Egy hamis úr

Ismerjen meg egy hétköznapi embert, aki könnyűszerrel vett rá nőket és milliárdosokat, hogy adják át neki a pénzüket

Utólag persze különösnek tűnik, hogy egy svájci milliárdos báró az interneten keressen társat magának, de amikor 2012 februárjában Antoinette megismerkedett Albert Rosenberggel az eHarmony nevű oldalon, úgy tűnt, a hölgy mellé szegődött a szerencse. Rosenberg úr jóképű volt, és rettentő gazdag. A Marwa Holdings Inc. nevű kanadai bank irányítójaként és az Ovomaltine örököseként – mint Albert Wander egyenes ági leszármazottja, aki 1904-ben, Svájcban feltalálta az egykor népszerű malátaitalt – fényűző életet élhetett. A férfi legalábbis ezt állította.
 

Antoinette az ötvenes éveiben járt, amikor találkozott Albert Rosenberggel (a hölgy vezetéknevét kérésére elhallgatjuk). Új udvarlója tetőtéri luxuslakásban élt Toronto elegáns negyedében, Yorkville-ben. Montreali kiruccanásuk alkalmával a Ritz-Carltonban szálltak meg. A férfi azt ígérte, sokszor elutaznak majd dél-franciaországi házába, és hajókáznak a Monacóban lévő jachtján. Pár hónapos ismeretség után összeköltöztek. Rosenberg rávette Antoinette-et, hogy mondjon fel a munkahelyén és adja el torontói lakását. Azt ajánlotta, hogy a pénzt megforgatja és kamatoztatja a cégénél. Antoinette közel 155 ezer dollárt adott át neki – a nőnek ez volt szinte minden vagyona. Rosenberg megígérte, hogy vezetővé teszi őt a bankjánál, hogy a lehető legmagasabb kamatlábat kapja majd.

2013 márciusában, alig egy évvel az után, hogy találkoztak, a pár egybekelt, és Antoinette felvette Rosenberg nevét. A jegygyűrű családi örökség volt, s Rosenberg állítása szerint annyira értékes, hogy valahányszor Antoinette elment otthonról, be kellett tennie a széfbe. Közös otthonukban minden a férfi tulajdona volt, mert nejét rávette, hogy adja el a saját holmiját. A gavallér ragaszkodott a luxusmárkákhoz.

A vásárolgatás mindennapos időtöltést jelentett számára. A butiktulajdonosok szélesre tárták előttük az üzleteik ajtaját, Yorkville lakói messziről, mosolyogva üdvözölték őket, és úgy tisztelték Rosenberget, mintha valami helybéli uraság volna.

Amikor randevúzni kezdtek, Antoinette hanyagolni kezdte a baráti kapcsolatait. Rosenberg adott neki egy mobiltelefont, a készülék GPS-ének segítségével pedig nyomon követte, merre jár, mit csinál az asszony. Ha az az otthoni telefonról intézett hívást, mögé állt, és végighallgatta a beszélgetéseit.

Pár hónapos házasok voltak már, amikor Antoinette belenézett a banki iratokba, és azt látta, hogy a Marwa céges dokumentumaiban a férjéén kívül még egy név szerepel: bizonyos Mihaela Zavoianué. Úgy tűnt, hogy az idegennek aláírási joga van.

A környékbeliek messziről, mosolyogva üdvözölték, és úgy tisztelték Rosenberget, mintha valami helybéli uraság volna

Rosenberg azt mondta Antoinette-nek, hogy Zavoianu régi társa, akit ki kellett segítenie.

Ez idő tájt történt, hogy a nő méretigazításra vitte a jegygyűrűjét. Az ékszerész le volt nyűgözve, egészen addig, míg elő nem vette a nagyítóját. Akkor kiderült, hogy az ékszer valójában filléres bizsu. Amikor Antoinette kérdőre vonta a férjét, az azt válaszolta, hogy a nagyanyja idejében az utazásokra másolatot készítettek a legértékesebb ékszerekről, és valószínűleg összekeverték a két gyűrűt. Mint Rosenberg valamennyi hazugsága, ez is hihetőnek tűnt.

Egyik este sétálni indultak. Antoinette beszélni szeretett volna a házasságuk problémáiról, ám a férje iszonyú dühvel reagált a szavaira, és olyan erővel szorította meg a nő karját, hogy az ujjai lila foltot hagytak.

Antoinette azon az estén Skype-on beszélgetett a lányával. Rosenberg a háta mögött cirkált. Antoinette rejtegetni akarta idegességét, és könnyed témákat hozott fel, a lánya azonban látta, hogy baj van. Úgy érezte, az anyja nincs biztonságban, ezért a rendőrséghez fordult.

Augusztus 12-én Antoinette találkozott az 53-as körzet nyomozóival, és bevallotta, hogy a férje rendszeresen bántalmazza őt fizikailag és érzelmileg. Azt is elárulta nekik, hogy aggódik az anyagi helyzetük miatt.
 

Albert Allan Rosenberg különböző verziókban adta elő történetét, de az alapsztori nagyjából a következő volt: Kairóban született, amikor apja, a kanadai Alvin, nemzetközi jogászként kiküldetésben dolgozott ott az 1940-es évek elején. Anyja, Marcelle, Svájcban nőtt fel, itt találkozott Alvinnel is. A kis Rosenberg egyéves korában a család visszatért Svájcba, ahol a gyermek a Küsnacht nevű városkában nevelkedett.

A 60-as évek közepén a család Kanadába költözött. Rosenberg azt állítja, a Torontói Egyetemen számítástechnikát tanult, és a Harvardra járt másodképzésre, ám a Torontói Egyetemen csak a 70-es évektől oktatnak számítástechnikát, és Rosenberg neve nem szerepel a Harvard nyilvántartásában. Rosenberg a 70-es évek elején visszatért Svájcba, ahol találkozott, majd összeházasodott az Ovomaltine örökösnőjével. Három gyermekük született. Amíg Zürichben élt, mondja Rosenberg, vagyonos feleségének családja révén létrehozott egy vagyonkezelői alapot. Máskor úgy nyilatkozott, az alap több mint százéves. Rosenberg története egymásnak ellentmondó állításokból, elferdített tényekből és nyilvánvaló hazugságokból állt össze.

1981-ben Torontóba költözött a feleségével, és ott galériát nyitott. Festményeket vett át bizományba, de az értékesítés után nem fizetett a tulajdonosoknak, a bevételt autólízingelésre, teniszklubtagságra költötte. 1984-ben csődöt jelentett. 1986 júniusában az egyik átejtett képtulajdonos jelentette az esetét a kanadai rendőrségnek. Nem sokkal ez után Rosenbergéket 300 ezer dolláros csalással vádolták meg. A feleség a gyerekekkel Európába repült, a férfit őrizetbe vették, ám kétezer dollár óvadék fejében szabadon engedték.

Az ügyész azt mondta, Rosenberg olyan ember, aki „a lelkiismeret megrendítő hiányában … kedve szerint játszadozik az igazsággal”

Ez idő tájt találkozott Lorraine Monk fényképészkurátorral, aki jótékonysági célra gyűjtött adományokat. Rosenberg felajánlotta, hogy ha fizet neki 100 ezer dollárt, megszerzi Picasso 1937-es Buste de Femme című képét, amit azután a sokszorosáért eladhatnak. Monk egy héttel az előtt állította ki a csekket, hogy Rosenberg csődöt jelentett.

Amikor kiderült, hogy a férfit csalással vádolják, Monk majd belehalt a kétségbeesésbe. Az ügyész kijelentette: Rosenberg olyan ember, aki „a lelkiismeret megrendítő hiányában … kedve szerint játszadozik az igazsággal”. Rosenberg négy év felfüggesztettet kapott – ez volt az első büntetése.

Ahogy szabadlábra került, folytatta a trükkjeit – ezúttal Halifaxban. 1994-ben újra elítélték, de feltételesen ismét szabadlábra helyezték. Öt hónap múltán újabb csalás vádjával elítélték, és két évre lecsukták. Szabadulásakor viszonyt kezdett egy Birgitta Baldes nevű bombázóval. Együtt repültek Svájcba, ahol béreltek egy kék Porschét meg egy luxuskiadású VW Golfot, és elutaztak a franciaországi Aix-en-Provence-ba. Rosenberg itt svájci–amerikai iparmágnásnak adta ki magát. A pár feltűnő ruhákban jelent meg a nyilvánosság előtt: a férfi fekete bőrnadrágot, hosszú sárga sálat viselt, a nő pedig ékszerekben, szőrmékben parádézott.

Ekkor a kisvárosban tartózkodott Nicholas Steed kanadai újságíró is, aki szerint Rosenberg és Baldes igazi látványosságnak számított. A National Post hasábjain 1999 decemberében megjelent cikkében így írt Rosenbergről: „Furcsa, leplezetlenül önelégült figura, ugyanakkor igen szórakoztató, magával ragadó társaság.” Írásában az újságíró beszámol a pár pazar bérleményében tett látogatásáról. Rosenberg boldogan kérkedett neki gyűjteményével, amelyben akadt pár Francis Bacon- és Mark Rothko-mű is. Steed megkérdezte, van-e esetleg Freud is a gyűjteményében (Lucian Freudra, Bacon festőtársára utalva). Rosenberg zavartan nézett rá: – Hogy van-e Sigmund Freudom? – kérdezte, összekeverve a pszichiátert a képzőművésszel, ezzel elárulva tudatlanságát.

Később kiderült, hogy a képeket a New York-i Marlborough Galériától szerezte úgy, hogy utólagos dátummal kiállított számukra egy csekket 4,3 millió dollárról, és a beváltásig pár nap haladékot kért, arra hivatkozva, hogy a pénz Liechtensteinből érkezik. A galéria azonnal szállíttatta a képeket. Rosenberg ezután megpróbálta eladni őket a Christie’s aukciósháznak, ám az – vélhetően az eredetiséget igazoló papírok hiányában – nem akarta megvásárolni a festményeket. Ekkor a Sotheby’snél próbálkozott, amely ki is fizetett értük 700 ezer dollár előleget. Rosenberg azon nyomban elhagyta a francia kisvárost. A Marlborough Galéria megbízott magándetektívje Firenzében talált rá 1999 októberében, ahol régiséggyűjtőnek adta ki magát.

Rosenberget és Baldest a francia hatóságok kérésére az olasz rendőrség őrizetbe vette. A nőt kiengedték, Rosenberg azonban 55 napot börtönben töltött, és végül azért szabadult, mert a francia dokumentumok későn érkeztek meg. A pár visszatért Franciaországba, ahol 2000-ben ismét hűvösre kerültek. Rosenberget csalás vádjával elítélték, de hamarosan visszautazhatott Kanadába.

A következő tíz évben több alkalommal is börtönben kötött ki. Valahányszor kikerült, beszivárgott egy új társaságba, az emberek bizalmába férkőzött, elcsalta a pénzüket, de újra meg újra lebukott.
 

2011-ben Rosenberg kiadott egy könyvet Taking Stock in Your Future (Mérd fel a jövőd!) címmel. Írásának zöme plágium volt: a szöveg számos részlete az ottawai Larry MacDonald Outperforming the Market (Felülmúlni a piacot) című üzleti könyvéből származik.

Rosenberg a kötettel kiszemelt áldozatait akarta lenyűgözni. Gyakran üldögélt a yorkville-i kávéházak teraszain, asztalán hevert a könyve meg a mobilja, Louis Vuitton tokban. Létfontosságú volt számára, hogy elhitesse a befektetőkkel, komoly üzleti szakértelemmel bír.

Távolról fenyegetőnek látszott, ám amikor ott álltam előtte, és levette a napszemüvegét, a kicsi, sötét szempárból kétségbeesés sugárzott felém

Egyik „ügyfele”, aki beszélgetésünkkor neve elhallgatását kérte, ötvenes évei derekán járó torontói üzletember volt. „James” a kollégáján keresztül ismerkedett meg Rosenberggel – a megbízható harmadik személy felbecsülhetetlen értéket jelent egy szélhámos számára. Ha Rosenberg találkozott egy sikeres üzletemberrel, megkérte, mutassa be őt az ügyvédjének, ha ügyvéddel találkozott, kérte, mutassa be a legsikeresebb kuncsaftjának és így tovább.

Rosenberg képes volt elérni, hogy az emberek különlegesnek, okosnak, fontosnak érezzék magukat a társaságában. – Kétségtelen, hogy jól szituált ember benyomását keltette – mondja James, akinek Rosenberg csak a harmadik találkozásuk alkalmával, 2013 januárjában tett említetést egy kitűnő befektetési lehetőségről. Hirtelen, természetes módon merült fel az ötlet, gáláns ajánlatként egy új barát számára. A hónap végén James ki is állította a 300 ezer dollárról szóló csekket. A befektetést nem említette az üzlettársainak, aztán hónapokig kereste Rosenberget, hogy visszaszerezze a pénzét.
 

2009-Ben Rosenberg az interneten keresztül megismerkedett egy torontói nővel, Mihaela Zavoianuval. Amikor a férfi 2010-ben börtönbe került, románcuk egy időre megszakadt, de kiszabadulása után folytatódott.

Zavoianu oda is költözött a luxuslakásba, és minden megtakarítását – összesen 80 ezer dollárt – odaadta a férfinak, akivel egybe készültek kelni. Ám 2012 telén Rosenberg megkérte Zavoianut, hogy egy időre költözzön ki, mert, mint mondta, súlyosan depressziós lányának átmenetileg otthonra van szüksége. Valójában ekkor találkozott Antoinette-tel.

Miután Antoinette a rendőrséghez fordult, kezdett fény derülni Rosenberg más meséire is. A nő minden személyes pénzügyi dokumentumukat átadta a hatóságoknak, amelyek alaposan átvizsgálták azokat. A rendőrség kihallgatta az áldozatokat, akiknek többsége tanult, jól kereső ember volt. Végül Rosenberget testi sértés és nyolcrendbeli, összesen 1,2 millió dolláros csalás vádjával letartóztatták. A férfi valamennyi vádban beismerte bűnösségét.

Antoinette-et, akinek annyi pénze sem maradt, hogy garzont béreljen magának, a családja fogadta be. Rosenberget öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
 

Tavaly szeptemberben meglátogattam Rosenberget a Beaver Creek Intézetben. Miután keresztüljutottam a biztonsági rendszeren, rögtön megpillantottam magas alakját egy üvegfal mögött. Pilóta-napszemüveget és börtönegyenruhát viselt. Távolról fenyegetőnek tűnt a külseje, olyan volt, akár egy gengszter valamelyik Bond-filmből.

Amikor azonban ott álltam előtte, és levette a napszemüvegét, a kicsi, sötét szempárból inkább kétségbeesés sugárzott felém, semmint indulat. Ápolatlan, ősz haja a szemébe lógott. Lágy hangon beszélt, igen finom modorban.

A Beaver Creek egész elviselhető helynek látszott. Reggelente Rosenberg 5.30-kor kel. Ehhez, mint elmesélte, még sikeres üzletemberként szokott hozzá. Délelőtt segít a tanulásban fogolytársainak, akik odabent folytatják középiskolai tanulmányaikat. A délutánjait maga osztja be. Ellátogat a könyvtárba, amelynek állománya szerinte „egyáltalán nem is olyan rossz”. A foglyok maguknak főznek. Vannak, akik együtt készítenek ebédet, de Rosenberg egyedül szeret főzni. Hogy elméjét frissen tartsa, nagy gondolkodók munkáit olvassa. Ottjártamkor épp a filozófus Kierkegaard-t tanulmányozta.

Amit Rosenberg a múltjáról elmondott, az javarészt nem egyezett azokkal az információkkal, amelyeket megtudtam róla. Sokszor önmagát is meghazudtolta.

– Melyik évben született? – kérdeztem beszélgetésünk kezdetén. – 1942-ben – mondta. – Hány éves is pontosan? – kérdeztem később. A válasz: 69. Rosenberg szinte automatikusan hazudott, nehogy bármi bizonyosat meg lehessen tudni róla.

A könyvtárban a Toronto Daily Starban találtam egy cikket egy Albert Rosenberg nevű fiatalemberről, aki rangos tanulmányi díjat nyert.

A fénykép homályos volt ugyan, de az apró, kerek szempárt felismertem rajta. A lap 1946-ban jelent meg, amiből az következik, hogy Rosenberg ma a nyolcvanas évei közepén járhat. – Ez maga volna? – kérdeztem, és elétettem a lap fénymásolt példányát. Igennel felelt.

Rosenberg áldozatai mind érezték, hogy valami nem stimmel – de hogyan is igazodhattak volna ki az emberen, aki egyszer 69-nek, máskor 72-nek, megint máskor 80 fölöttinek vallja magát? Ha mégis kérdőre vonták volna, Rosenberg minden bizonnyal hihető magyarázatot adott volna az ellentmondásra. – Az csupán félreértés volt – mondta volna nekik. Ő mindig is úgy tervezte, hogy kifizeti a befektetőit, sőt, amint szabadul, első dolga lesz rendezni a tartozásait. Létezik ugyanis Rosenberg szerint egy többmilliós svájci alap… Jóllehet, a rendőrség ennek pontosan annyi bizonyítékát találta, mint a franciaországi nyaraló vagy a monacói jacht létezésének: semmi nyomát.

Rosenberg pár év múlva szabadlábra kerül. Úgy tervezi, újrakezdi az életét, és többé soha senkit nem próbál meg becsapni. – Egyszer s mindenkorra végeztem az ilyesmivel!

Amikor utolsó alkalommal meglátogattam, megkérdezte, kézhez kaptam-e a Kierkegaard-szöveget, amelyet elküldött. Megkaptam, noha az írás, amelyet ő szemelvénynek nevezett, inkább egy Wikipédia-stílusú áttekintés volt. Ennek ellenére érzékletesen mesélt az emberről, aki küldte nekem: az igazság ugyanis, ahogy Kierkegaard látta, merőben szubjektív valami.

Vote it up
159
Tetszett?Szavazzon rá!