Egy csipetnyi Makaó

Íme, Ázsia Las Vegasa, ahol a gazdag kínaiak elverik a pénzüket. Ám az egykori portugál gyarmatnak van egy vonzóbb arca is

A szárnyashajó „szuperosztályán” manikűrözött kezű, gyémántgyűrűt viselő utastársaim (köztük férfiak is) láthatóan hozzá vannak szokva a luxuskörülményekhez. A csillogó fekete hajú, tűsarkú csizmás hölgyek barátságosan mosolyognak, miközben köpcös partnerüket étellel és itallal szolgálja ki az elegáns öltözékű pincérnő.

Én viszont véletlenül csöppentem ide. Turistaosztályra szándékoztam jegyet venni, de mivel képtelen voltam dekódolni a kínai írásjeleket, végül a „szuperosztályon” landoltam.

Makaóba tartok, Kína egyik különleges közigazgatási körzetébe. A nagyobb és ismertebb testvérével, Hongkonggal átellenben, a Gyöngy folyó torkolatán túl fekvő Makaó, amely egy félszigetből és az ahhoz hidakkal kapcsolódó két szigetből áll, az első európai gyarmat volt Kínában, miután a portugálok a 16. században elfoglalták, és egyben az utolsó is, amikor 1999-ben visszakerült az anyaországhoz.

Az elmúlt évtizedben Makaó Kína első számú szerencsejáték-központjává vált. Az ázsiai Las Vegas nem kifejezetten egy álomvakáció színhelye, csak a kíváncsiságomnak engedve jöttem ide. 2006-ban Makaó Las Vegast megelőzve a világ legnagyobb szerencsejáték-„célállomása” lett, és Kína szédítő gazdasági fejlődésével összhangban tovább növekszik. A makaói kaszinókból befolyó bevétel körülbelül a négyszerese a Las Vegas-i kaszinókénak. Főleg az érdekelt, miként veri el a pénzét hétvégenként a gazdag kínai felső tízezer.

Kisvártatva egy taxiban ülök, majd égbe nyúló kaszinóépületek bejáratai előtt haladunk el. A sofőr barátságos, középkorú férfi, akivel nincs közös nyelvünk, ezért mobilon hívja angolul tudó fiát, hogy fordítson nekem.

Gondolataimat lelkes kiáltása szakítja félbe. – Qián! – És beszédesen egymáshoz dörzsöli az ujjait.

– Á! Tehát a qián pénz – mondom, mire boldogan biccent. Megkaptam első mandarinnyelv-leckémet.

Azt remélem, ha Makaóban a nyelv csődöt mond, a pénz beszélni fog.

Sorban állók a Louis Vuitton üzlet előtt a Wynn Esplanada bevásárlóközpontban

Másnap reggel nyomát sem látom annak a ragyogásnak, amelyre számítottam. Szállodámat, amely egy erdős dombon áll a félsziget déli részén, háromszáz éves, a gyarmati időkben épült villák és templomok veszik körül. Kanyargós, macskaköves utcácskán haladok, át egy alagúton, amelyet vadszőlővel befuttatott, magas falba vágtak. A túloldalon kibukkanva vakítóan fehér erődben találom magam, 1629-ben épült, hogy védelmet nyújtson a kalózok és ellenséges európai kereskedők támadásai ellen.

Az erőd, amelyben ma a Pousada de São Tiago hotel működik, kőfalak, elegánsan ívelt, kovácsoltvas korláttal szegélyezett teraszok és csigalépcsők kaotikus egyvelege. – Azon kevés helyek egyike ez, ahol még érezhető a régi Makaó szelleme – mondja José Leal, a szálloda ügyvezető igazgatóhelyettese, miközben leültet a csempeborítású teraszon, hogy egy százéves eperfa árnyékában megebédeljek.

A terasz egyik pontjáról jól látható a fenséges, fehér Makaó-Taipa híd, amely a Makaó-félszigetet a Cotai Strippel köti össze – utóbbi Las Vegas híres főútvonalának ikertestvére. Egy évtizede a településfejlesztők 5,6 négyzetkilométernyi mocsaras földterületet hódítottak vissza, és két szigetet egyesítve teremtettek helyet a Strip számára. De mintha világok vagy legalábbis évszázadok választanák el e történelmi erődöt Cotaitól.

Nem messze tőlem kínai turisták veselkednek neki az első fogásnak. Elszürcsölök egy csésze kávét, majd egy pohár pinot gris-t, de az asztalukra érkező ételek áradata – homáros paella, bárányborda, spanyol sonka, libamáj – mit sem lanyhul. Amikor megkóstolom, amit rendeltem – portugál zöld levest chorizo kolbásszal és olajbogyóval –, rögtön megértem, hogy turistatársaim a szerencsejátékon kívül a makaói konyha kedvéért is ide özönlenek Kínából.

Makaó európai és ázsiai ételeket ötvöző, afrikai fűszereket használó konyhája a gyarmati időket tükrözi, magyarázza Christine Sun, egy huszonéves helybéli lány, akivel aznap délután a félsziget központi negyedében találkozom. Christinének, aki egy kaszinóban dolgozik, ma szabadnapja van, de ezt turistákkal csevegve tölti a Makaó Múzeumban. – Ha valaki szereti Makaót, ahogy én is, mindent meg kell tennie azért, hogy megismertesse a kultúráját – mondja.

A 17. századi többszintes templom a St. Dominic a Senado térenAmikor Portugália az 1500-as években létrehozta Makaót, a Kína és Japán közötti kereskedelem java e gazdag kikötővároson keresztül bonyolódott le. Miután Kína az 1840-es évek elején átengedte a briteknek Hongkongot, Makaó is lemondott kereskedelmi szerepéről a szomszédja kedvéért. A 19. század végére az elfeledett gyarmatot már a prostitúció, az erőszak, a politikai és köztörvényes bűnözőknek nyújtott menedék tette híressé – és persze a szerencsejáték.

Hogy valami fogalmat alkothassak erről a vad és nyers Makaóról, a belváros felé veszem az irányt, de lépten-nyomon eltérít valami. Elámulok a Szent Pál-templom négyszintes kőhomlokzatának romjai láttán: ezt tartották a Távol-Kelet legnagyobb keresztény épületének, amikor 1602-ben elkészült. Önfeledten kószálok a csodaszép Senado téren, megcsodálom a gólyalábakon sétáló és díszes öltözékekben táncoló gyerekeket.

Ázsiai szerencsejátékos-karrierem startját másnapra halasztom.
 

Amikor Kína 2002-ben megnyitotta szerencsejáték-piacát a versenytársak előtt, Stanley Ho hongkongi milliárdos nyomban vezető szerepre tört: nekifogott a Makaóban valaha látott legextravagánsabb szálláshely megteremtésének. Az eredmény az aranyló lótuszt formázó, színpompás és hatásvadász Grand Lisboa, amely villanófényekben fürdő 58 szintjével Makaó belvárosának a közepét jelzi.

A szálloda előcsarnokának mennyezetén kristályok miriádjai csillognak, fekete, arany- és elefántcsont színűek a márványpadlók, a ragyogó rézoszlopok vörös drágakövekkel vannak kirakva. Kathy Wong, a hotel PR-menedzsere egy külön lifthez kísér engem, amellyel az exkluzív vendégek juthatnak fel a VIP recepcióra, hogy bejelentkezzenek. Az osztályon felüli kategóriába sorolt szobáknak külön konyhájuk és ebédlőjük van, távirányítóval működő ablakredőnyei, török gőzfürdői és „tükörbe épített” televíziói, hogy a vendégek hajszárítás közben is tévézhessenek.

Egy ilyen szobában még leülni se merek. De amikor Wong bekísér a Don Alfonso 1890-be, Dél-Olaszország legtöbb Michelin-csillagot elnyert vendéglátóhelyének testvér-éttermébe, a szájamban összefut a nyál. Közlöm Wonggal, hogy megebédelek.

Roberto Gallotto vezető sommelier hozza is az enciklopédikus gazdagságú borlapot, s nyomban ráébredek, hogy a feladat meghaladja a képességeimet. Riadt tekintetem láttán Gallotto nevetve előhúzza az iPadjét, és átfutja a 8600 tételből álló borlistát: étterme a világ egyik legnagyobb borválasztékával dicsekedhet.

A Venetian Resort kaszinó

Ahhoz, hogy a nagypénzűeket magukhoz vonzzák, a kaszinóknak presztízzsel kell rendelkezniük, magyarázza Gallotto, és megemlít egy vendéget, aki nemrég 88 ezer hongkongi dollárért (közel két és fél millió forint) vett egy üveg bort. – A legjobb évjáratot vásárolta meg, mert vendégének meg akarta mutatni, hogy megengedheti magának.

A Makaó-Taipa hídon túl a Cotai Strip kaszinósora tanúskodik arról, milyen hatalmas szerencsejáték-bevétel áramlik keresztül a városon. A gigantikus Venetian Resortban (szó szerint: Velencei nyaralóhely) egy fekete-fehér csíkos inget, vörös selyemövet és szalmakalapot viselő fiatalember – öltözéke nyilvánvaló főhajtás a velencei gondolások előtt – fényűző hallba kalauzol engem, melynek magasba nyúló, boltíves mennyezetét reneszánsz témájú falfestmények díszítik.

Hangosan fogadó és nevetgélő emberek sereglenek össze a kaszinó egyik részén. Idegenvezetőm, Melissa Chan, aki a kaszinó játékműszak-vezetője is, elmagyarázza, hogy azért szeretik ezt a területet, mert a giccses itáliai kárpitok és mennyezetfestmények vörös sárkányok ábrázolásait rejtik – márpedig sok kínai a vörös sárkányt a szerencse jelképének tekinti.

Az 58 emeletes Grand Lisboa Hotel előcsarnokaÉn viszont azért jöttem ide, hogy kiderítsem, hogyan tölt el egy hétvégét Makaóban a kínai elit. Némi nógatás után és megígérve, hogy nem fotózok, Chan három ajtón vezet át, mindnél félelmetes ajtónálló ellenőriz.

– Ezek a termek különleges vendégeinknek vannak fenntartva – súgja, miközben a sötét faborítású társalgóba lépünk. Az innen nyíló szobákban férfiak és nők néhány asztalnál csöndesen baccarat-t játszanak.

Vajon a kaszinó hogyan vonzza magához a nagypénzűeket? Chan lebiggyeszti az ajkát: – Ezt nem árulhatjuk el. – És ha azt szeretném megtapasztalni, hogyan játszanak az igazán nagy költekezők, akkor szerinte rossz helyen keresgélek. – Akik nagy tétben játszanak, általában azt akarják, hogy sokan lássák őket, ezért a nagy kaszinóban játszanak – magyarázza.

A privát játéktermeket elhagyva elragadtatott kiáltásokat hallok, miközben egy tagbaszakadt férfi, ujjain gyűrűkkel, kiteríti a kártyáit. A póker egy válfaját játssza. Előző héten valaki ennél az asztalnál vitte el a 60 ezer amerikai dolláros főnyereményt.

Szerencsejátékosi debütálásom előkészítéseként megiszom egy korsó sört a McSorely’s Pubban. A söröző a Velencei Színház nevű hely tőszomszédságában van. Hirtelen belém nyilall, milyen abszurd is ez a környezet. Alig pár kilométerre Coloane falu a régi Kína világát idézi, ködbe burkolódzó hegyekkel, az utcán állványokon függő, szárított tintahalakkal. Az emberek mégis ide jönnek, hogy az épületbe zárt lagúnák mentén sétálgassanak és hallgassák az ál-gondolások énekét.

Visszatérek a kaszinóba és csatlakozom egy lármás csoporthoz, amelyik ázsiai kockajátékot, sic bót játszik. Megkérdem a mellettem álló, középkorú férfitól a szabályokat, mire ő olyan hadarva válaszol, hogy egy kukkot sem értek. Eszembe jut első estém Makaón, s remélve, hogy a qián segítségével kivághatom magam, 1000 hongkongi dollárért zsetont veszek.

A férfi lelkesen megmutatja, hogyan helyezzem el a zsetonjaimat a táblán. Fogadhatok arra, hogy a három kockadobás összege kicsi lesz (4 és 10 közötti) vagy nagy (11 és 17 közötti), de egy bizonyos számra vagy kockakombinációra is.

Makaó két szigetből és egy félszigetből áll

Tudván, hogy csekély az esélyem, óvatos fogadásokkal indítok, de hamarosan magával sodor a játék izgalma. Noha egymás után két játszmát is elveszítek, a képzeletem felülírja reális esélyeimet, és úgy érzem, mintha ravaszabb lennék a dobókockáknál.

Negyvenöt percnyi játék után megteszem két utolsó tétemet – s persze veszítek. Az osztó most először beszél közvetlenül hozzám. Önelégült vigyorral, kacsintva és tökéletes angolsággal mondja: – Nagyon köszönöm. – És besöpri a zsetonjaimat.

Vote it up
245
Tetszett?Szavazzon rá!