Egy forró és izzasztó nap után

A belga kórházban senki sem tudja, miért mosolyog teli szájjal a Ruandából származó gyógyszerész

Kapcsolódó cikkek

Kongóból hív? – kérdi a hang meglepetést színlelve. 2012 novembere van, Marie Solange 26 éves gyógyszerész az imént hívta fel egyik kollégáját a Glorieux kórházban a belgiumi Ronse-ban, hogy egy recept részleteiről érdeklődjék. Marie rájön, hogy a férfi ápoló látja a nevét a telefon kijelzőjén: Muhawelimana. Nem éppen jellegzetes flamand név. – Á, most jut eszembe, láttam már magát korábban az étteremben! – mondja a férfi Marie sötét bőrszínére utalva. Nem is olyan régen az effajta szemtelenkedés még felbőszítette volna a ruandai születésű Marie Solange-t. Ma már csak kuncog rajta.

Forró és izzasztó volt az a nap 1994-ben. A nyolcéves Marie Solange-on több réteg ruha volt, a lábán olcsó szandál, a fején egy babbal teli lábas. Ez volt minden, amije maradt. Szülei, fiú- és lánytestvérei előtte haladtak a Ruandából özönlő menekültek végeérhetetlen sorában. Véres polgárháború robbant ki ott, a dühöngő tömeg felkutatta és legyilkolta a tuszikat meg az egyszerű hutukat is, amilyen Marie Solange volt.

Egy teljes napjukba került, mire a gomai menekülttáborba értek Kelet-Kongóban, ahol Marie Solange és a családja egy végeláthatatlan embertömeg közepén állt. A menekültek sírtak, kiabáltak vagy éppen kábán hallgattak. – Mama, vécére kell mennem – szólalt meg Marie, és körbenézett. Nem voltak vécék. Aztán észrevette, hogy sátrak sincsenek. Az elkövetkező hetekben a puszta ég alatt aludtak.

Két évet töltöttek a táborban, de aztán kitört a kolera, és a családnak menekülnie kellett. A külföldön élő rokonok segítségével először Kenyába mentek, majd Beninbe, mígnem Marie Solange szülei 2000 novemberében úgy döntöttek, szerencsét próbálnak Belgiumban.

A brüsszeli repülőtér termináljában az immár 14 éves lány reszketve bújt a szüleihez, mialatt a bevándorlási tisztviselő franciául közölte velük az eljárás menetét. – Sint-Niklaasban tudjuk magukat elhelyezni – mondta. Kitekintve a vonat ablakán, amely új otthonukba vitte őket, Marie plakátokat látott valami új, furcsa nyelvű felirattal.

Első nap a középiskolában új osztálytársai kérdésekkel ostromolták az udvaron: – Waar kom je vandaan? Heb je broers of zussen? (Honnan jöttél? Vannak testvéreid?) – Aztán magára hagyták. Később otthon bezárkózott a szobájába, és sírt.

Hónapokon át egyetlen barátja az iskolai padján fekvő szótár volt. Négy évvel később rendben leérettségizett. – Ha el akarod érni a célodat, nincs meg az a lehetőséged, hogy feladd – hajtogatták ismételten a szülei. Hogy mi volt a célja? Kezébe venni a saját életét, bizonyítani az új közösségének. Úgy döntött, gyógyszerészetet tanul a ghenti egyetemen. Öt éven át bújta szorgosan a holland orvosi nyelven írott, vaskos egyetemi tankönyveket.

– Beszél hollandul? – 2009 júliusában, amikor megkezdte szakmai gyakorlatát Sint-Niklaas egyik patikájában, gyakran kérdezték tőle ezt a vevők. Vagy ami rosszabb, tudomást sem vettek róla. Három évébe telt, mire elérte, hogy az emberek ne foglalkozzanak a bőrszínével, mígnem a Glorieux kórház, tudomást szerezve a képesítéséről, tavaly állást ajánlott neki.

Ma, amikor telefonál egy nővérnek vagy orvosnak, büszkén szól bele: – Itt Marie Solange Muhawelimana beszél. Információra van szükségem egy betegről.

Vote it up
211
Tetszett?Szavazzon rá!