Egy új fejezet

A francia ikon, Charlotte Gainsbourg betöltötte a negyvenet, mire megértette, hogy az öregedés nem is olyan félelmetes dolog

Megjelent: 2012. március

Kapcsolódó cikkek

A francia pop úttörőjének, Serge Gainsbourg-nak és brit múzsájának, Jane Birkinnek a lánya bonyolult művészfilmeket forgat (Melankólia, 21 gramm), bizarr indie-pop zenét játszik (Stage Whisper), és néhány hónapja adott életet a harmadik gyermekének. Mindezek tetejébe francia ikonként és nemzeti kincsként tartják számon. Üdvözöljük Charlotte Gainsbourg világában, aki nagy sokára találta csak meg önmagát. A negyvenéves sokoldalú tehetséggel Párizsban találkoztunk.

Reader’s Digest: Charlotte, hogyan éli meg, hogy immár elhagyta a negyedik X-et?
Charlotte Gainsbourg: Nagyon sokat segített, hogy épp egy héttel a negyvenedik születésnapom előtt szültem egy gyereket. [nevet] Nem gondoltam a koromra – egyszerűen nem törődtem vele. Pedig a harmincas éveimben állandóan az járt a fejemben: „Istenem, mindjárt negyven leszek!” Valóságos teherként nehezedett rám. Most meg, hogy benne vagyok, az ötvenre gondolok, de közben jól érzem magam.

Charlotte Gainsbourg párjával és harmadik gyermekével

RD: Húsz éve boldog párkapcsolatban él – hogyhogy nem tették hivatalossá?
CG: Babonás vagyok a házassággal kapcsolatban. Talán mert nem nagyon ismerek olyan embereket, akik összeházasodtak, és még mindig együtt vannak. Yvan [Attal] meg én jól megvagyunk egymással így.

RD: Milyen érzés egy tizennégy éves kamasz anyjának lenni, akinél a hormonok éppen most indulnak be?
CG: Kicsit féltem ettől. Olyan hatalmas változás, és olyan gyorsan zajlik le. De ugyanakkor olyan jó móka. Mert olyan jó fej.

RD: Átérzi, hogy min megy keresztül?
CG: Mivel én soha nem voltam fiú, nem éltem át ilyen hormonális változást. Most fedezem fel az egészet.

RD: Megengedné a gyerekeinek, hogy a show-bizniszben csináljanak karriert?
CG: Remélem, igen! Mert csak most értem meg, hogy milyen nagy szabadságot kaptam, amikor ugyanilyen fiatal voltam. A szüleim tökéletesen megbíztak azokban az emberekben, akikkel együtt dolgoztam – és bennem is. Akkoriban teljesen más idők jártak. Apám megcsináltatta velem a Lemon Incest (Citrom-vérfertőzés) című számot [és videót]. Bár a dal provokációszámba ment, ő csodálatos volt, és én biztonságban éreztem magam. Ma viszont félteném a gyerekeimet. Manapság az emberek sokkal dühösebbek.

Charlotte Gainsbourg

RD: A Lemon Incestet 1984-ben mutatták be. Véleménye szerint ma is ugyanakkora botrányt kavarna?
CG: Szerintem még nagyobbat. Az embereknek nincs humorérzékük ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Amit megértek. De apámnál minden szó pontosan a helyén volt. Nem a vérfertőzésből csinált viccet, hanem a szavakkal játszott. Nem tudott nekik ellenállni.

RD: 2011-ben volt édesapja halálának huszadik évfordulója. Igaz, hogy ön elutazott Franciaországból az ünnepség idején?
CG: Nem szándékosan, de amikor felkértek, hogy forgassak egy klipet Los Angelesben, kapva kaptam az alkalmon. Úgy értem, nem tudom megünnepelni az apám halálát. Annak viszont nagyon örülök, hogy mások megteszik – jó, hogy emlékeznek rá.

RD: Mik a tervei apja Rue de Verneuil-ön lévő házával? Az a szóbeszéd járta, hogy ön múzeummá szerette volna átalakítani, de Párizs városa megakadályozta ebben.
CG: Nem, nem, nem! Már vagy tizennyolc éve próbálkoztam ezzel, amikor végül beindultak a dolgok. Az ötlet felkeltette Jean Nouvel érdeklődését, aki csodálatos építész. Egész jól ment minden. De aztán én meggondoltam magam, rájöttem, hogy nem szeretném, ha ez megtörténne. Akkoriban készült egy film apámról. Egy kiállítást is rendeztek róla. Én meg úgy éreztem, hogy szeretnék valamit megtartani magamnak, ami csak az enyém. Még a sírjához se tudok kimenni, mert mindig vannak ott emberek. A háza az egyetlen hely, ahol ezt megtehetem, olyan, mint egy sír – egy nagy sír. [nevet] Olyannak akarom megőrizni, amilyen volt. Fura dolog. Néha azt kívánom, bárcsak felrobbanna egy bombától, az segítene továbblépni.
 

A cikket angolul is elolvashatja.

Vote it up
201
Tetszett?Szavazzon rá!