori kastély a maga idejében szupermodern, összkomfortos épületnek számított: központi fűtést, vízöblítéses vécéket és vízvezetékrendszert építettek ki benne, a király elektromos csengővel hívhatta szolgáit, sőt telefont is használhatott.

Az ambiciózus építkezések azonban a király súlyos eladósodásához vezettek. Nagy hatalmú miniszterei végül egy elmegyógyásszal őrültnek s így az uralkodásra alkalmatlannak nyilváníttatták Lajost. Ám az idő őt igazolta: alkotásai, mindenekelőtt Neuschwanstein, ma Németország legjövedelmezőbb turistalátványosságai közé tartoznak, és a hóbortos király mindmáig őrzi népszerűségét a bajorok kollektív emlékezetében.

Kék rapszódia
E pompás dzsámi külseje csupán sejteti azt a csodálatos oszmán örökséget – a kék izniki csempék, a finom velencei üveg, a kavargó arabeszkek és kalligráfiai remekek együttesét –, amelyet falai rejtenek.

Isztambul több mint 3000 mecsettel büszkélkedhet; vannak, amelyek egy-egy csendes sarkon húzódnak meg, mások nagy ívű, lépcsős kupoláikkal és égbe szökő minaretjeikkel kiemelkednek a város sziluettjéből. Ám egyikük sem vetekedhet fenségességben az I. Ahmet szultán építtette Kék mecsettel.

A trónra lépésekor alig 13 esztendős, de a hit dolgaiban igen járatos fiatalemberben hamar megszületett az elhatározás, hogy Isten és az emberek szolgálatába állítja mesés vagyonának egy részét. Úgy tervezte, hogy az épületegyüttesben kórház, nyilvános fürdő és konyha, bazár, továbbá iskola is helyet kap majd.

A mecset kivitelezésének feladatát a birodalmi főépítész, Sedefkar Mehmet aga kapta meg, aki az ünnepelt építész, a több mint 300 épületet jegyző Mimar Szinán tanítványa volt. Sok vita után
a Hippodromot, a régi római ló- és kocsiversenyteret választották ki helyszínül, a város szívében, a Topkapi-palotához közel,
a bizánci építésű Hagia Sophia bazilika tőszomszédságában. I. Ahmet fő célja az volt, hogy pompásabb és „tisztább” imahelyet építsen a keresztény világ egykori legnagyobb, 532–537 között épült templománál. A nem teljesen befejezett mecsetet 1617-ben nyitották meg.

A Márvány-tenger fölött magasodó mecset elegáns építmény, más mecsetektől eltérően négy helyett hat minarettel. A nyugati külső főbejáratra vasláncot függesztettek, hogy bevonulásakor a lóháton érkező szultánnak is fejet kelljen hajtania. Kapu, kert, lépcső, újabb kapu, és végül a belső udvar: a boltívek mögül kibújva és egymásra borulva kupolák sora bukkan elő, míg végül feltárul a 43 méter magas központi kupola.

Ez a zseniális kialakítás arra készteti a zarándokot, hogy egyre feljebb és feljebb pillantson – egyenesen fel a mennyekig. A külső és belső kertek, udvarok csendes oázisaiban a hívő már lélekben felkészülhet a központi szentélybe való belépésre.

A 10 ezer hívő befogadására alkalmas imateremben két kulcsfontosságú berendezési elem kapott helyet: a pazar faragású márvány mihráb, vagyis a Mekka irányát jelző fülke, és a minber, a szószék, ahonnan
 az imám a pénteki imát vezeti. A több mint 200 ablakon beáramló fény és a mélyen belógó csillár lámpasorai által megvilágított falak kék, fehér, piros és arany mintái szinte percről percre más képet mutatnak. A szőnyegeken virágminták, tulipánok és levelek láthatók, zömmel kék csigavonalakba és arabeszkekbe foglalva, amelyek a teremtés végtelenségét és az igazhívők egységét hivatottak jelképezni.

Jóllehet a századok során
 ez a csodálatos belső tér veszített pompájából, és „kék” jelzővel illetni ma már túlzás, de kevesen vitatják, hogy Ahmet szultán mecsetje a klasszikus oszmán építőművészet csúcsteljesítménye, mérnöki mestermű.

A szabadság városa
Dubrovnik piros cseréptetős házai és reneszánsz palotái keveset árulnak el a szabadságért folytatott sok-sok küzdelemről. Annál inkább utalnak rá a város kikötőjét védő falak, amelyeken ellenség nem tudott áthatolni.

Kalózok és katonák egyaránt bevehetetlennek láthatták az egyik oldalról hullámzó hegyek, a másikról csupasz sziklák védte Dubrovnikot. A hajóval érkező látogatókat ma is az óvárost és a kikötőt körülölelő, tornyokkal és bástyákkal tarkított hatalmas városfal, Európa egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt védműve köszönti.

De miért
volt szüksége ennek a viszonylag kis dél-európai kikötővárosnak ilyen hatalmas védelmi rendszerre? Az akkoriban még Raguzának nevezett autonóm városállamnak már a 12. században is védelmeznie kellett saját érdekeit olyan nagyhatalmak
 – Bizánc, Velence, később pedig az oszmán törökök – között, amelyek egymással versengve akartak ellenőrzést gyakorolni az Adriai-tengeren át vezető, nagy forgalmú kereskedelmi útvonalak fölött. Raguzának ügyes diplomáciával sikerült megőriznie az autonómiáját, és virágzó kereskedelmi kikötő lett.

Amikor az oszmánok 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, majd az 1460-as években Boszniát, Raguza úgy döntött, ideje megerősítenie a falait. Ekkor húzták fel a védvonal legmagasabb pontján a kerek Minceta-erődöt egy korábbi erősség körül. A városfalból kinyúló masszív, hengeres Bokar-erődöt, amely a Pila kaput, a város szárazföld felőli főbejáratát védte, Európa legrégebbi fennmaradt kazamatás erődjeként tartják számon.

A legimpozánsabb valamennyi közül a háromszög alakú Lovrijenac-erőd, amely a nyugati falon
kívül, egy 37 méterre a tenger fölé emelkedő sziklán 
áll. Kapuja fölött a dubrovnikiak számára oly kedves jelmondat olvasható: „A szabadság a világ minden aranyáért sem eladó.”

A 19. század elején aztán Raguza elvesztette régóta őrzött szabadságát: előbb Napóleon serege igázta le, majd az osztrákok foglalták el. A 20. század történelmi viharait végül az 1991-ben kitört horvát függetlenségi háború tetőzte be, amikor
a Jugoszláv Néphadsereg csapatai körülzárták és három hónapon át lőtték Dubrovnikot. A város végül a horvát csapatok ellentámadása révén szabadult fel az ostrom alól, s a háború után a megrongálódott épületeket helyreállították. Dubrovnik szabad szelleme ma is él.

Dicső látomások
Festészet és építészet tökéletes egysége valósul meg a mai Románia északkeleti csücskében álló ortodox kolostortemplomokban.

A Gura Humorului város melletti voroneţi kolostortemplomot III. (Nagy) István moldvai fejedelem 1488-ban építtette Isten dicsőségére, miután Vászlónál győzelmet aratott a törökök fölött.

A Szent Györgynek szentelt katholikon (főtemplom) belsőjének Krisztus szenvedéstörténetét bemutató falfestményei a késő bizánci művészet remekei. Ennél is lenyűgözőbb az a ragyogó freskótenger, amely kívülről díszíti a templom falait.

Nagy István temploma divatot teremtett. A környéken a következő évtizedekben egy sor ortodox monostort alapítottak, melyek egymást igyekeztek felülmúlni templomuk festményeinek szépségében. A humori Mária mennybemenetele-templom 1530 körül épült. Falainak kifestője, Szucsávai Toma előszeretettel használta a vörösesbarna színt, amely kivételes melegséget és szenvedélyes hangulatot kölcsönzött munkáinak.

Különösen megkapó az a freskórészlet, amelynek ábrázolt jelenetén Szűz Mária közbelép, hogy megmentse Konstantinápolyt a várost ostromló perzsáktól.

Keletebbre, Suceviţa falu mellett áll az utolsó nagy monostor. A hozzá tartozó Feltámadás-templom freskói a 17. század elején készültek, köztük a lenyűgöző Paradicsomi létra, amely az üdvösség felé igyekvő ember útját jeleníti meg. Az örvénylő mélység fölött egyensúlyozó lelkeket fentről ujjongó angyalok biztatják, lentről pedig démonok igyekeznek megzavarni.

Gyöngy az óceánban
A gyarmati építészet és a színes brazil kultúra csodálatos elegye teszi egyedülállóvá ezt
az Atlanti-óceán partján fekvő várost.

A brazíliai Olinda talán nem a legismertebb az ibériaiaknak a Föld számos pontján létesített gyarmati települései közül, de gondosan megőrzött épületei, pezsgő kulturális élete folytán rangos helyet foglal el a régi kolóniák sorában.

A város gyökerei 1535-ig nyúlnak vissza, amikor Duarte Coelho Pereira portugál katona és arisztokrata települést alapított itt. A 17. századra Olinda 
a cukornád-feldolgozó iparral együtt felvirágzó Pernambuco régió fővárosa lett.

1630-ban a hollandok elfoglalták 
és 1854-ig megszállva tartották Brazília északkeleti részét. Ez az időszak Recife megerősödéséhez vezetett Olinda rovására – a hollandok fel is gyújtották a várost, elpusztítva az eredeti épületek jó részét.

A portugálok a hollandok kiűzése után
a tűzvésztől megkímélt házakat új, barokk építészeti remekekkel társítva még pompásabbá tették Olindát. Legszebb épületei a fafaragásokkal, aranyozott ornamensekkel, szobrokkal és festett csempékkel gazdagon díszített templomok, kolostorok és papneveldék. Fő nevezetességei közé tartozik Brazília legrégibb karmelita temploma,
 a Carmo-templom, az olindai katedrális és a Szent Ferenc-kolostor.

A keskeny, kövezett utcákon a korszakban épült házak százait találjuk; élénk színű homlokzatukat fazsalugáterek, kovácsoltvas balkonok ékesítik. A régi épületek tervszerű renoválása az 1970-es években kezdődött, s a szigorú műemlékvédelmi szabályoknak köszönhetően sikerült megőrizni az óváros eredeti arculatát.

Kíváncsi hasonló építészeti remekművekre? Kattintson!

Vote it up
260
Tetszett?Szavazzon rá!