Csudás kedvencek

Szörföző kutya, kerekes macska, ki látott már ilyet?

Kapcsolódó cikkek

Kutyahaver
A Waikiki Beachre látogatók elképedve néznek, amikor egy négylábú szörföző érkezik a partra, de akik rendszeresen járnak ide, azoknak a szemük se rebben. Tudják, hogy ő Bugsy, a hely legendája. A nyolcéves kutyát a gazdája, David Yew tanította meg szörfözni.

A 39 éves Yew agyában akkor vert gyökeret ez a gondolat, amikor a tengerparton egy szörföző szobrára bukkantak. Yew a szörfdeszkára ültette a kutyát, hogy lefényképezze, és a látvány természetesnek tűnt a számára, így hamarosan gazdi és kutyája már együtt szörföztek.

A páros egy közel három és fél méteres, gumiborítású longboard szörföt használ. – Bugsynak ezen könnyebb megkapaszkodnia – mondja Yew. Nem mintha a kutya félne attól, hogy a vízbe csusszan. Imádja a vizet, és igen tempósan „lapátol”.

Bugsy nem mindig volt ilyen eleven. Két nappal az után, hogy Yew, a sürgősségi osztályon dolgozó orvos örökbe fogadta a 12 hetes kutyakölyköt egy menhelyről, Bugsy köhögése tüdőgyulladássá fajult. Yew sürgősen bevitte a kis jószágot egy állatkórház intenzív osztályára. Amikor elfogyott a pénze, Yew intenzív részleget alakított ki a saját lakásában. Műanyag lappal letakart egy üres akváriumot, abban végezte az inhalációs kezeléseket, és a beteg kiskutyának intravénásan antibiotikumot adott. Bugsy felépült.

Azóta a doki és kutyája elválaszthatatlanok. – Az, hogy megmentettem az életét, feltétlen bizalmat teremtett közöttünk – mondja Yew. – Tudja, hogy bármi történjék is, én vigyázok rá.

Meglehet, ez a tudat fűti Bugsy lelkesedését. A páros hetenként együtt szörföl, és más kalandokba is szívesen bocsátkozik, amilyen például a tandemugrás. Tavaly, amikor Yew oltárhoz vezette Aimee Kim fogorvosnőt, a templomhajóban a szmokingos Bugsy vitte oda nekik a jegygyűrűket, egy hátára erősített párnán.

Az újdonsült ara unszolására Bugsy és Yew azóta felhagytak a tandemugrással. De hogy a szörfdeszkát is szögre akasszák? Szó sem lehet róla! – Azt szeretném, ha a kutyám is részesülne azokban az örömökben, amelyek nekem jutnak az életem folyamán – mondja Yew.

Bailee Stenger epileptikus rohamai ritkulnak, amikor Rockyn lovagol

Biztos lovas
A gesztenyeszínű herélt ló, egyik lábán fehér „zoknival” és a homlokától orráig futó fehér sávval, makrancos jószág volt. A Rocky névre hallgató állat olykor még tapasztalt lovasoknak is komoly problémát okozott. A montanai Wordenben élő tulajdonosa, Suanne Stenger jellemzése szerint „istállón kívül hiperaktív és erőszakos”.

Elég valószínűtlennek tűnt, hogy Stenger ötéves kislányát, Baileet a rakoncátlan Rocky megtűrné a hátán. Bailee, akinél hároméves korában epilepsziát állapítottak meg, napjában tucatnyi rohamot élt át. A kislány mégis szenvedélyesen rajongott a hordókerülő versenyekért, ami korántsem csoda egy olyan családban, ahol ennyi ló- és rodeókedvelő ember van. (Nagyanyja appaloosa –„dalmata ló” – félvérekkel versenyzett, apja gimnazista korában bikát lovagolt, az édesanyja pedig szintén részt vett hordókerülő rodeókon.)

Amikor egy nap Bailee lova, Scooty megsérült egy versenyen, a kislány megkérte a szüleit, hadd ülhessen fel Rockyra. – Féltem, hogy nem lesz képes uralni ezt a jószágot – mondja Suanne Stenger. De abban a pillanatban, hogy Bailee a nyeregbe ült, Rockyból más ló lett. Simán futott, engedelmeskedett kis lovasa utasításainak. Bailee is megváltozott. Az elkövetkező hónapokban, miközben továbbra is Rockyn lovagolt, ritkábban voltak rohamai. Rocky nyergében nyugodt maradt.

Ló és lovasa annyira egymásra voltak hangolva, hogy egyikük csillapította a másikat, még ijesztő helyzetekben is. Egyszer, miközben épp Rockyt nyergelte fel, Bailee összeesett, és vonaglani kezdett a földön a ló két mellső lába között. Egyes lovak rémülten felágaskodtak volna vagy még rá is taposnak a kislányra, Rocky azonban higgadtan őrt állt Bailee fölött, míg édesanyja a segítségére nem sietett.

2007 januárjában Bailee agyműtéten esett át, hogy ritkuljanak a rohamai. Május 30-ra az állapota annyira javult, hogy részt vehetett Rockyval egy montanai versenyen. Két egymás utáni napon több díjat is elhoztak.

Kislány és lova között a kapcsolat évről évre szorosabbá válik. – Tudja, hogy kicsi vagyok, és nem tudok mindenért felelősséget vállalni – mondja a ma 12 éves Bailee. – Ilyenkor ő veszi át a vezetést, és már száguldunk is.

– Paige boldogan tanul új trükköket – mondja a gazda, Lauren GirardÜgyes mindenes
Egyik kora reggel a virginiai Fairfaxben Paige, a játékos border collie bemászik alvó gazdija, Lauren Girard mellé az ágyba. A kutya szokása szerint jelzi, hogy ideje felkelni: egyik mancsát a 25 éves Girard-ra teszi. Aztán szájába veszi a takaró egyik sarkát, és visszahajtja. Gazdája erre kinyitja a szemét, és elneveti magát.

Az igen elfoglalt Girard vegyészként dolgozik az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet állatorvosi központjában. Szerencsére Paige, a juhászkutya nagyon sok téren segít neki. Összeszedi Girard szennyesét, és a szájában viszi a mosógéphez. Étkezés után Girard-nak adogatja az edényeket a mosogatáshoz. Még az élelmiszert is elrakja: először megráncigálja a hűtő fogantyújáról csüngő konyharuhát, mire kinyílik a frizsider ajtaja, majd bepakolja a polcokra az ételt (erős önuralommal ellenáll a hot dogoknak).

Girard három évvel ezelőtt egy internetes apróhirdetésben talált rá Paige-re. Amikor a nyolchetes kiskutya megérkezett, szobatisztaságra kellett szoktatni és meg kellett tanítani arra, hogy engedelmeskedjen a parancsoknak. Girard beíratta őt egy kutyaiskolába, ahol a kis jószág kiemelkedő eredményeket ért el. Hamarosan utasításra lefeküdt, és meg is perdült maga körül. Paige annyira szerette az ilyen edzéseket, hogy szinte könyörgött a bonyolultabb feladatokért. Nem sokkal később Girard ösztönzésére más képességeket is elsajátított, például felvett a földről egy játékot, elvitte a játékos dobozig, és belepottyantotta. – Paige rendkívül okos és energikus jószág – mondja Girard.

Amikor egy fárasztó nap után eljön a lefekvés ideje, Paige szó szerint bevackolja magát a kutyaágyába. Először ráugrik, lefekszik, fogával megragadja a takaró egyik sarkát, és beletekeri magát. Másnap reggel Paige újra felébreszti majd Girard-t, hogy idejében munkába induljon. Mostanra a collie már alaposan megnevelte a gazdáját.

Jeff Guidry és Szabadság, akinek hatalmas lelkierő jutott

Tollruhás barát
A megtépázott szárnyú kopaszsasfiókát tetvek borították, és régóta éhezett. Egy golfpályán találtak rá, alighanem erősebb testvérkéi lökték ki a fészekből. A washingtoni Arling- tonban levő Sarvey Vadon Élő Állatok Gondozóközpontjába került, ahol az 56 éves önkéntes, Jeff Guidry vette kezelésbe. – Rögtön segíteni akartam rajta – idézi fel Guidry.

Az a sas, amelyik nem tud repülni, rendszerint elpusztul, de ez a fióka nem adta fel. Guidry megmosdatta, és egy csövön át folyékony étellel táplálta. Később patkánnyal, lazaccal és csigákkal etette a Sarvey központ „kamrájából”. A sas életben maradt, bár soha nem fog tudni repülni. Guidry a Szabadság nevet adta neki.

Ahogy növekedett, fehér tollas fejével, kecses fehér faroktollával, aranyló csőrével és intenzív sárga szemével megtestesítette mindazt, amiért Amerika ikonikus madarát szeretik. Guidry megtanította rá, hogy elviselje azt a bőrszíjat, amely gondozója kesztyűs kezéhez erősíti.

Két évvel az után, hogy megmentette Szabadságot, Guidry egy csomót tapintott a nyakán, amiről kiderült, hogy III-as stádiumú non-Hodgkin limfóma. A kemoterápiára készülődve egyik barátja mesélt neki a vizualizációnak nevezett technikáról: a beteg igen erősen egy pozitív képzetre koncentrál, s ez segíti őt a gyógyulásban. Guidry Szabadságot képzelte maga elé. Nyolc hónappal az után, hogy a betegséget diagnosztizálták nála, az orvosa gyógyultnak nyilvánította.

Azon a napon Guidry visszatért a természetvédelmi központba, hogy sétálni menjen az erdőbe Szabadsággal. Amikor be akarta a madarat kötni a hámjába, a sas kitárt szárnyát a férfi feje köré emelte, mintha erőteljesen meg akarná ölelni – ez a mozdulat felettébb szokatlan egy madártól, és a sas addig soha nem is csinált ilyet.

Guidry és Szabadság ma iskolákba látogat és rendezvényeken vesz részt, ahol természetvédelemre tanítják a többieket – meg arra, hogy milyen szoros kapcsolat alakulhat ki az emberek és a madarak között. – Szabadság lelkiereje felemelő – mondja Guidry.

Dominic Wiederin és őrző-védője, Jobe

Óvó kiskutya
Március 11-én szirénaszerű vonítás harsant a Wiederin család otthonában, a nebraskai Omahában. Aztán a 41 éves Teresa Wiederin hallotta, amint a család kutyája, Jobe, a vizsla végigüget a keményfa padlón, majd egy puffanás után kinyílt a hálószobája ajtaja. Jobe szájába vette a nő csuklóját, és a nappaliba vezette gazdáját, ahol fia, a 19 éves Dominic feküdt a fekvőszékben egy allergiás roham közepette, és levegőért kapkodott. Jobe a foga közé vette a fiú pólóját, és a földre rántotta. Az édesanyja epinefrininjekciót adott be neki, aztán pedig az édesapja kórházba szállította.

Amikor Dominic először pillantotta meg Jobe-ot, nem sejtette, milyen fontos lesz majd számára a kutya. A középiskolás diák nyári munkájából tartott autón hazafelé 2008-ban, amikor észrevette, hogy az országút mentén egy vézna kinézetű, fekete kutya kóborol. Ösztönösen megállította a kocsit, és kinyitotta az anyósülés melletti ajtót. A kutya bemászott melléje.

Odahaza Dominic megkérte a szüleit, hadd tartsa meg a kóbor jószágot. Wiederin és a férje nem repestek épp az örömtől – különösen azok után, hogy egy állatorvos megvizsgálta a kutyát, és megállapította, hogy van néhány törött bordája, a farka is el van törve, galandférges, és a szeme körül ciszták sorjáznak. A hátán végigfutó fehér sáv valójában egy seb volt, mely soha nem gyógyult be rendesen, ráadásul a kutya nem fekete volt, csupán mocskos.

Egy alapos fürdő csodálatos rozsdabarna bundát tárt napvilágra. Miután az állatorvos megnyugtatta a családot, hogy a kutya betegségei kezelhetők, Dominic szülei beadták a derekukat. Fiuk a vizslát a bibliai Jóbról nevezte el, és gondos ápolással meggyógyította.

Jobe-nak hamarosan lehetősége nyílt rá, hogy viszonozza a jóságot – nem is egyszer. Dominicnak először négy hónappal később volt allergiás rohama, amikor egy grillétterembe ment a barátaival. Evés közben csalánkiütések jelentek meg rajta, és nem kapott levegőt; később kiderült, hogy az allergiás reakciót a grillszószban lévő fűszerek váltották ki. A fiút haladéktalanul a sürgősségi ügyeletre szállították. A tinédzser hamarosan megtudta, hogy többek közt a paradicsom, a csonthéjasok, a kukorica, a paprika, a rizs és a macskaszőr nála a torka görcsös összehúzódását válthatja ki, nehézzé téve a légzését. A fiúnak azóta már száznál is több életveszélyes rohama volt.

Ma Jobe vigyáz a gazdájára. A vizsla fajhoz illően ez a kutya gyengéd, érzékeny és védelmező, éjjel-nappal Dominic mellett van, és rögtön megérzi a bajt. – Nem kell nyugtalankodnom – mondja Dominic édesanyja –, mert tudom, hogy Jobe őrt áll Dom mellett.

A fia egyszerűbben fogalmaz: – Megmentettem Jobe-ot – mondja. – Most ő ment meg engem.

– Scootert nem zavarja a fogyatékossága – mondja az állatorvos gazdi, Betsy KennonKerekes gyógyító
Betsy Kennon pittsburghi állatorvos vizsgálóasztalán egy törött gerincű fekete-fehér frakkos macska feküdt. Egyik ügyfele szállította be a rendelőjébe, miután husky kutyája a szájában hozta haza szegény macskát. A kutya tulajdonosa meg volt rémülve, mert azt hitte, házi kedvence okozta a macska sérüléseit. Kennon azonban se fognyomot, se szúrt sebet nem talált – biztos benne, mondta, hogy a kutya nem megtámadta, hanem megmentette a macskát.

Az állatorvos azonban reménytelen esetnek ítélte a cicát. Sok állatorvos gondolkodás nélkül elaltatott volna egy ilyen súlyosan sérült állatot. Ő azonban képtelen volt rá. A macska csillogó szeme és panaszos nyávogása teljesen levette a lábáról. Nem volt rajta azonosító nyakörv vagy mikrocsip, ezért az 56 éves Kennon úgy döntött, megtartja.

Egy sorozat injekciót adott be neki, és etette. A macska nem tudta mozgatni a hátsó lábait, de hamarosan a mellsőkkel kezdte előre vonszolni magát. Az orvosnő Scooternek (roller) nevezte el, és felvette a kapcsolatot egy céggel, amely mozgássérült állatoknak készít kocsikat. Scooter viharos örömmel fogadta az új járművet.

Kennon biztosra vette, hogy a macskája másokkal is meg tudná osztani a vidámságát. Elvitte hát Scootert a harmarville-i Rehabilitációs Kórházba, hogy kipróbálják az állatterápia részeként. Az első beteg egy idősebb asszony volt, aki agyvérzésen esett át, és két napja nem szólt már senkihez. Scooter kiugrott Kennon karjából, rá az ágyra, a beteg mellé hengeredett, és az arcához közel lecövekelve halkan dorombolni kezdett. Az asszony Scooterre emelte a szemét. – Cicus – motyogta, és beszélni kezdett hozzá.

Kennon ámulva fordult a terapeutához – és látta, hogy a szemében könnyek csillognak. A macska kisebbfajta csodát vitt végbe.

Ma Scooter havonta tíz órát dolgozik olyan betegekkel, akik agyvérzés vagy egyéb sérülések után lábadoznak. Kennon újra meg újra tanúja annak, hogyan nyújt a macskája reményt és vigaszt. Ahogy az egyik beteg, akinek amputálták a lábát, megfogalmazta: – Ha ő képes rá, akkor én is.

Vote it up
40
Tetszett?Szavazzon rá!