Egy ismeretlen úr csodálatos ajándéka

Milyen hatalmas szeretet vezérelheti hosszú életén át mindig vissza az egyszerű kis sírhoz?

Kapcsolódó cikkek

Húszéves voltam, amikor meghalt az édesanyám. Mérhetetlen nagy űrt hagyott maga után. Az első komoly ökölcsapást akkor mérte rám az élet, s úgy éreztem, belepusztulok. Aztán ahogy múltak a hetek, a hónapok, lassan belenyugodtam a megváltoztathatatlanba. Mire kitavaszodott, lelki fájdalmam úgy-ahogy lecsillapodott. Ismét örömömet leltem a természet csodás megújulásában. Eleinte félve mentem ki a temetőbe, de különös módon gondolataim már nem édesanyám hosszú, hónapokig tartó embertelen szenvedésén, s az azt követő gyászon jártak. Sorba jöttek elő a keserédes emlékek, miközben virágokkal díszítettem, rendezgettem a sírt.

Múltak az évek. Sorsom úgy alakult, hogy elhagytam a várost, ahol születtem és fiatalabb éveimet éltem. Testvéreim is elköltöztek, családunk szétszéledt. Többnyire csak ünnepnapokon találkoztunk, no meg Mindenszentek ünnepén a kaposvári temetőben. Édesapám még hosszú évekig élt; velem lakott. Magas kort ért meg, s az ő hosszú élete kárpótolt valamennyire édesanyám korai elvesztéséért. Amióta ő is a hófehér márvány síremlék alatt pihen, még szívesebben járok a temetőbe, mint régen. Ha tehetem, általában napsütéses, derült napokon megyek hozzájuk. Mialatt a sírt gondozom, gondolatban újra velük vagyok. A temetőkert csöndje végtelen nyugalmat és békét áraszt. El-elnézem a többi síroknál tevékenykedő embereket, s találgatom, vajon kit gyászol egyikük-másikuk. Nem ismerem, mégis testvéreimnek érzem őket.

Szüleim sírja mögött egyszerű sír vonta magára a figyelmemet, mely szerényen meghúzódott a pompás márvány és gránit síremlékek között. Végtelen egyszerűségével szinte hivalkodónak tűnt. Zöld borostyán futotta be a sírt, melynek egyetlen dísze sima, ácsolt fejfája, rajta csillogó rézbetűkkel csak a név és hogy élt 22 évet. A sír és környéke rendezett, gondosan ápolt volt, bármikor mentem is arra. Fantáziám minden alkalommal más és más történetet vetített elém a titokzatos asszonyról, aki mindössze 22 évet élt.

Fantáziám más és más történetet vetített elém a titokzatos asszonyról, aki mindössze 22 évet élt

Egy alkalommal egy férfit láttam távozni ettől a sírtól. Távolról nézve idős embernek tűnt, s arra következtettem, hogy talán a feleségét jött látogatni a temetőbe.

Mindenszentek előtt 1996-ban is a sírt gondoztam, amikor ismét megpillantottam az ismeretlen férfit. Magas, kissé hajlott hátú, idős úr volt. Köszöntöttük, jóllehet nem is ismertük egymást, s ki-ki tette a maga dolgát. Néha azért lopva oda-odalestem a szomszéd sírra. Amikor láttam, hogy a férfi megfelelő eszközök nélkül próbálja rendbe tenni a sírt, felajánlottam a szerszámaimat, melyeket ő köszönettel elfogadott. Ezután már a legtermészetesebb dolognak tűnt, hogy szóba elegyedjek vele. Amikor megkérdeztem, kinek a sírját gondozza, csöndesen így válaszolt:

– Az édesanyámét. 1912-ben halt meg, nagyon fiatalon. Másfél éves kis poronty voltam akkor. Valójában nem is ismertem őt. Fejfáját magam ácsoltam, a rézbetűket is magam készítettem – mesélte tovább. – Ehhez a sírhoz csak én járok ki, hisz én voltam az egyetlen gyermeke. Tüdőgyulladás vitte el szegényt. Apám újra megnősült, én pedig mostohát kaptam, aki természetesen csak a saját gyermekeit, a féltestvéreimet szerette. Így aztán örömömben, bánatomban mindig idejöttem az édesanyámhoz. Később az élet távolra sodort, de soha nem felejtkeztem meg erről a sírról. Számomra ez a sír jelentette azt, ami másoknak a szülői ház. Mindig idejöttem haza látogatóba. Ahogy múltak az évek, egyre nehezebben tudok idejutni, de amíg a lábam visz, évente legalább kétszer eljövök ide az édesanyámhoz. Jócskán elmúltam már nyolcvan, ki tudja meddig jöhetek még?

Megrendülten hallgattam őt. Képtelen voltam megszólalni. Szememet könnyfátyol takarta, miközben arra gondoltam, ilyen mérhetetlenül nagy szeretettel még nem találkoztam soha életemben. Mennyivel könnyebb nekem, hisz bármikor elővehetem emlékeim tárházából a szebbnél szebb édes-bús történeteket, melyek ezer szállal szüleimhez fűznek. Ez a kedves idős úr, milyen emlékeket dédelgethet vajon magában? Talán egy réges-régi elmosódott fényképarcot, amelyről elmondás alapján tudja, hogy az édesanyját ábrázolja? Milyen hatalmas szeretet vezérelheti hosszú életén át mindig vissza az egyszerű kis sírhoz, ahol az a fiatal teremtés piheni örök álmát, akinek anyai szeretetét soha nem ízlelhette meg. Csak mérhetetlen hiányát ismerhette egész életében.

Meghatottan vettem búcsút idős ismerősömtől. Csodálatos ajándékot kaptam tőle. Megismerhettem egy tisztaszívű ember édesanyjához fűződő, örökké tartó, hűséges szeretetét. Hazafelé az úton újra felidéztem magamban megható történetét, s elhatároztam, ha egyszer észreveszem, hogy a szomszéd síron a borostyán között felüti fejét a gyom, a szüleimével együtt azt a sírt is gondozni fogom. Kedves, finom lelkű ismerősöm akkor már ténykedésemet bizonyosan onnan felülről nézi, ahol végre találkozhatott az agg gyermek ifjú édesanyjával.

Vote it up
5
Tetszett?Szavazzon rá!