Csoda Belecskán

Tolna megye legszegényebb vidékén, egy 417 lelkes faluban hét éve senki sem kap szociális segélyt, mégsem zúgolódnak

Megjelent: 2010. október

Kapcsolódó cikkek

A polgármester széttárja karját, és nevet rajtunk. Azt mondja a mosolya: nem értenek maguk onnan a városból semmit: – Mert itt van két állítás. 1. A környéken 20-30 százalékos a munkanélküliség. 2. Hiány van gyümölcsből, mert nagy az élőmunka igénye, munkáskezet pedig alig kapni. Azt hiszik, hogy ezek a tények ellentétben állnak egymással, hogy itt, Belecskán felborul a normál logika? Nem lehet egyszerre munkaerőhiány és -felesleg? Pedig a válságövezetek így működnek. És mi nemcsak értjük ezt, hanem ebből élünk. Így lehetséges, hogy bár a környéken hatalmas a munkanélküliség, a faluban egyetlen ember sem kap szociális segélyt. Immáron hét éve.

1998-ban kezdődött minden. Belecskára, ebbe a 417 lelkes Tolna megyei faluba vendég érkezett, egy kertészmérnök. Jakab Róbert, az állatorvosból lett polgármester arról panaszkodott régi ismerősének, hogy megszűnt az egykor virágzó termelőszövetkezet, a faluban 32 százalékos a munkanélküliség. A mintatehenészetből az új olasz tulajdonos kamionmosót akar kialakítani, a teheneket levágták, a harmincmilliós fejőgépeket motoros fűrésszel szabdaltatta fel, ám a marhák helyére nem fértek be a járgányok – hiábavaló volt a pusztítás. A földekről is elbocsátották a parasztokat, mert az új tulajdonosok harminc-ötven hektáros táblákat hoznak létre – ahol korábban harmincan dolgoztak, ma egy traktoros is elég. Tíz nap alatt beveti búzával, öt nap alatt learatja, a kettő között meg őt is elküldik munkanélküli-segélyre.

A kertészmérnökből is áradt a panasz. Tízezer eperpalántát rendeltek tőle, de mind a nyakán maradt. Óriási a kár, a szamócát ugyanis szeptemberben kell kiültetni, és akkor már május eleje volt, vagyis közelített az eperszüret ideje. Ki lenne az az őrült, aki megvenné tőle?

– Én – mondta a polgármester. – Ha elég jövőre kifizetnem.

Így kezdődött minden, ezzel a bolond ötlettel. Négy segélyezett és az önkormányzat két hivatalsegédje másnap estére mind a tízezer tövet elültette a községháza addig parlagon fekvő kertjébe. Aztán a polgármester pályázaton megnyerte a palánták árát. Egy évvel később már 55 ezer forintot hozott az eperültetvény, egy ember kéthavi segélyének megfelelőt, és a boltosok házhoz jöttek a csemegéért.

Jakab Róbert úgy érezte, mintha megütötte volna a főnyereményt. Rájött, hogy a segélyezettek nemcsak vihetik a pénzt, hanem hozhatják is.

Összeült a testület, és úgy döntöttek: gyümölcsfákat fognak ültetni. A rászorulók pedig majd leszedik a termést. – És mi lesz, ha valaki nem akar dolgozni? – kérdezték egymástól. – Annak nem fizetünk segélyt – adták meg a választ.

Jakab Róbert polgármester

Erdő gyümölcsfákból
A Doktor úr, ahogy a faluban szólítják, igazi csodabogár, ütött-kopott kocka Ladával közlekedik, mosottas a pulóvere, és szemüvegkerete is már vagy 15 éve kiment a divatból, az asztalán pedig olyan összevisszaságban hevernek az iratok, mintha ráborult volna az iratszekrény. Ám annak, amit alkotott, az egész országból a csodájára járnak.

Négyszáz cseresznyefával és nyolcszáz meggyfával indítottak. Azután 1500 őszibarack-, 700 kajszi-, 800 körte-, 600 dió-, 400 alma-, 300 szilvacsemete következett. Az egykori félhektáros eperültetvényt megnégyszerezték, hét fóliasátruk van, egyenként harminc méter hosszúak, maguk hajtatják a palántákat is. Hét embert foglalkoztatnak piaci béren, tizenegyen vehetnek részt a sorsfordító-sorsformáló regionális programban; először három hónap gyümölcstermesztői gyakorlati képzést kapnak, majd egy évig továbbfoglalkoztatja őket a munkaügyi központ. Összesen huszonhárom tartósan munkanélküli dolgozik náluk.

– Nincs feszültség. Ha valakinek nincs bevétele, hirtelen piszkos nagy munkakedve támad – summáz a polgármester. Megállunk az egyik önkormányzati földbirtok mellett. Két apró „szociális” traktorral hatan-nyolcan dolgoznak a földön, fűszerpaprikát és kelkáposztát palántáznak.

– Elsők között kezdtem dolgozni az önkormányzatnál. Csináltam én már mindent, szántottam, vetettem, raktam falat, pucultam is – utal rá Dreschner János, az egyik traktoros, hogy a téli hónapokban sem állnak le, akkor újítják fel az önkormányzati épületeket. János simítja el a rögöket, a másik traktor megy a nyomában, a vezetőnek háttal két asszony ül, ők adagolják a paprikatöveket a palántázó gépbe. Két másik nő lépked a nyomukban, földig görnyedve járnak.

– Foltolnak. Amit véletlen kihagy a gép, kipótolják – magyarázza Várnainé Varga Aranka, aki öt éve dolgozik itt. Hatvanezer forintot visznek haza; ha segélyen lennének, 28 ezer forintot kapnának.

– Éljen meg abból az, aki az íróasztal mellett kitalálta – fűzi hozzá Benedekné Mária.

Az országban 194 településen folyik egyéni szociális földprogram, ami annyit tesz, hogy a nélkülözők ingyen kapnak például egy malacot, és hozzá havi ötven kilogramm terményt. Ha felnevelik, sikeres a program. Ha megsütik, akkor leírják kárként. Belecskán máshogy gondolkodnak: itt a falu szervezi a munkát és az értékesítést is, a polgármester írja a pályázatokat, az emberek pedig csapatban dolgoznak.

– Idén először éppen ezért maradtunk ki a támogatásból – panaszkodik a polgármester –, mert egyénekre írták ki a pályázatot. Rokkantakat, időseket, sokgyerekeseket támogatnak. Hát nézze meg, hol bírja ezt a munkát egy beteg ember, itt a tűző napon? Megélhetést kell adni, munkabért, és nem három hónapra, mert az olyan az embereknek, mintha orrba vágták volna őket.

Befektetésre is szükség van, a facsemetéket meg kell venni, a kerületet körbe kell keríteni, és addig is élni kell, amíg beérik a termés. Az állam hetven százalék támogatást ad a tartós munkanélküliek fizetéséhez, elég tehát a harminc százalékát kitermelni, és akkor a munkások már egy fillérbe sem kerülnek a falunak. Ahol a feltételek közül egy is hiányzik, ott hiába magas a munkanélküliség, nem lesznek a földeken munkáskezek – értjük meg lassan a helyi törvényeket.

De nem árt tudni, hogy az állam jóval olcsóbban – feléből-harmadából – megúszná, ha Belecska szegényei egész nap a tévé előtt hevernének és csak segélyt kapnának. Nem volt még olyan év, hogy foglalkoztatásukra a polgármester tízmillió forintnál kevesebbet nyert volna pályázaton.

A Doktor úr meg is jelöli a célt: – Tavaly már hétmillió forint árbevételünk volt, és négy év múlva önfenntartóvá válik a gazdaságunk. Ennyi idő kell még az ültetvények beéréséhez.

A legnehezebb az ellenérdekeltséggel való küzdelem. Az eperültetvényen dolgozó Szedeli Csilla gyermekétől az állam azonnal elvette az óvodai ingyenes étkezést, ahogy munkába állt. Most hatvanezer forintot keres, és hétezer forintot kell kifizetnie belőle.

– Így van ezzel a falu is. 2006-ban a munkanélküliségi ráta hat százalék alá esett, rögtön elvontak tőlünk 2,5 milliót – panaszkodik a polgármester. A jelenlegi munkanélküliségi ráta 6,2 százalék, ami abból adódik, hogy 11 ember kap álláskeresői járadékot. Amikor ez lejár, átkerülnek a rát-ba, a rendelkezésre állási támogatási rendszerbe, innen pedig a közcélú keretbe, és dolgozhatnak a földprogramban. Tehát elvileg lehetséges a nullaszázalékos munkanélküliségi ráta, vagyis a teljes foglalkoztatottság.

Gyümölcsaszalás napenergiával
Szegényes házak között, gazban gázolunk. Szokatlan érzés, mert a kelet-magyarországi falvakban már úgy érzi az ember, hogy a tartósan munkanélküliekkel egyenként fényesíttetik ki a fűszálakat. – Az árokpart megvár, mindenki a földeken van, mert az eső miatt késésben vagyunk – mondja a polgármester.

Kemenceszerű építményhez érkezünk, ez a legújabb szerzemény, a napkollektoros gyümölcsaszaló. Öt cserényben (hálós aljú fiókban) három nap alatt összesen 300 kilogramm terményt aszalnak. A sárgabarackért kilogrammonként 800 forintot is elkérhetnek, a fűszerpaprikáért 2500-at.

Búcsúzóul pedig megnézzük a falu szarvasgomba-ültetvényét. Az ötven tölgyfacsemete hat év múlva kezd teremni, és kétszáz évig nő majd a gyökereknél a kilogrammonként 80-120 ezer forintot érő gomba. – Majd 198 év múlva megjegyzi valaki: rendes volt a vén tökéletlen – mondja önironikusan Jakab Róbert. Kételkedve hallgatjuk, de aztán arra gondolunk: azt ki hitte volna el neki, hogy a 32 százalékos munkanélküliséget hét év alatt a negyedére csökkenti úgy, hogy egy üzem sem települ a falujába?