Egy dzsihadista élete

Miért követ el brutális terrorcselekményt a világ egyik legboldogabb országában élő fiatalember?

Kapcsolódó cikkek

Omar el-Hussein 2015. február 14-én végigsétált Koppenhága egyik csendes utcáján. A Krudttønden kulturális központ és kávézó felé igyekezett. Ott vitadélután zajlott egy svéd karikaturista, Lars Vilks részvételével, aki 2007 óta rendőri védelem alatt élt, amióta megjelent a Mohamed prófétát kutyaként ábrázoló rajza. Az Iszlám Állam (ISIS) vezetője, későbbi önjelölt kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi százezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. A kávézóba érkező vendégeket két testőr, két egyenruhás rendőr és a dán titkosszolgálat, a PET három ügynöke figyelte árgus szemmel.

A huszonkét éves Hussein két méterre megállt az üveghomlokzattól, majd a táskájából előhúzott M95-ös gépkarabéllyal tüzet nyitott a bent ülőkre. Több ügynök is viszonozta a lövéseket, de valószínűleg nem találták el Husseint. A támadásban meghalt az 55 éves dán filmrendező, Finn Nørgaard, a biztonsági emberek közül pedig négyen megsebesültek.

Husseinnek sikerült kereket oldania, s meg sem állt a főleg szegények lakta Mjølnerparken lakótelepig, ahol született. Negyed 5-kor bement egy lakásba, és átöltözött, hogy ne ismerjék fel. A dán híradások arról számoltak be, hogy aznap este 10-kor fél órára betért egy internetkávézóba.

Hussein hajnali 0 óra 41-kor megjelent a koppenhágai központi zsinagógánál, ahol épp bár micvát tartottak. Az épület előtt két gépfegyveres rendőr állt őrt. Amikor a magát részegnek tettető Hussein támolyogva elindult feléjük, kiment hozzájuk a 37 éves önkéntes biztonsági ember, Dan Uzan. Hussein előhúzott két kézifegyvert, és legalább hat sorozatot leadott az őrökre. Végzett Uzannal, és mindkét rendőrt megsebesítette.

Husseinnek ismét sikerült elmenekülnie. Amikor a rendőrség egy térfigyelő kamerán át hajnali 5 körül észrevette őt a Mjølnerparkenben, megszállták a lakótelepet. Megadásra szólították fel Husseint, majd miután tüzet nyitott rájuk, végeztek vele.

Hussein támadásaira alig pár héttel a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztőségében történt mészárlás után került sor. Akárcsak a párizsi elkövetők, Hussein is zaklatott sorsú fiatalember volt. Valamiben mégis más: muszlimként élt egy korábban etnikailag egységes európai országban, amely nehezen birkózik meg új keletű sokszínűségével.
 

A nem Európából érkező bevándorlók első hulláma az 1960-as években érte el Dániát, amikor munkaerőhiány miatt török, pakisztáni és marokkói vendégmunkásokkal töltötték fel a gyárakat. Sokaknak szociális lakhatást biztosítottak. Egy évtizeddel később enyhítettek a bevándorlás korlátozásain, s immár a családegyesítés jelentette a nem európaiak bevándorlásának fő mozgatóerejét.

Amikor 1987-ben átadták a Mjølnerparkent a központi Nørrebro vasútállomás szomszédságában, közel 600 viszonylag nagy, 1–3 szobás lakás várt a beköltözőkre. A lakótelepet azonban rövid időn belül elözönlötték a bevándorlócsaládok, és aki tehette, hamar továbbállt onnan.

Szívesen toboroznak katonákat bandatagok közül. Nekik már nem kell bemutatni a fegyvereket

A környék átalakulása egybeesett a bevándorlás jellegének megváltozásával. Az 1980-as évektől már nem főként a családegyesítés keretében érkeztek ide a bevándorlók, hanem a háború sújtotta muszlim országokból – Iránból, Irakból, Libanonból, Afganisztánból, Szomáliából és később Bosznia-Hercegovinából – áramlottak a menekültek.

Az etnikailag hagyományosan egységes országban mindig is tartózkodtak a vallás publikus megnyilvánulásaitól. De ez az időszak annak az azóta is folyamatos párbeszédnek – sok dán muszlim szerint inkább muszlimellenes vitának – a kezdetét is jelentette, amelynek témája a vallás helye a dán társadalomban.

Úgy döntöttem, végigjárom Hussein menekülési útvonalát, és ebben segítségemre volt az egyik legnépszerűbb dán napilap, a Berlingske újságírója, Jens Beck Nielsen. Útba ejtettük az egyszerű, négyszintes téglaházat, amelyben Hussein édesanyja és bátyja lakik – senki nem nyitott ajtót –, majd továbbhaladtunk a lakótelepekkel szegélyezett főútvonalon.

Hussein egy helyi banda, a Brothas (Tesók) tagja volt. Két barátjával – a borostás, 19 éves Abdurramadannal és a 20 éves Ahmeddel, aki kérte, ne a valódi nevét használjam – a Mjølnerparkenben találkoztunk, a csoport alagsori klubhelyisége előtt.

Egyikük sem érti, mi vezérelte Husseint, s egybehangzóan állították: egyedül cselekedett. Mégis, barátjuk borzalmas tettei szinte törvényszerűek, mondták, egy olyan társadalom következményei, amely másodrendű állampolgárként tekint a muszlimokra.

– Ő jó ember volt – mondta róla Ahmed. – De amikor nyomást gyakorolnak ránk, akkor felrobbanunk – folytatta Abdurramadan. Elmesélte, milyen burkolt jelei vannak a rasszizmusnak a dán társadalomban: hogyan bánnak a rendőrök a muszlimokkal, miket mondanak róluk a politikusok, hogyan gúnyolják ki a karikaturisták Mohamed prófétát a szólásszabadság nevében, és milyen hatással vannak az USA által támogatott hadműveletek az arab világra. – Az egész kormány ellenünk van – mondta. – És tényleg felrobbantjuk azt, aki ábrázolni merészeli a prófétát.

A Mjølnerparkenben korábban rendőrjárőrként, ma szociális munkásként dolgozó Søren Rosenberg azt mondta, a fiatalemberek indulatos szavait nem szabad túl komolyan venni. Szájhősködésük részben megdöbbenést takar. – Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen tisztában vannak Hussein tetteinek súlyával – vélekedett Rosenberg.

A szociális munkások, akik rendszeresen beszéltek Hussein gyermekkori barátaival és bandájának tagjaival, elárulták nekem, hogy a Hussein köréhez tartozók elismerik: a fiatalember mindig is szélsőséges politikai nézeteket vallott, és talán pszichiátriai rendellenesség is meghúzódott a háttérben. De két újságíró előtt Abdurramadan és Ahmed igyekezett kevésbé rossz fényben feltüntetni a barátját. – Ő teljesen normális volt, olyan, mint bármelyikünk – bizonygatta Abdurramadan.
 

Hussein palesztin szülők gyermekeként jött világra Mjølnerparkenben. Tizennégy éves korában édesanyja 3 évre Jordániába vitte, hogy letérítse a fiatalkori bűnözéshez vezető útról. Hussein 2009-ben tért vissza Dániába, fogadkozott, hogy becsületes marad, s beleveti magát a thai bokszba. De hamarosan letartóztatták betörésért, később lopásért és késbirtoklásért. A következő éveket börtönben és intézetekben töltötte.

Tanára, Lotte Akiko Nielsen, a barátokhoz hasonlóan olyan embernek ismerte meg Husseint, aki megpróbálta rendbe tenni az életét. – Udvarias volt – mondta a tanárnő. Ám „magába fojtotta a dühét”. Ha szóba került a palesztin–izraeli konfliktus, „eléggé magába fordult”.

Egyetértettek, hogy ha marad a jelenlegi állapot, a következő generáció sokkal erőszakosabb lesz

Nielsen egyszer megkérdezte tőle, miért jött vissza Dániába, hiszen mindig boldogan mesélt a Jordániában töltött évekről. Hussein azt felelte, hogy itt született és nőtt fel. És a barátai is itt vannak. – Dánnak vallotta magát – idézte fel a tanárnő. Nielsennek mindazonáltal az volt a benyomása, hogy „a körülmények megnehezítették az itteni életét”.

Husseint 2013 elején ismét letartóztatták: ezúttal megszúrt egy idegent a vonaton. A tárgyaláson azzal védekezett, hogy bedrogozott, és üldöztetési mániája volt. A kirendelt pszichiáter azonban nem tartott szükségesnek további pszichiátriai vizsgálatokat. Hussein két év múlva más emberként lépett ki a börtön kapuján. Kifelé azt mutatta, rendkívül boldog, hogy viszontláthatja régi barátait. A munkaügyi központba is elment állást keresni. Ezzel együtt csendesebb és zárkózottabb lett.

Ahmed most úgy véli, barátja kész tervvel jött ki a börtönből. – Tudta, hogy meg fog halni – mondta.
 

A dán titkosszolgálat a februári támadások előtt attól tartott, hogy Szíriából hazatérő, radikalizálódott dán állampolgárok fognak terrorcselekményeket végrehajtani az országban. A PET becslése szerint a szír polgárháború 2011-es kirobbanása óta legalább 115 dán csatlakozott a harcoló felek valamelyikéhez. Egy főre számítva Európából csak belga állampolgárok vesznek részt többen külföldi katonaként a konfliktusban.

A PET volt igazgatója, a Dán Királyi Védelmi Kollégium vezetője, Anja Dalgaard-Nielsen a probléma gyökerét abban a könnyen mozgósítható radikális közösségben látja, amelynek megalakulása 2005-re, a Jyllands-Posten Mohamed-karikatúrájának az idejére tehető.

Az ISIS térnyerésével drámai mértékben felgyorsult a radikalizálódás, és nőtt a lehetséges újoncok tábora. A szélsőségesek régebben nem voltak hajlandók túl közeli kapcsolatot kialakítani azokkal a bűnözői csoportokkal, amelyek még a látszatára sem ügyeltek annak, hogy ideológiával támasszák alá cselekedeteiket.

– A régi al-Kaidát nem különösebben érdekelték a komoly bűnözői múltú egyének vagy akik pszichiátriai betegségekben szenvednek – fejtegette Dalgaard-Nielsen. – Ezek az emberek ugyanis kiszámíthatatlanok, és olyan őrültségekre képesek, amelyek foltot ejthetnek egy szervezet hírnevén. Az igazi nehézséget abban látom, hogy az Iszlám Állam többé-kevésbé az őrültségeknek köszönheti a hírnevét.

Dalgaard-Nielsen elmagyarázta, hogy az utóbbi években újfajta terroristatípus jelent fenyegetést: a „kisstílű bűnöző”, akinek az ideológia csupán ürügy. Az EU erőszakos radikalizálódással szembeni ernyőszervezetének külföldi katonákkal foglalkozó munkacsoportját vezető Magnus Ranstorp figyelmét sem kerülte el, hogy ma az európai radikálisok főleg szegények, aluliskolázottak, hosszú bűnlajstrommal. – Sokan közülük a társadalom vesztesei, nincs számottevő vallási hátterük, és tapasztalatuk sincs ennek a kérdésnek a megvitatásában – mondta Ranstorp.

Szívesen toboroznak katonákat bandatagok közül. Nekik már nem kell bemutatni a fegyvereket, használni is tudják őket, így aztán náluk alacsonyabban vannak az erőszak alkalmazásának természetes korlátai, ez pedig alapvetően fontos a radikalizálódáshoz vezető úton. – Nagyon-nagyon gyorsan zajló folyamat a radikalizálódás, amikor ilyen környezetből toboroznak újoncokat – mondta Dalgaard-Nielsen.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint egy hivatalos vizsgálat arra jutott, hogy a börtön utolsó hat hónapjában egyre nagyobb szerepet kapott a vallás Hussein életében. Szeptemberben már nyíltan arról beszélt, hogy Szíriába utazik harcolni. Az ő neve is felkerült azok közé, akiket a radikalizálódás veszélye miatt a börtöntisztek jelentettek a PET-nek. A titkosszolgálatot azonban akkor nem értesítették, amikor Hussein kiszabadult. Hussein 9 perccel az első támadása előtt hűséget fogadott az Iszlám Államnak.
 

Korábban másodlagosnak, szélsőségesnek bélyegezték az al-Kaida nézetét, hogy a Nyugat háborúban áll az iszlám világgal, de ma már ez a vezérelvük azoknak a fiatal muszlimoknak, akik beleszülettek a terrorizmus elleni háborúba, Abu Graibba és Guantánamóba.

– Ez a generációs konfliktus egyben azt jelenti, hogy a probléma jóval túlmutat a szélsőségesek kisebb csoportján – mondta Ranstorp. – Ez szól a befogadásról és az ugyanahhoz a társadalomhoz tartozás érzéséről.

Többek között azért nehéz megoldást találni a problémára, mert a Mjølnerparkenhez hasonló városrészekben jó élet vár a bevándorlókra. Dánia mindent egybevetve a világ egyik legboldogabb országa, ahol az állampolgároknak ingyenes egészségügyi ellátás, egyetemi oktatás és egyéb juttatások járnak. – Ha megnézzük a statisztikákat, az ilyen környékekről származó és a Husseinéhez hasonló családi hátterű fiatalok többségének jó élete van – mondta Aydin Soei szociológus, aki még 2011-ben találkozott Husseinnel, amikor a bandákról készített tanulmányt.

A koppenhágai bandatagok közül sokan mégsem érzik kiváltságosnak az életüket. – Az önazonosságuk része, hogy ugyanabban a valóságban élnek, mint az amerikai gettók elnyomott fekete lakosai – érvelt Soei. Ez a hit táplálja azt a nézetet, hogy ők áldozatok, és azok számára, akik sohasem hagyják el az elszigetelt közösségeket, ez önbeteljesítő jóslattá válik.

Ettől még a rasszizmus jelen van a dán mindennapokban. Kétségtelen, hogy nehezebb elhelyezkedni, ha arabos hangzású név áll valakinek az önéletrajzában. A háborús tudósítóként dolgozó Nagieb Khaja, akinek a szülei Afganisztánból vándoroltak be, azt mesélte, hogy fiatalkorában leginkább az éjszakai szórakozóhelyeken tapasztalt diszkriminációt, ahol már a bejáratnál gyakran útját állták a kidobóemberek. A bandák azonban a hatalom és tekintély ígéretével csábítottak. – Úri dolgom volt, amikor gengszterekkel jártam el szórakozni – mondta. Úgy látja, ezekben a közösségekben egyre több gyerekből lesz iszlamista, a szeptember 11-i terrortámadások utáni világban ugyanis ez a legprovokatívabb módja annak, hogy valaki elutasítsa a magától idegennek érzett társadalmat.

A dán közvélemény támadásokra adott válasza sem segítette az ellentétek csökkentését. A bevándorlásellenes Dán Néppárt a második helyen végzett a júniusi parlamenti választásokon, az új jobbközép kormány pedig bejelentette: megnyirbálják a bevándorlóknak járó juttatásokat és megerősítik a határellenőrzést.

Hussein szűkebb hazája olyan szubkultúra, amelyet meghatároz a szembenállás. – Az ott lakók gyűlölik a társadalmat, és ez az érzés részben abból táplálkozik, hogy egy vallási kisebbség tagjaként azonosítják magukat – magyarázta Soei.

Ez mégsem jelenti azt, hogy a Mjølnerparkenhez hasonló városrészek ontják magukból a lehetséges terroristákat. Szó sincs arról, hogy az elégedetlen fiatalok mindegyike ártatlan embereket akarna lelőni.

A Brothas szóvivője például nyilvánosan elítélte Hussein tetteit. Ennek ellenére szembeötlők a párhuzamok a Charlie Hebdo elleni és a koppenhágai támadások között, az elkövetők és a Soei által meginterjúvolt bandatagok élete között.

– Aggódnék, ha törvényalkotó vagy politikus volnék egy másik európai országban, amely Koppenhágához és Párizshoz hasonló problémákkal küszködik – mondta Soei. – Nem csak a dánok vagy a franciák problémája, ha valaki úgy érzi, nem ide tartozik, a társadalom ellene fordul, ő pedig szembefordul a társadalommal. Ez már közös európai probléma.

Néhány héttel az után, hogy először jártam a Mjølnerparkenben, megint leültem beszélgetni Ahmeddel és Abdurramadannal, ám ezúttal csatlakozott hozzánk két barátjuk, Abdi és Szalahedin. Elvileg mindannyian támogatták egy iszlám kalifátus kikiáltását, viszont megütköztek az Iszlám Állam kegyetlenségein – a gyermekek megölésén, a túszok lefejezésén. Az iszlámról alkotott felfogásukkal mindez ellentétes, bár egyikük sem elhivatott, tanult muszlim. – Nem igazán gyakorolom a vallást – vallotta be Szalahedin.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy ha marad a jelenlegi állapot, akkor a következő generáció sokkal erőszakosabb lesz.

– Hussein úgy érezte, hogy a világ lenézi a muszlimokat. És valahol igaza volt – mondta Abdi. – Ha valaki állandóan azt hallja, hogy „öreg, te egy terrorista vagy”, és ez árad a tévéből meg mindenhonnan, akkor egy idő után azt fogja gondolni, hogy „én tényleg egy terrorista vagyok”.

Vote it up
97
Tetszett?Szavazzon rá!